Itt vagyunk újra.

 2008.01.03. 00:53
Rájöttem, hogy ez a blog bizony a nyüszögőblog. Az imént megnéztem a statisztikákat, aholis meglepődve tapasztaltam, hogy az elmúlt napon 47 ember volt kíváncsi arra, hogy ma éppen milyen baromságot írtam.
A címben arra szerettem volna utalni, hogy per pillanat egy lassan már ismerősként köszönthető szituáció közepén ülök. Ugyanis ismét nem tudok elaludni. De ez nem olyan nem tudok elaludni, hogy próbálom, hanem annyira nem vagyok álmos, hogy meg sem tudom próbálni. Illetve hazudok. Az előbb próbálkoztam. Majdnem 10 percig feküdtem a sötétben. Hallgattam, ahogy a légbuborékok egyre idegesítőbb és valószínűleg egyre kaotikusabb táncukat járják a radiátorokban valamint az én idegeimen. Ez a probléma még annak köszönhető, hogy édesapám fegyújtotta a kazánt a közelmúltban és át kellett állnunk gázfűtésre. Azt azért nem tudom felérni ésszel, hogy ugyanazt a csőrendszert melegíti a gázkazán, mint a vegyestüzelésű, mégis, mikor a gáztüzelésűt használjuk, akkor a semmiből hirtelen légbuborékok keletkeznek az én idegesítésemre.
A másik óriási horderejű problémám a holnapi utazásomhoz kapcsolódik. Ugyanis le kell ruccannom a királynék városába, hogy az Információs Rendszerek Tanszéken megtartsam a diplomám próbavédését (nemcsak kötelező, de nagyon hasznos). Ez gyakorlatilag ugye azt jelenti, hogy a holnapi nap folyamán megközelítőleg 3 órát kell vezetnem, hogy 12-15 percet beszéljek egy húszfős társaságnak, akiket baromira nem érdekel, hogy én mit fogok mondani, valamint meghallgassam a húszfős társaság minden tagjának ugyanilyen előadását. Bár nem vagyok teljesen szkeptikus a dolgot illetően, mert jó kipróbálni magát az embernek az éles bevetés előtt. De akkor is. 3 óra autókázás, 9-17 óráig a semmiért ott ülés. Fogadok, hogy mindenki, aki ott ül, az államvizsgára akar tanulni, ahelyett, hogy a másik szerencsétlen, időkoldus egyetemistát hallgassa, aki szintén ugyanezen dolgokat preferálná. Az önzés ugye. Tetszettek volna tanulni, akkor nem lenne a végén kapkodás. Általános Iskola első osztályától kezdve szerettem volna ezt megvalósítani az életemben. Hiszen sosem kértek lehetetlent. Mégis mindig mindent az utolsó pillanatra kellett hagynom. Mondjuk például ezt a tanulást is. Mindegy, lesz egy erős hétvégém. Ezzel a felfogással csak egy probléma van. Tételezzük fel, hogy Mestinek rendelkezésére áll egy fél év, hogy felkészüljön, mondjuk a Edemos Kavinton - Elfelejtett szilveszter című ógörög bestselleréből, ami a New York Times szerint letehetetlen és a Styx folyón hajózva csak ezt olvassák. Most ha Mesti úgy dönt, hogy ő bizony a kijelölt időpont előtt egy héttel fogja csak elkezdeni a felkészülést (optimális becslés), akkor a rendelkezésére álló maradék időben azt csinálhat amit csak akar. Hiszen végülis fel tud készülni egy hét alatt is, csak akkor stresszelni fog sokat. Ehelyett azonban Mesti nekiáll stresszelni már a szabad periódus elején és nem is hagyja abba, kivéve azokat az időpontokat, amikor megiszik 10-12 sört és 4-5 röviditalt (optimális becslés). Szóval azt hiszem a módszertan a hibás. Elfelejtettem leszarni a dolgokat. Mindig azt hittem, hogy a felnőttek fontoskodnak és közben annyit fontoskodtam, hogy már olyan lettem, mint egy felnőtt. Valaki szabadítson meg ezektől, mert felnőttnek lenni rossz. Csúnya. Számlák. Felelősség. Rossz. Jó. Nem érdekel, csak túl akarok lenni ezen a kurva államvizsgán. Most pedig takarodok tanulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr55282738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.