Csak várok, csak várok.

 2007.11.02. 10:34
Már kedd óta itthon ülök. Pontosabban szólva alszom. Amit lehetséges, hogy kis testem valami jutalomféleként értékel, mert ahogy elemzem a visszajelzéseit, nagyon úgy tűnik, hogy tetszik neki. Gyakorlatilag 10 előtt nem kelek fel, valamint a délután nagy részét alvással töltöm kb. este 6-ig. Olyankor felkelek és kezdődnek a bajok. A szememben levő receptorok roppant ügyesen észlelik, hogy odakünn már setét van. Ennek megfelelően indukálják a "húmostkellelmenninagyonbebaszni" hormon termelését, aminek következtében este 7-ig téblábolok, hogy most jajj, mit csináljak. Szerencsére azért vannak az embernek barátai, hogy segítsék életének nehéz periódusaiban. Kedden este nem kellett sokat győzködnöm egyetlen, drága Tamás barátomat, hogy ugyan megyünk már le a kávéházba, legalább dumálni, mert egyikünk sem bír otthon maradni. Aztán így is tettünk, bár nagy ivászat nem lett a dologból, mert a kb. mi voltunk az egyetlen vendégek, így 9 óra magasságában már indultunk is haza. Azért egy bechert bedobtam, nehogy a Tomi nyerje a hetet. Másnap egész nap szintén aludtam. Este aztán msn-en megkérdeztem titkos favoritomat Pant, hogy nincs -e kedve valamit csinálni este, mert én halálra unom magam és Tomika, valamint Karcsi is gyávának bizonyult. Aztán Pan elvitt a feminista gyűlésükre, ahol nagyon jól éreztem magam és kaptam csudifinom bucit, amit a Ramcsi királylány sütött és mézes vajjal kellett enni. Megettem kettőt, meg vagy 6 jégert, aztán elindultunk a kávéházba, mert menni kellett, mert Ramcsi menni akart nagyon. Megjegyezném, hogy Panka nem sokat evett a buciból, pedig dícsérte. De tényleg nagyon finom volt. A kávéban már nem sokat maradtunk, mert nem volt túl nagy pörgés, de azért pár rövidet még lelöktünk, csak az érzés kedvéért. Meg a Pankát el is kellett volna búcsúztatni, de ez részemről elmaradt, szóval innen is üzenném, hogy vigyázzon Magára ott a messziben, mert ha baja lesz, nyakonvágom.
Tegnap már az egész napom stresszben telt. Ákos ugyanis azt mondta, hogy neki azt mondták, hogy csütörtök este lesz fent az első kevert verzió az új albumból, így már reggel tiszta idegbeteg voltam. Délben mennem kellett a mamámhoz ebédre. Mama ismét halat csinált, de szerencsére volt valami rántott csirke is, így nem maradtam éhen. Bár azt felemlegettem neki, amikor egyik karácsonykor már hetekkel az ünnep előtt mondta, hogy micsoda vacsora lesz és hujujj. Aztán Mestike okosan két napig indiai aszkétát játszott, majd eljött az ünnep és csak hal volt, meg pogácsa. Aztán repestem az örömtől. Mama szerint nem történt ilyen, de szerencsére anyukám megerősített hitemben. Bár a mamának inkább a rövidtávú, kutyacentrikus memóriaközpontjával lehetnek gondok, mert pl. minden gond nélkül megeteti a másfélmázsás disznót ( ő tacskónak hiszi ) az asztal alatt ebédnél, majd mikor valaki számonkéri, addigra elfelejti a történteket. Mondjuk bizonyítani nem lenne nehéz, tekintve, hogy a kutya még rág. Szegény állat olyan istentelen dagadt, hogy alig bír menni. Bár a mama viszi sétálni, de a kutya állítólag csak az állateledelesig hajlandó elmenni. Ami kb. 200 méter. Hm, ki érti ezt? :) Ebéd után kiszaladtam a húgomért az állomásra, akire vagy 25 percet vártam, elvittem ebédelni, aztán futás ki a temetőbe. Kimentünk a papámhoz, de nem voltunk ott túl sokat. Elég disznónak is éreztem magam, hogy jó esetben egy évben egyszer kimegyek öt percre, de valahogy nem igazán érzem attól jobb embernek magam, hogy kint a temetőben gondolok rá. Ha nem gondolok rá, akkor ott sem fogok, ha meg gondolok rá sokat és szeretem és amikor eszembe jut, akkor hiányzik, akkor meg semmit nem változtat ezen az a tény, hogy ott állok -e egy kötömb előtt. Amiről egyébként valami faszfejállat már le akarta feszegetni színásfhémnek a betűket, de remélem megveri az Isten ezért, nem érdekel, hogy a szemet szemért már nincs divatban. Szóval gyújtottunk a papának gyertyát, meg magunknak egy-egy cigit a hugival, amiért az öreg tuti eltörné a kezünket, de valószínűleg így is csak fejcsóval egy kockás takaró alatt oldalt fekve, morog magában fél órát, majd fülhallgatóval megnéz valami német szinkronos westernfilmet, amiből ugyan egy szót sem ért, de azért szépen fordítja magának. Dédimamámnál nem voltam, mert mire felébredtem a délutáni mesterséges kómámból, addigra baromi hideg lett és sötét is és szégyen ide, szégyen oda, egyedül tuti nem találtam volna meg a temetőben. Legutoljára nem is egyedül voltam, akkor is vagy fél órát bolyongtunk. Viszont, hogy besötétedett, az már azt jelentette, hogy mindjárt este lesz, amikor is beteljesülhet a nagy várakozásom. Közben figyelmeztettek, hogy ne várjak nagyon, mert csalódni fogok, de azért picit vártam. Persze hiába, szóval most még mindig várok.
Este még átjött Tamás 10 óra felé, mert szomjas volt, aztán lelöktünk egy üveg bort a teraszon, meg mindenféle komoly dolgokról volt szó, néha én is meglepődöm, hogy normálisak vagyunk, de azért ezt jó tudni. Aztán Frodó hazament olyan 11 felé, Samu pedig bejött msn-ezni, meg filmet nézni.
Utólag írnám ide, ami már egy hete nekem meghatározó valami. Íme:

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr7215884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása