Szombat délután kávézni indult. Ömlött az eső. Ekkora cseppeket még nem is látott. A kabátját a fejére húzva próbálta védeni magát, de kevés sikerrel. Átsétált a gólyahídon. Végig abban a furcsa tartásban, ahogy az emberek behúzzák a nyakukat az esőben. Pedig ez a mozdulat aztán a legfölöslegesebbek egyike a világon. Egy merő víz volt, mire odaért a kávézóhoz. Pénz nem volt nála, csak remélte, hogy a barátja meghívja valamire. A barát fizetett. Sört ittak és kávét. Ő nem kávézott már egy ideje. Mióta leszokott a cigarettáról, a kávéról is lemondott.
Egy barátja felhívta a fővárosba. Kölcsönkért a vonatjegyre. Az odaúton elolvasta az első pár fejezetét az Édentől keletre című könyvnek, majd megfájdult a feje.Próbált aludni, de nem tudott. Elővette a táskából a Schrödinger macskája című kis füzetet és lapozgatni kezdte. Kelenföldön leszállt. A rengeteg ember között botorkálva olvasott. Felnézni sem akart. Nem akarta látni a koszt és a közönyt az emberek szemében.

Nincs kedvem tovább ilyen stílusban írni. Elmentünk a VörösLikba, meghallgattuk Ákosék koncertjének utolsó számát (EjnyeBencekibaszottjó). Utána nekiálltunk inni. Sokat. Ákos végtelen kedvessége folytán ihattunk a számlájára, így mindent féláron kaptunk. Ennek annyira örültünk, hogy így is valami 10 ropit hagytunk ott ketten. Aztán hazafelé taxival, mint az urak. Hajnal négykor pizzarendelés. Reggel felébredtünk. Tominak 10-re kellett volna suliba menni, mert tömbösített órai vannak. Első kérdése. Miafaszvolttegnap?

Ezt kérdem én is. Tegnap nagyon nagy urak voltunk. Nincs most pénzünk egy ásványvízre sem.