Csudihétvége

 2007.08.26. 13:32
Amint pénteken eljöttem a munkahelyemről megszállta ismét a gyomromat az ún. MÁV-para. Nem is volt alaptalan. Alig tettem be a lábamat a Keletibe, máris megütötte a fülem, a "Győrön át... blablabla vonat műszaki okok miatt előreláthatólag 180 percet késik" szöveg. Ennek annyira megörültem, hogy azonnal kiváltotta belőlem a káromoljunk mindent életérzést. Aztán hála Istennek kiderült, hogy nem az én vonatom késik, hanem egy másik. Szóval rendben haza is értem. 4 órára pontban. Tamáska annyira türelmetlen volt az esti bulit illetően, hogy 5-re már a Hargitánál kellett lennem. Előtte azonban még jött a mamám, meg az unokahugom, aki Réka, hogy megetessék az állatokat. Kaptak szépen tápot, amit okosan meg is ettek. Nekem meg lángost adott a mama, fene érti ezt a kivételezést. Biztos valamit jól csináltam. A Hargitához pontosan, és egy üveg Harghita márkájú sörrel érkeztem, ami még hideg is volt. Aztán ezt nem szerettük volna bent elfogyasztani így kifundáltuk, hogy átsétálunk a Tulipán presszóba, odáig meg megisszuk a sört. Sajnos azonban a sors kiszámíthatatlan játékainak hála, a Tulipán presszót - miért, miért nem - bezáratta a Vám és Pénzügyőrség. Bürokrácia az van. A kisember meg inna egy italt és akkor bezárják a Tulipánt is. Huss. Volt - nincs. Így összeszedtük Pankát, meg Karcsinak vettünk kifestőt, hogy rajzoljon szépen és kisétáltunk a várfalra. Ott megittunk egy köbméter sört, mert hogy várjuk a lézersót. Én mondjuk nem vártam. Aztán lett is lézersó. Kicsődült a tömeg, eljött az egész város, ott toporgott mindenki a várban. Elmondom szerintem milyen volt a lézersó. Nem is. Azt mesélem, milyen lett volna a lézersó, ha mi csináljuk és majdnem ilyen, mint ami most volt.
Vettünk 2 rekesz sört.  Megittuk. Mikor besötétedett beálltunk a kocsival a várudvarba. Karesz betette a kedvenc válogatás cd-jét a hájfájba, amiből remekül ordított a Kadlot Karcsi, meg a Coolio. A Tamás egy lézerpointerrel bebaszva hadonászott és azt hitte Tie-fightereket rajzol a várfalra. Meg dinoszauruszokat vízionált. Én elaludtam. A tömeg elégedett volt, ma is kultúrálódott kicsit.
Szóval nevetséges volt az egész szerintem.
Este 11-re már itthon is voltam, mert picit túlittam magam.
Szombaton már vártam a délután, kb. az egész délelőttöt ezzel töltöttem, valamint fröccsöt ittam. Ugye nincs itthon a macska, cincognak az egerek. Mármint apukámék elmentek Erdélyországba. Délután átmentem Gabóék próbájára, meg levittem a Variax-ot, hogy kipróbálhassa mindenki. Nekem meg dagadt a mellyem a büszkeségtől, hogy az enyim. Más kérdés, hogy közöm a gitározáshoz. Szegény gitár biztos megkönnyebbült, amikor a Gabi vette kézbe, hogy "végre valaki, aki tud, nem az a szemüveges, beképzelt majom". Sajnos a zenekari próba alatt elfogyasztott kb. 20 fröccs kicsit megnyomta a tudatom, így a vége felé mégis gitároztam. Sokat. Igaz, hogy Gábor Gibsonján, mert ő meg dobolt. Aztán mentem még kávéházba is, ahol már ott volt a kis galerim, valamennyien nagyon részegek. Voltunk még a Citromban is, amit állítólag Kaméleonnak hívnak (lehet, hogy cé-vel), ott álltunk egy darabig, illetve mindenkinek azt kiabáltam, hogy a "szemeidben ott van Mexikó!". De ezzel azért nem jutottam közelebb a nirvanához. 3-ra már haza is értem anyukám lakásához, mert csak odáig sikerült elsétálni. Most meg nem mentem ki anyumhoz, ami miatt jól lelkiismeretfurdalásom lesz, meg minden.

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr70149342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mestahh 2007.08.27. 15:39:28

Hat volt benne mindenfele kifesteni valo dolog. Agressziv zsiraf, meg ilyenek. Meg ilyen pontokat kell osszekotni, hogy megkapj egy rajzot.

Mestahh 2007.08.29. 09:14:36

Ja, igen, a vonzalmak a zsirafok irant. Azert annyisok zsiraf nem volt benne, de ketto minyimum.
süti beállítások módosítása