Reggel frissen ébredtem fel. Na most picit túloztam. Olyan friss voltam, mint egy friss izé. Igazából már én sem tudom, miért kezdtem így, de az egész napom olyan szép, kerek egésszé állt össze, mint a mesében. Így már érthető, hogy nem kezdhetem úgy, hogy mikor felébredtem, azt hittem, hogy egy mosott szar és egy felmosórongy szerelemgyereke vagyok, amin átment az úthenger. Ez az állapot megközelítőleg 10 és fél másodpercig tartott, amikor kimásztam az ágyból, mert nem szokásom a lustálkodás (folyamatosan hazudok. Jövőre leszokni erről is). Megláttam Bandit cigarettázni a konyhában, aztán megkérdezte, hogy mitől ébredtem ilyen korán, valamint mi ez a frissesség. Ekkor kinyitottam a másik szemem is és mivel ezzel visszahelyeztem a világot a három dimenzióba, megláttam a negyedik dimenzió eddig még el nem ért részét. Történetesen azt, hogy a téridő úgy görbült meg a hatalmas gravitációval rendelkező fekhelyem körül, hogy azonnal vissza fogok szédülni. Így is lett. Az ágyam, mint egy aprócska fekete lyuk, jótékonyan magába fogadta testem. Információ is veszett el. (Mr. Penrose szerint lehetséges). Bár meglehetősen földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy az ágyam fekete lyuk lenne, mindenesetre a felkelés leírása már így is kicsit hosszabb, mint ahogy az Arany emberben megy le a nap a vaskapu felett, tehát a vége az lett, hogy felébredtem.
Arcmosás, reggeli, indulás. Meglepődtem. Mikor leértem, éppen jött a busz. Isteni szerencse, mert nagyon hideg lett volna várni. Aztán mikor át kellett szállnom, akkor is pontosan jött a busz. A munkában minden úgy ment, mint a karikacsapás. Hazafelé minden busz tökéletesen pontosan érkezett. Mindegy, mikor hová mentem. Megnéztünk egy fantasztikus albérletet. Nagyon jó helyen van, nagy, világos, felújított, olcsó. Csodás. Vettem négy könyvet. Szerencsére pont nálam volt a könyvutalványom, amit szerencsére pont most kaptam. A négy könyvet is úgy vettem meg, hogy életemben először lekaptam a polcról hármat (a negyedik a herripottyer) és nem foglalkoztam vele, hogy mennyibe kerül, meg miért nem a másikat veszem meg. Hazafelé jótékonykodtam is még. Otthon főztem vacsorát, tornászkodtam, hülyére zabáltam magam (erről is leszokni).
Végül voltam moziban, ahol megnéztük a Csárli Vilzon háborúját, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert jó film nagyon. Nem az a tanulsága, de legjobban azon nevettem, hogy kb. 40 éves koráig lehet az ember iszákos szoknyapecér. Utána is megválthatja a világot. De addig is megválthatja minden nap saját magát azt hiszem.

U.i.: Tamással élmény vitatkozni. Ilyenkor mindig értelmiséginek érzem magam. Persze az értelmiségivel való vitatkozás kimerülhetne abban, hogy azt mondom Tamásnak, hogy a faszt és nyakon vágom (elvégre hö és mit képzel a kis köcsög, nincs is béemvéje), de mindig visszafogom magam, mert Tamás okos és a vitatkozásból lehet sokat tanulni.