Mára megjártam a hadak útját. Igazából csak annyit szeretnék leírni, hogy a mai diplomavédés próba szerintem egész jól sikerült, amit hiányosságnak róttak fel, azokkal ma kiegészítem a kis bemutatómat, aztán talán erről levan a gond. Igazából tényleg nagyon hasznos volt. Nagyon okos emberek segítettek mindenben és azt én nagyon szeretem. Bár miután az én köröm lement, azért kurva unalmas volt az egész :D
Lefelé menet egy fényszóróval nyomtam, mert hajnalban nem volt kedvem nekiállni ilyesmit szerelni. Aztán hazafelé kénytelen voltam. Azonnal eszembe jutott a Douglas Adams által vázolt szituáció, melyben mivel meg szeretnénk érteni, hogy hogyan működik a macska, szétszedjük. Sajnos azonban az első dolog, amit a macska szétszedése után kapunk, az az, hogy a macska nem működik. Ezzel a gondolattal a fejemben álltam neki életem első izzócseréjének. Megpróbálom szépen leírni.
Hősünk Veszprémben sétált a farkasordító hidegben vissza, az egyik mellékutcában hagyott járműjéhez. Már reggel észrevette, hogy szegény autó egyik szeme vaksin pislant bele a télbe, de nem törődött ezzel, mivel nem érezte magában az erőt, hogy most át tudna esni az Elsőn. Nem tudna hozzáérni most úgy először. Ő is csak olyan fajta ember volt, aki ordítva kérdezte volna meg huszadszor is, hogy "Értem, hogy gőzgép, de mitől megy.". Azaz nem volt az a mechanikai zseni. Bár gyermekkorának tekintélyes részét tette ki a mecsboxozás, valamint a papírból térbeli kisautók készítése, valahogy sosem nyűgözte le az, hogy mitől megy egy ilyen járgány. Előkotorta a kesztyűtartóból az autó kézikönyvét. Gondosan ott hevert, az eredeti tokjában, látszott, hogy még sosem nyúltak hozzá. Egyáltalán nem zavarta, hogy áll az út szélén és egy még nyomdaszagú könyvből bogarássza a már sötétedő veszprémi utcán, hogy "aszondja.... izzócsere". Nem érezte úgy, hogy ettől kevésbé lesz menő. Bár az azért hozzátartozik, hogy tulajdonképpen ezt az érzést csak részegen ismerte. Akkor roppant menő volt.
Szóval a kézikönyv szerint le kell venni az autó légbeeresztő rácsát. Ez már apróbb problémákat indukált, mivel nem igazán értette meg, hogy egy izzócseréhez miért kell levenni ezt az idétlen nevű alkatrészt. Olyan, mintha... Mintha mondjuk az embernek a szemüvegét kellene levenni, ahhoz, hogy lássuk a seggét. Bár nyáron bizonyos roppant trendi hölgyeken már majdnem ezt megközelítő méretű napszemüvegek voltak. Szóval ott tartottunk, hogy levenni a csúnya nevű részt. Már ez magában hordozta a veszélyt, hogy legalább 25 helyen töri el a könnyű műanyag alkatrészt, de végülis problémamentesen lekerült az imént említett darab. Ezután következett a meglepetés. Minden lámpát három darab csavar rögzített a karosszériához. Ezek a csavarok valami olyan fejjel rendelkeztek, ami minden bizonnyal szabvány a Jupiter galilei holdjain, de Európában biztos nem. (éééérted?). Miután kiszenvedte mind a három csavart, utána kicserélte az izzókat. Vége.
Lefelé menet egy fényszóróval nyomtam, mert hajnalban nem volt kedvem nekiállni ilyesmit szerelni. Aztán hazafelé kénytelen voltam. Azonnal eszembe jutott a Douglas Adams által vázolt szituáció, melyben mivel meg szeretnénk érteni, hogy hogyan működik a macska, szétszedjük. Sajnos azonban az első dolog, amit a macska szétszedése után kapunk, az az, hogy a macska nem működik. Ezzel a gondolattal a fejemben álltam neki életem első izzócseréjének. Megpróbálom szépen leírni.
Hősünk Veszprémben sétált a farkasordító hidegben vissza, az egyik mellékutcában hagyott járműjéhez. Már reggel észrevette, hogy szegény autó egyik szeme vaksin pislant bele a télbe, de nem törődött ezzel, mivel nem érezte magában az erőt, hogy most át tudna esni az Elsőn. Nem tudna hozzáérni most úgy először. Ő is csak olyan fajta ember volt, aki ordítva kérdezte volna meg huszadszor is, hogy "Értem, hogy gőzgép, de mitől megy.". Azaz nem volt az a mechanikai zseni. Bár gyermekkorának tekintélyes részét tette ki a mecsboxozás, valamint a papírból térbeli kisautók készítése, valahogy sosem nyűgözte le az, hogy mitől megy egy ilyen járgány. Előkotorta a kesztyűtartóból az autó kézikönyvét. Gondosan ott hevert, az eredeti tokjában, látszott, hogy még sosem nyúltak hozzá. Egyáltalán nem zavarta, hogy áll az út szélén és egy még nyomdaszagú könyvből bogarássza a már sötétedő veszprémi utcán, hogy "aszondja.... izzócsere". Nem érezte úgy, hogy ettől kevésbé lesz menő. Bár az azért hozzátartozik, hogy tulajdonképpen ezt az érzést csak részegen ismerte. Akkor roppant menő volt.
Szóval a kézikönyv szerint le kell venni az autó légbeeresztő rácsát. Ez már apróbb problémákat indukált, mivel nem igazán értette meg, hogy egy izzócseréhez miért kell levenni ezt az idétlen nevű alkatrészt. Olyan, mintha... Mintha mondjuk az embernek a szemüvegét kellene levenni, ahhoz, hogy lássuk a seggét. Bár nyáron bizonyos roppant trendi hölgyeken már majdnem ezt megközelítő méretű napszemüvegek voltak. Szóval ott tartottunk, hogy levenni a csúnya nevű részt. Már ez magában hordozta a veszélyt, hogy legalább 25 helyen töri el a könnyű műanyag alkatrészt, de végülis problémamentesen lekerült az imént említett darab. Ezután következett a meglepetés. Minden lámpát három darab csavar rögzített a karosszériához. Ezek a csavarok valami olyan fejjel rendelkeztek, ami minden bizonnyal szabvány a Jupiter galilei holdjain, de Európában biztos nem. (éééérted?). Miután kiszenvedte mind a három csavart, utána kicserélte az izzókat. Vége.
