Második rész

 2011.03.18. 10:46

Ott hagytam abba, hogy volt egy remekbeszabott koncertünk. Megmámorosodtunk a sikertől és az elkövetkező hetekben meglehetősen sokszor tekintettük meg a felvételeket. Az igazat megvallva, tudtuk mi azt nagyon jól, hogy ez itt bizony nem a Queen együttes, de attól még nagyon jól éreztük magunkat. Azt hiszem novemberben elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy felvegyük a demónkat. Ehhez kiválasztottuk a tarjáni Aichon stúdiót, ahol nagyon sok rokkprodukció nem készült – sramli annál inkább -, de ez minket a legcsekélyebb mértékben sem zavart. Még soha egyikünk sem volt stúdióban azelőtt. Halvány lila elképzelésünk sem volt róla, hogy mi is fog történni. Ákos megbeszélte az időpontot, egyeztetett mindent, aztán elindultunk az összepakolt cuccokkal. Arra már nem emlékszem, hogy hogy történt a fuvar. Gondolom Ákos édesanyja tevékenyen részt vett ebben is. Amikor megérkeztünk, akkor először is összeismerkedtünk a hangmérnökökkel és cigarettázásba, valamint terepfelmérésbe kezdtünk. Ákos összerakta a dobot és a hangmérnök bemikrofonozta. Itt jött az első meglepetés. A neve metronóm volt. Rövid, de elkeseredett küzdelem után rájöttünk, hogy művészi kiteljesedésünkben ez az eszköz nagyban meg fog minket gátolni, ezért mellőztük a dobfelvételeknél. Ákos rengeteget káromkodott, de felütötte az első öt számot. Sorban felvettük a hangszereket. A gitárt egy Big sound márkájú, a késő-reneszánszból származó és ennek megfelelően vastag rozsda- és mocsokréteggel ellátott húrokkal felvértezett hangszer szolgáltatta. A hangzásért egy Zoom1010-es effekt volt a felelős. Vonalból. Akinek ez nem mond semmit, az képzeljen el egy fésűt, meg egy selyempapírt, meg egy hullarészeg orángutánt, ami nagy lelkesedéssel ezen játszik. Na, olyan hangja volt. Ezeken a felvételeken még Karesz a hivatalos énekes és Sanyi basszusgitározik. Jómagam vokálként és művészeti vezetőként tevékenykedtem a gitáron kívül. Azt hiszem itt nem is mertünk nagyon piálni, bár akkor sem jogsim, sem alkoholproblémám nem volt, szóval ez azért nincs teljesen kizárva.

A nap végére el is készült a nagy mű, amin a következő öt szám kapott helyet: Kérlek szépen, a másodiknak nem is jut eszembe a címe. Ja, de. Álompár. Aztán Szőke, aztán Nem vagy egyedül (legnagyobb sláger a KISZ-klubban, ahogy Karesz fogalmazott négyezerszer), valamint a Pogózzatok papucsban. Az együttes fennállása alatt kevés dalt utáltam jobban, mint ezt az utolsót. Talán az oglidzsí nevezetű bűnöző néhány szösszenete közelítette meg ezt a szintet. Ettől függetlenül még az is lehetséges, hogy meghallgatom valamikor ezt a demót. Sőt most fogom, még ebéd előtt. Aztán majd ebéd után írok tovább. Először is le kell tölteni. Még szerencse, hogy a világhálón megvan. Nos, letöltöttem, hallgattam is. Mosolyogtam. Nagyon jó. Ha másra nem volt jó ez az egész, arra biztosan, hogy ha harminc év múlva meghallgatom valahogyan (már ha lesz bármi, ami lejátssza) akkor nagyon jól eszembe fog jutni, hogy milyen voltam nagyjából húsz évesen. Elmondjam? Akkoriban lett csajom is. Igazi, komolyan. Szekszuáltunk is, meg minden. Idősebb volt természetesen, mint én. Szellemileg meg nagyjából húsz évvel járt előttem, szóval ezuton is köszönöm, hogy elviselt. Majdnem minden hétvégén már remegtem az izgalomtól, hogy ma miféle szuper mókában lesz részem. A szuper móka az esetek nagy részében kimerült abban, hogy picsarészegen egymáson nevettünk és péntek kora este reménykedtünk benne, hogy ma nem mi leszünk azok, akik a többiek nevetni fognak. Aztán ez vagy sikerült, vagy nem. Akkoriban remekül be lehetett piálni egy ezresből. Ezer Ft-ból. Tatán, a Kávéházban. Múlt héten 450 volt egy Pilsner.

Sóhajtozom csak, a mesélés meg nem halad. Valahogy most olyan gondtalan, habkönnyű bárányfelhőnek látom innen azt az időt. Igazából most sincs semmi problémám és tudom, hogy a régi szép idők most vannak, de akkor is. Az egyetemi kínlódás is megszépült. Akkoriban költöztünk össze a csajommal. A zenekar pedig kitalálta, hogy együtt tölti a szilvesztert. 2001. december végén már készen álltak a tervek, hogy micsoda istentelenül hatalmas odabaszás lesz majd itt szilveszterkor. Vásároltunk italt, nagyjából háromszor annyit, mint amennyit meg tudtunk volna inni négy nap alatt, ha háromszor ennyien vagyunk. Aztán kultúráltan szórakoztunk. Ákosnak ez a Rainbow6 nevű számítógépes játékot jelentette, Karesznak, Sanyinak és nekem a piálást és hőbörgést. Hajnal felé pedig másodszor tekintettük meg aznap a Horrorra akadva második részét. Érdekes, hogy most esett csak le, hogy a horrorra az itt a horogra akadva szófordulatra hajaz. Van, amit lassan értek csak meg. Arra emlékszem, hogy Karesszal egymásnak bizonygattuk, hogy még nem vagyunk álmosak és hogy még szinte be sem rúgtunk és a többiek puhányok. Amennyire rémlik, valamikor itt aludhattunk el mind a ketten.

2002 októberében vettük fel az első lemez hosszúságú izét. Jól emlékszem, Ákos? Akkor már nem volt csajom és durcás voltam a világra és minden berúgás alkalmával azzal a technikával próbáltam csajozni, hogy én mennyire szeretem azt a lányt, aki elhagyott. Természetesen ez nem valami sikeres technika. Akinek nem jutott önbizalom, szép külső, jó szöveg, vagy dagadó pénztárca, az néha kénytelen jópajtására, a szánalomra támaszkodni. Már jó ismerősként, lazázva jelentünk meg a tarjáni Aichon stúdióban, ahol végülis négy teljes napot töltöttünk. De ezt máskor mesélem már el. Többek között azt a részt is, ahogy Máté bekerült a zenekarba, meg hogy hogyan tartottunk dedikálást a Kávéban.

Címkék: koncert öröm zenés részegek

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr492749572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.