Ma ébredési rekordot döntöttem. Mármint az elmúlt egy hónapot tekintve. Kivéve persze azt az esetet, amikor szolidaritásból felébredtem kb. 30 pikoszekundumra egyszer hajnali 6 órakor. A rekordidő 7:40 perc. Szuper. Azért így is majdnem elkéstem, mert annyira kényelmesen kávéztam reggel, hogy elnéztem egy picit az időt. A délelőttömet szigorúan dolgozással töltöttem, a menetrendszeri agyvérzésem most átcsúszott délutánra. Elmesélem, hogy történt a dolog. Tamással megbeszéltük, hogy kinyomtatom neki négyoldalas kis értekezését a középkori városok nemtudommilyéről, amit le kell ma adnia. Elküldte nekem emilben. Teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott voltam, amíg meg nem nyitottam a dokumentumot. Illetve egészen addig, amíg meg nem próbáltam kinyomtatni. A kis cégünknél van vagy 3 millió hálózati nyomtató. Kérésemre Timbuktuban található nyomtatókat is felajánlott a kompjúter, de én valamiért a mi épületünkben lévőt preferáltam volna, mert finnyás vagyok és nincs kedvem ebéd után Timbuktuba menni. Bár lehetett volna azt csinálni, hogy kinyomtatom ott és elfaxolják. Szóval a Word nevű csudás program a valóban óriási elvárásként elkönyvelhető nyomtatási kérelmemet az intim szférájába való olyan mértékű betolakodásként értékelte, hogy azonnal beszüntetett mindenféle interakciót irányomba. De nem csak ezen feladat végrehajtása során, hanem a nap további részére. Valószínűleg meghallotta édesanyjának emlegetését és megsértődött. Azonban azt már nem gondoltam volna, hogy a Word annyira megsértődik, hogy szól a Clearcase-nek és a hátam mögött kipletykálnak és ő is megsértődik rám. Pedig nem is bántottam. Egészen addig, amíg nem tagadta meg a szolgálatot. Onnantól kezdve azonban nagyon szerettem volna, ha a számítógépen van egy rész, amit ha megrúgok, akkor nagyon fáj neki és én láthatom, ahogy vinnyog. Konkrétan majdnem szétbontottam az íróasztalomat is. A legidegesítőbb az volt, hogy természetesen ilyenkor jut eszembe minden olyan dolog, amivel a kis problémákat meg lehetne oldani, de kipróbálni nem lehet. Igaz, hogy Solarison ki lehetne próbálni, de a Solarist gyűlölöm. A Windowst is. A számítógépeket is.
Hazafelé beugrottam beteglátogatni, mert Pankát ledöntötte a lábáról valami titkos afrikai vírus és éppen haldoklik. Legalábbis úgy képzeltem, hogy mikor megérkezem, akkor melegvízes lavórban a lábával, hőmérővel a szájában egy nagy forró tömlővel a fején ül a szoba közepén és vacog. Ehhez képest ugrabugrált, kiöntötte a kávémat, meg megitatott velem valami - nagy jóindulattal dinnye ízűnek csúfolt - teát. Sokat. Meg trécseltünk sokat is, aztán megetettek Anna által készített csudifinom rakott zöldbabbal. Anna, puszi. Ezen kívül megszereltem a mosdójukat. Panka agyában megszületett az ötlet, hogy levágatja a haját Jocóval, aki a szomszédjuk. Jocó fodrász. Bár Panka Jocó kedvesével akarta levágatni a haját,  aki nem fodrász, hanem virágkötő.
Hazafelé találkoztam a boltban a világ legtahóbb pénztárosával. Persze rendben van, hogy fáradt, de hogy köszönés nuku, a visszajáró odabaszása az asztalra kicsapta a biztosítékot. Természetesen ez csak abban nyilvánult meg, hogy magamban morogtam. Persze jól esett volna belehúzni a fejét a kártyaolvasóba. De ugye úriember nem ver pénztárost újholdkor.

Mindenkinek Kötelező lélekfényezés