Második rész

 2011.03.18. 10:46

Ott hagytam abba, hogy volt egy remekbeszabott koncertünk. Megmámorosodtunk a sikertől és az elkövetkező hetekben meglehetősen sokszor tekintettük meg a felvételeket. Az igazat megvallva, tudtuk mi azt nagyon jól, hogy ez itt bizony nem a Queen együttes, de attól még nagyon jól…

Címkék: koncert öröm zenés részegek

Kérdezték többen

 2010.06.22. 12:59

hogy miért nem írok. A válasz elég prózai. Nincs rá időm. Most van egy pár percem és szerettem volna pár sort leírni. A múlt hétvégén meghoztunk egy nehéz döntést, megszültük, hogy a zenekar a továbbiakban Karesz nélkül fog továbbműködni. Nem tudom, mi lesz a…

Címkék: koncert szomorú részegek

Színház

 2010.03.08. 15:43

Voltunk vasárnap színházban. Az egyetlen problémám a dologgal az volt csak, hogy eladtak olyan jegyeket, amik nagyjából a Vakok és gyengénlátók intézetének állandó, bérelt helyei voltak, ugyanis a zenekari árok sarkát és nagyon előrehajolva a mélység fölé már a színpad…

Címkék: budapest koncert vicces részegek

Zenekaros karácsony

 2009.12.29. 11:45

Jó érzés az embernek a barátnője mellett felkelni. Akkor is, ha a feje be van túrva az enyém alá. Csináltak nekem reggelit és letusoltam, megborotválkoztam. Ugyan Panka majdnem felgyújtotta a konyhát, de a reggeli nagyon jólesett. Tiszta ágynemű, összehajtogatott ruhák, csend és…

Címkék: metál koncert utazas vicces zenés részegek

Kis hétvége

 2009.11.16. 08:10

 Tartalmas hétvégém volt. Annyira sikerült diszkréten szórakozni, hogy most még azért elég szarul vagyok. Hétfő reggel van. Ha minden igaz. Andris nem kérdezte, hogy hol voltam tegnap, szóval gondolom, hogy nem aludtam át a mai napot. Tegnap este mindenféle dolgot megpróbáltam,…

Címkék: metál koncert vicces részegek leszokas gondolkozós

Támadás

 2009.08.10. 13:49

 Voltunk pénteken zenélni a Megőrült édesanyád nevű szórakozóhelyen, Budapesten. Már az odavezető út igen kalandos volt, olyan helyeken ment át a villamos, ahol az egy főre eső öngyilkosok száma legalább három és négy-ötszáz jó magyar Forintért lakást valamint…

Címkék: kávé koncert vicces részegek

efott2009zben

 2009.07.20. 15:19

Kedden hét előtt megbontottuk az első sört. Vasárnap reggel pedig még a tesco parkolóban hányt a szóbajöhető sofőrökből három. Közben nekem lett női felsőm több, agyon akart verni egy kibebaszottnagy ogre, meg a komája, akik nem engedtek harangozni, karaokeztam többször,…

Címkék: metál koncert ünnep öröm utazas vicces nyaralás zenés részegek megőrülés

Beszartok

 2009.07.10. 13:51

Sajnos az összes képet nem tudom megosztani, de azt hiszem ez hűen fejezi ki, hogy mit műveltek a Sün csoport delegált képviselői a VOLT fesztiválon idén. Figyeljétek meg a gótok elképedt fejét és az ösztönös, állati agressziót a hangos zene hallatán Zoltán barátunk arcán.…

Címkék: koncert vicces részegek megőrülés

Sün csoport

 2009.05.06. 21:58

 Halló! Először is, nagyon boldog szülinapot Stukkernak. Stukkernek. Másodsorban. Úgy néz ki, hogy hétvégére meggyógyulok. Már ha okosan kifekszem ezt a rosszkórságot. Holnap reggel megyek a piócásemberhez, aztán ő majd elviszi a háztul a rontást. Addig meg vereshammát kő…

Címkék: koncert ünnep vicces részegek versikés

Húsvét megkésve

 2009.04.16. 21:49

Megint azt hittem, hogy fesztiválon vagyok négy napig. Kezdődött azzal, hogy pénteken átmentem vacsorázni Komáromba, ahol még autóval voltam és őszintén elhittem, hogy ez így is marad az este további részében, de aztán hazavitt a Zsófi és visszavitt a Kávéba, ahol már egy…

Címkék: koncert ünnep tata zenés részegek megőrülés

Hát vazzeg.

 2009.04.06. 08:17

Péntek. Mosonmagyaróvár. Szitáló eső. Satu. Koncert. Satubb.Szombat reggel. Valami puszta. Gödörásás. Hánykolódás.Szombat délután. Tata, szikrázó napsütés. Többiek satu. Minusz egy bicikli. Boldog szülinapot Kanál. Bogrács.Szombat este. Tata, Zsigmond. Auer doktor satu. Morris…

Címkék: koncert tata zenés részegek

Engösz

 2009.03.24. 13:18

 Ennél többet nem tudok mondani. Császár.

Címkék: koncert ünnep zenés megőrülés

A kilencedik

 2009.03.22. 20:37

Az ember hogy idozitsen igy bojtot, mi? Meg csak holnap sem tudom kezdeni, mert Ac/Dc-re megyek. Ami egyebkent kibebaszott kurvajo lesz!

Címkék: koncert vicces zenés részegek megőrülés

Talpra Mesti!

 2009.02.03. 13:32

Ma reggel úgy keltem, mint a mosott szar. Bár mostanában azt hiszem teljesen mindegy, hogy kialszom -e magam vagy nem. A következőket tapasztaltam. Ha vedelek, össze-vissza zabálok, cigarettázom és mindenféle rend szerint élek, akkor is ugyanolyan nyúzott, morgós, idegbeteg vagyok,…

Címkék: koncert részegek csak a napom sportolós

Most azonnal szavazol!

 2009.01.19. 18:38

 Szepen beirod ide http://pannoniafesztival.hu/szavazas/, sorrendben, betuvel, hogy aszondja:TATU18, Avion, Panikhangulat. Most. MOST. Kettot beirhatsz magadtol. Na.

Címkék: koncert zenés

Kicsit hideg

 2008.12.08. 10:15

Ma reggel hat óra húsz perckor vártam Tamást a vasútállomáson. Tamás késett, mert elaludt. Gondolom a mozdony is, mert az is késett. Amikor a hatodik alkalommal mondták be az új időpontot (50 perc), akkor hazasétáltam. Kicsivel 10 óra előtt értem a munkahelyemre, ezt nagyon sok…

Címkék: koncert vicces zenés részegek leszokas megőrülés

Koncsertos

 2008.11.02. 16:55

A hetvegem remekul telt. Penteken hazarohantam a vonattal. Talalkoztam a Panka batyjaval es egy regen latott ismerosommel es nagyon jol elbeszelgettunk, hamar elszaladt a vonatut. Aztan muszaj volt egy oracskat aludnom, mert 5-kor mar indultunk Gaboval a zenekari cuccokat bepakolni Naszalyon, aztan…

Címkék: koncert zenés részegek megőrülés gondolkozós

Rohanas

 2008.10.31. 09:09

Reggel az ot orai kelest valasztottam, aztan szepen vissza is aludtam hatig, aztan meg tovabb, igy a reggeli kave illetve a reggeli elmaradt. Iszkiri a vonathoz. Olyan gyonyoruseges volt az eg alja, hogy ezt a napot mar semmi sem ronhatja el. Azert termeszetesen otthon hagytam a penztarcam, igy…

Címkék: koncert zenés csak a napom

Metááááááál

 2008.08.13. 10:17

Becsszóra, ez kurva jó volt. Délután háromkor hazaröppentem a bányából, aztán fürcsievésstb. és rohanás a szigetre. Találkozóm lett volna Andrissal, de sajnos mivel leesett valami vakolat a lakásukban és erre beindult a riasztó, haza kellett mennie, mert apukája azt hitte, hogy…

Címkék: metál koncert ünnep zenés részegek megőrülés

Csontszerű valami a takonyban

 2008.08.04. 13:01

Mármint porcinkula. Hehh. Pénteken AuerZolival találkozós, Dudi poharatmegevős, úgyivós, újolcsóhelytalálós, ottnagyonbebaszós, barátait utána már leszarós, barátai közben a kávéban nagyonbebaszós, észnélkültekilázós, kávébólmenekülős, pletykafészekbemenős, okosan…

Címkék: kávé koncert zenés részegek megőrülés

Ha lenne időm

 2008.07.15. 12:16

Ha lenne időm, valamint egy titkárnőm, akkor biztos sokkal többet jegyeznék ide bele. Volt pénteken egy valami. Voltunk strandon, ahol meghallgatuk ismét Zámbó Jimmy-től a Gudbájmájlávot. Most csak egyszer és akkor is a zenegép tette be magától. Fél nyolc felé összefutottunk…

Címkék: kávé koncert tata fogorvos részegek megőrülés

Sajnálom

 2008.07.10. 14:08

Sajnálattal közölném Dunaújvárossal, hogy minden valószinűség szerint helyet kaptam a visszavágóra utazó keretbe is. Valószinűleg csak a második félidőre cserél be a szakvezetés az előző mérkőzésen elszenvedett sorozatos kiállitások miatt, de megyek. Pénteken későn, de…

Címkék: koncert fogorvos részegek megőrülés sportolós

Mi van a fogad között?

 2008.07.07. 10:13

A kérdésre majd megadom a választ. Nem tudok folyamatosan megirni mindent, mert kicsit szétfolyik, de nem is feltétlenül muszáj. Csak jópár olyan dolgot, amit soha nem akarok elfelejteni. Szösző ezért tette jól, hogy jegyzetelt.Szerdán a 8:40-es vonatra szálltunk fel, ami elvitt…

Címkék: koncert ünnep vicces részegek megőrülés sportolós nemgondolkozós

Borbély

 2008.06.26. 12:51

Az imént elindultam, hogy meglesem a borbélyt, mert Radó kifejezésével élve ismét egy menyét ül a fejemen. Sajnos azonban a tegnapi nyakránditós dolog reggel megismétlődött. Röviddel azután, hogy elkezdtem örülni neki, hogy már nem fáj. Szóval félúton visszafordultam, mert…

Címkék: koncert zenés megőrülés

Sokadalom

 2008.06.16. 11:08

Nos. Volt pénteken koncert Budapesten. Kezdeném azzal, hogy elvileg 8 felé kezdett volna az első zenekar. Ákossal már hét előtt megérkeztünk, hogy minden flottul menjen. A csipetcsapat másik fele eltévedett, körbeautózták a fél kerületet, mire megérkeztek. Nem tudom, hogy sikerült…

Címkék: koncert ünnep tata zenés megőrülés

süti beállítások módosítása