Meglehetősen régen ragadtam billentyűzetet. Voltam esküvőn, pörögtem sztriptízrúdon, de tulajdonképpen mindegy is, mert semmi mondanivalóm nincs. Illetve van, de most itt ülök a vonaton és úgy érzem, hogy a hátam mögül néznek. Mindig néznek, hogy mit írok. Nem mintha nem lenne mindegy, hiszen felkerül az internetre.

Vasárnap új lakásba költöztem. Apró, édesanyámé és bútorok, a kompjúterem, valamint nagyobb mennyiségű étel képezi a berendezést. Meglepő volt éltem első igazi bevásárlása. Régen Pesten az albiban a háziasszony Bandi volt és nekem olyan majomságokkal nem kellett foglalkoznom, mint a takarítás, mosószer vásárlás és hogy legyen otthon mosogatószer. Most meg az összes ilyet nekem kellett megvenni. Vettem ennivalókat is. Érzésem szerint rengeteget. Mégis semmiségnek tűnik a hűtőben. Elveszett benne. Kitaláltam viszont egy jópofa írást, de ahhoz csend kell, nem pedig velem szembenülő nagy bajszos és az ujjaival doboló fazon, meg diákcsacsogás.

A hétre feladatom is van. Valóban érzéketlen fasz vagyok, vagy csak rendkívül makacs és önző? Ezt kellene kitalálni. Persze azzal, hogy tudom, még nem leszek előrébb.