Voltam hétfőn megtekinteni a U23D filmet és nagyonnagyonnagy élmény volt. Bono 20 cm-re énekelt a fejemtől. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, hogy kiverik a fogamat a gitárral. Hazafelé a narancssárga fokozatú viharban jól megáztunk. Találkoztam még Bazsival, Csutival, meg Bazsi arájával Andival is, aki sajnos már visszarepült a messzi Poroszországba. Ettünk palacsintát. Sósat. Mármint én mexikóisat. Verinyami.
Ezeket csak azért irtam, hogy tudjam majd később is. Viszont kint szarfos idő van. A kedvem szintén egy darab szar, ez a város is az, meg úgy általában minden. Remélem legalább addig nem fog esni, amig elmegyünk kocogni. Az legalább jó dolog. Meg mostanában legalább a gitár egyre jobban megy. Nem tudom, miért vagyok ilyen negativ. Nem szeretem ezt magamban. Amikor örülök, akkor 10 ember helyett is örülök és úgy lelkesedem, mintha most azonnal jó útra rúgnám a világot. Ha meg szomorú vagyok, akkor ugyanez van. Legalább most sokat olvasok, mert ráérek. Meg egyébként is az évezred elején felfedezett, az emberi szemben lévő harmadik receptorra fogom a nyomott hangulatot. Állitólag a hormonháztartást befolyásolja. Kiváltja az ún. "miafasznakélek?" érzést.
