Most értem haza. Már reggel nem tudja eldönteni az ember, hogy mit vegyen fel. Legszívesebben valami iszonyatosan szellős és száraz anyagba kötném csak magam, ha abban lehetne az irodába menni. Ezt a meleget nem lehet ép ésszel elviselni. Lüktet a halánték és minden tervem feloldódik a párás esti levegőben. Zúg a Panka édesapjától kapott légkondícionáló, de úgy érzem, hogy nem lesz tőle hidegebb, csak felkavarja a levegőt. Áll az asztalon a szombati mulatozás eredménye, egy üres viszkisüveg, számtalan pohár, ragacsos foltok, kibontott kóla és koszos poharak. Meleg. Egy felborult virág elfonnyadt, elszáradt levelei lepik be a szobát és a kanapét. Időnként valami oda-odaszúr az oldalamnak. A félig leeresztett redőnyön át pont látom, ahogy haldoklik a nap. Még erőlködik, de magabiztos mosollyal hajózik át az éj tizenkét óráján, hogy legyőzze Apóphiszt és holnap már hajnaltól zúdítsa erre a teljesen értelmetlen és ennek ellenére iszonyatosan szórakoztató bolygóra a fény áldását és átkát. 

Uram, adj inni a szomjazóknak! Adj egy olyan távolságot, ahonnan mindenen lehet nevetni!