péntek fesztivál

 2007.11.03. 15:43
Elérkezett végre az a nap az évben, amit mindenki már alig várt. A péntek. Ilyenkor a kocsma lakói már nagyon korán készülődnek az ünnepre. A lelkük is díszbe öltözik, valamint külsőleg is megszépülve, üdén és frissen elindulnak először is a Tulipán presszóba, mondjuk olyan délután négykor, mert otthon lenni uncsi. Mondjuk két napja vártam Ákos hívását, hogy átküldjön a neten valamit, természetesen ez akkor következett be, amikor már Tamással leültünk, hogy akkor elfogyasszuk első söritalunkat. Na most a telefon hatására kicsit belehúztunk, aztán át siettünk Karesz hercegnőhöz, aki még otthon buzerálta a kompjúterét, mert elfelejtkezett az ünnepről mindenféle olyan hülye indokokkal, hogy neki tanulnia kell, meg ilyesmik. Nem is értem. Bár van egy olyan sanda gyanúm, hogy nemsokára neki kell állnom tanulni az államvizsgára, valamint egy céges vizsgára és lehetséges, hogy fel tudom majd akkor fogni már ezeket a dolgokat. Karesznál is megittunk pát italt, aztán lementünk a Bojtiba, ahol szintén. Nekem itt már komoly gondjaim voltak a mozgáskoordinációval, pedig még nem volt nyolc óra. Kicsit túlünnepeltem magam, azt hiszem. Átsétáltam a Mólóba Gabóékhoz, de sokat nem voltam ott, mert mennem kellett vissza a fesztiválra. Igazából halvány gőzöm nincs mit csináltunk ott négyig. Az a biztos, hogy Ramcsival mi ketten kezdtünk el táncolni. Meg szerintem Dida volt még az első körben. Ami még tuti, hogy fél négy felé még Svenssonnal megittunk egy bechert, mert az jó. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚgy írnék valami részletet, valami vicceset, de valami manó elvitte a fejemből. Helyette berakott egy jó nagy adag fejfájást. Ami ugye rossz. De minek iszik, aki nem bírja?

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr45217098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása