Igazából nem csak erről a napról szeretnék írni, de mégiscsak jobb cím, mintha azt írnám, hogy "nyekk" vagy esetleg "izé". Meg egyébként is jobb esetben mindenki tisztában van a jelentésével, mindenki végigállt 38 iskolai ünnepélyt (nekem volt lila zakóm is) és szerencsésebbek szavalhattak is. Bár a közelmúltban a telaviv kettesen láttam egy adást, amelyben kérdezgették az utca emberét, hogy ezeken a munkaszüneti napokon tulajdonképpen mit is ünneplünk. Hát kérem szépen, nagy százalékban halvány lila fingjuk nem volt. Március 15-hez csak elenyésző esetben kapcsoltak Pilvax kávéházat, meg Petőfit, meg Nemzeti dalt, meg 12 pontot ésatöbbi. Nem is szeretnék abba belemenni, hogy micsoda nap volt ez a magyar történelem szempontjából, vagy világtörténelmi szempontból, de könyörgöm. Legalább annyit illene mindenkinek tudni, vagy megtanulni ebből a napból, hogy nálunk sokkal szarabb helyzetben lévő emberek hajlandóak voltak azt mondani az őket elnyomóknak, hogy egy nagy szart. Amikor meg meg akarták pofozni őket, akkor nem tartották oda a másik orcájukat, hanem egyszerűen kiálltak saját magukért. Elbuktak a végén, de azt a tényt, hogy nem lehet velük büntetlenül szarakodni, azért csak sikerül elérni. Vagy legalább azt, hogy nekem végigkísérte a gyerekkoromat, hogy napi egy huszárt rajzoltam. Hogy tudjam, hogy akikhez tartozom az nem az a csőcselék, akiknek lefestik, hanem igenis erkölcsös, tartása van és nem lehet a végtelenségig fát vágni a hátán. Akármennyire veréshez is szokott fajta. Valamint nem németül kell karattyolnom, mert sosem tudtam megtanulni rendesen a ragozást. Nem is lesz Bécsben cukrászdám.

Voltam tegnap mindenféle helyeken. Először is dolgozni. Mivel a napom ezen részét már a feledés jótékony fátyla borítja, ezért ne bolygassuk. Fél négy felé értem oda a szórakozóhelyre, ahol este a barátom zenekarának harmadik születésnapját ünnepeltük és voltak olyan kedvesek, hogy megkértek, hogy gitározzak két számban. Az egyikben szólót is kellett játszani. Tekintettel arra, hogy nem vagyok egy DzsimiHendrix, Gabó pedig majdnem az kicsit féltem a dologtól. De nem volt probléma. Sőt. Volt egyetlen pillanat, egyetlen másodperc, amikor összenéztünk a színpadon és ott talán egy másodpercre éreztem meg, hogy milyen lehet igazán jól zenélni és sok embernek. Bár ezt megfogalmazni is csak hazafelé tudtam. Voltam a kávéházban is, ahol szintén mulatság volt. A mulatságban részt vevő egységem merevrészeg volt. Ezután hazafuvaroztam Pankát, Diót és Ramcsiékat. Végigmentem a Kávé-Kilencesdűlő rallin. Mitfárerem Panka volt, akivel most nem vesztem össze. Kivéve hazaérkezés előtt, mert rosszat szóltam. Pedig nem akartam és itt is bocsi. Aztán vissza a koncerthelyszínre, búcsúzkodás, vissza a kávéba, Karcsikeresés, Stukkerkeresés, egyiksemtalálás. Találtam viszont Zsófit, aki adott szójafasírt receptet. Ezúton is köszönöm szépen. Aztán meglett Stukker is, meg a lányok is. Beszélgettem Saroltával is, aki nem tudni, hogy hazaért -e, mert a hely zárásától számítva legalább két órát kellett csövelnie a busz indulásáig. Valamint beszélgetésünk nagy része azzal telt, hogy visszakérdeztem, hogy "tessék". De csak mert rossz a fülem, mert Paska kapitány petárdát dobott a kapucnimba valamelyik szilveszterkor. De mivel még sosem beszélgettem vele, ezért gondoltam megírom. Az este záróakkordjaként hazavittem valamelyik Dióöccsöt (még mindig nem tudom megkülönböztetni őket) egy pityergő kislányt (jobbulást), a pityergő kislány barátnőjét ééééss.... dobpergés. Tamáskát. Tamáska eddigre túl volt az ún. merevrészeg fázison. Sokszor kellett győzködni, hogy ne aludjon el az anyósülésen a fejét a légzsáknak támasztva, mert az rossz és ütni fogom sokat. Aztán hazaérkezéskor kb. úgy szállt ki a kocsiból, mint egy mozgáskoodinációzavaros teve. Természetesen púp nélkül.

Ma menjetek el valami ünnepségre. Lehetőleg ne Pesten, ott szerintem nem lesz meg a méltósága ennek az ÜNNEP-nek. Ünnepeljetek. Legalább gondolatban egy percig. Szép napot!