A hétvégém csudásan tellett. Pénteken ebéd után sztrájkolt a clearcase nevezetű fantasztikus verziókövető rendszer, így hamarabb indulhattam el hazafelé. A Magyar Állami Vasutak most csak 60 perces késést iktatott be a 12:45-ös vonathoz, így amikor megérkeztem a Keletibe fél kettő felé, el is tudtam indulni azzal a vovóval. Otthon majdnem 30 pikoszekundumot töltöttem, mert nagyeszűleg kifundáltuk, hogy mivel mindenki unatkozik otthon, ugyan menjünk már el inni délután négykor. S lőn. Kiültünk a Makkfához, ami igazából tölgy, de az én kis szótáramban már csak így szerepel. Ezen a helyen az a jó, hogy még az Isten is azért teremtette, hogy három rosszéletű csirkefogó ott igyon meg nagyobb mennyiségű sört, valamint cigarettázzon és sokat beszélgessen arról, hogy miért akkora világvége vesztesek is ők. Valamint arról, hogy Tamás barátunknak milyen mély gödröt is kell majd ásni, mert az éjfélt nem éri meg, az biztos. Tomika kicsit meg volt fázva. Ez abban nyilvánult meg, hogy a nevetését, valamint a hörghurutos TBC-s köhögését nem igazán lehetett megkülönböztetni és nagyobb mennyiségű taknyot köpött a betonra, mint egy influenzás rozmár. Már ha az említett állat köp. De a teve az köp, az biztos. Csak az meg hol fázzon meg? Ugye? Aztán egy idő után Tamás kijelentette, hogy a röviditaltól ő bizony jobban lesz és menjünk már fel a Kulacs ételbárba. Ennek megfelelően cselekedtünk.
Az este hátralevő részében átvándoroltunk a kávéházba, majd a Café Molóba, de mindenhol halott volt a móka, így hazamentünk. Hazafelé sikerült egy futóversenyt rendezni a Mikovényi utcán Pankával és Tomival és én nyertem. 30 méteres távon. Ezek után a menetrendszerű ordítsunk értelmetlen dolgokat című műsorom következett, amelynek előadása közben Panka nemtetszését fejezte ki. Nem tetszett neki a dal. Vagy a 120 dB-es hangerősség. Másnap nem volt nekem rossz, azaz nem voltam másnapos. Jessz! Viszont voltam zenélni délután, ami nagyon jó volt, mert Ákos elmesélte a kis szekszuális életét, aminek Karesszal roppantul örültünk. Tekintve, hogy a miénk azért hiányos. Dagadt meg szétszedte a Laney énekcuccot, mert ki szeretett volna venni belőle egy csavart, ami zavarta (érted?) aztán el is baszta. De aztán minden jó, ha vége jó, végül megcsinálódott az ördögi szerkezet olyannyira, hogy most már mind a két fele szól. Ami az ének szempontjából nem egy hátrány. Próba után repültünk haza, aztán le a Mólóba, ahol Brockolee koncert volt. Keveset láttam belőle, mert nagyon sokan voltak, de annyi bizonyos, hogy a Geri az egy állat. Ahogy az dobol, olyan nincs is. Mondjuk mikor én odaértem, pont akkor döntötte fel a dobszerkót, de ettől eltekintve olyan szögelést produkált, hogy nagyon tetszett. Aztán még Gabival söciztünk, illetve ő iszogatta a kötelező fröccsét, aztán olyan éjfél felé átvándoroltam a kávéházba. Az itteni történésekről nem tudok már számot adni, mert ellepte az agyamat a alkoholmámor. Az a. Karesz felvette, hogyan tudjuk Stukkerral a leghangosabban üvölteni az édesanyám, kedvesanyám kezdetű dalt, meg sok másikat. Ennek egyébként a szomszéd asztalnál tanyázó, bebaszott 40 év körüli nők nagyon örvendtek. Telefonáltam sokat. Sokat nem kellett volna. Meg zárás környékén még táncolás is volt, bár ezt is kihagyhattuk volna, úgy is meglenne a lelki békém. Aztán vasárnap reggel a Karesznál ébredtem, egyedül a szobájában. Az alja paraszt tudja, hogy félek a sötétben egyedül és otthagyott magamra. Ahelyett, hogy átölelne. Egyszer majd visszakapja. Azt a kirelejszumát neki. Ezen kívül nem is adott reggelit, elszívta a cigimet, meg nyöszörgött, hogy neki rossz. Hazasétáltam, délután meg elvittek a Ramcsi telkére napfürdőzni és verekedni. Azért a verekedésre nem került sor, mert erősebb vagyok, mint a Panka. Most meg visszajöttem, mert úgy szeretnék holnap dolgozni, hogy szinte más vágyam már nincs is.
Azért van ám még más vágyam. Most már tökéletesen kezdek benne biztos lenni, hogy egy nagy csomó radikális dolgot kell csinálnom, hogy kis maradék lelkemben béke legyen. Majd megírom, hogyan haladok.
Szegény Timinek meg letörött a foga. De nem látszik nagyon állítólag.