Tulajdonképpen az imént jutott eszembe ez megint. Mi a jó fene értelme van annak, hogy én itt ülök. Vagy otthon. Vagy hogy akármit is csinálok. Nem tudom, hogyan jött megint ez a hangulat, biztos a visszatérő őszi depresszióm. Igyekszem a túléléshez terveket csinálni. Nem nagyokat, de terveket. Amit mostanában nagyon élvezek, az az, hogy Gabóval csinálunk egy Pilinszky darabhoz zenéket. Mondjuk nem túl vidámak. "a számban érzem mocskait egy leskelő pokolnak". Ez mindent elmond. Fogalmam sincs, hogy van -e értelme valami nagy tervet szőni. Úgy repült el az elmúlt pár év, mintha nem is lett volna. Mikor középiskolába jártam, elképzelhetetlen messzinek tűnt az, hogy valaha egyetemre fogok. Amikor egyetemista voltam, akkor pedig az nem látszott egy egész picit sem, hogy valaha végezni fogok. Az meg, hogy dolgozni az találgatás tárgyát sem képezhette, mint közeljövőbeli dátum. Mégis itt ülök és dolgozom. Azon gondolkozom közben, hogy annak, hogy én itt dolgozom és minden egyes tetves perccel rövidebb az életem, mi a lófasz értelme van. Mi értelme van azon sajnálkoznom, hogy mondjuk de jó is lenne lefogyni tíz kilót, amikor annyira szeretek enni. Vagy mi értelme leszoknom a dohányzásról, amikor szeretek dohányozni. Én is fel tudok sorolni 50 észérvet azonnal a leszokás mellet, vagy amellett, hogy miért nem jó minden hétvégén talajra inni magam, de nem teszem. Nincs értelme. Azokat a másodperceket hajszolom, amikor úgy érzem, hogy boldog vagyok. Belekapok mindenbe, amitől megnyugvást, boldogságot remélek és amikor nem találom, akkor ott hagyok csapot-papot. Borzalmas. Olyan szépen el tudom képzelni. Hogy milyen szép lenne. Hogy rendszer van az életemben, hogy egészséges dolgokat eszem, hogy nyugodtan járok dolgozni, csodaszép zenéket játszom otthon vagy valami kocsmában pár embernek, néha berúgok és talán lesz egyszer egy lakásom és minden szép. Milyen könnyű is megvalósítani. Nagyon. Egy ember kell hozzá. Én. Bármelyik pillanatban elkezdhetném megvalósítani akármelyik álmomat. Amikor elindulnék, akkor odaállok magam elé és megkérdezem. Miért? Magadnak? Magamnak minek adjak álmokat? Magamnak mi értelme szépet tenni? Jót? Attól másnak nem lesz jobb. Én másnak szeretnék. És most nincs kinek. Nem is tudom, hogy lesz -e valaha valakinek. Akinek álmodhatok álmokat. Igaziakat és megvalósulókat. Hogy romolhatott el ennyire minden? Valaki adhatna valami varázsszemüveget, hogy ne ezeket lássam...