Hajnal van. Egyre többször kelek fel éjjelente. Mintha csak egy különös óra ütne egyet álmomban és én nyomban felébredek. A feleségem jár a fejemben. Ma is emlékszem, hogy mihelyst megláttam, azonnal beleszerettem. A Kreml fala alatt ült egy padon és egy csokor virág volt a kezében. Apám akarata nem nézte túl jó szemmel a házasságunkat. Annál inkább az ő apja. Hatalmas vagyont örököltünk Vaszilij bácsikámtól és így az ifjú ara is, valamint egész családja is feljebb léphetett egyet a társadalmi ranglétrán. Mindenki az esküvőről beszélt. Feleségem nem túlságosan megnyíló természetű, de úgy vettem észre rajta, hogy ő is szeret engem. Néha elgondolkozom a dolgon és arra a megállapításra jutok, hogy csak a pénzért jött hozzám. Nem mindenkinek juthat egy köztiszteletnek örvendő mérnök, aki ráadásul rajongásig szereti. Mert ahhoz kétség sem férhet, hogy az összes érzelmem színtiszta. Vegytiszta szerelem. A tudósok lombikjaiban sem lehetne ettől tisztább, nemesebb érzelmet létrehozni. Ha valamiért, hát azért érdemes volt megszületni, hogy ezt érezheti az ember.
A cselédek is alszanak, inkább nem keltem fel őket. Annuska ugyan korán szokott kelni, de még neki is túl korai lenne ez az óra. Vagy inkább kései. Haragosak a felhők Moszkva felett. A teraszon állok és nézem az eget. Világéletemben racionális gondolkodású voltam, sosem hittem semmiféle Istenben, vagy természetfelettiben, hiszen ez csak buta babonaság. A szegények ópiuma. Azonban ilyenkor, amikor felkelek megváltozom. Nézem az ég alját. A sötét csillagos háttér szélén gyülekező még sötétebb felhőket. Ott készülőik az ég alján a fájdalom. Magamra húzom a háziköntöst és visszamegyek a dolgozószobámba.
Vajon mit jelenthetett az utolsó írás? Mit jelenthetett ez az első tőrdöfés a szívbe? Hol volt addig a soha ki nem mutatott érzelem? Miért nem láttam meg semmit belőle? Túl sokat dolgoztam, ezt elismerem. De ahhoz nem férhet kétség, hogy asszonyom semmiben nem szenvedett hiányt. Talán csak a szenvedélyben szenvedett hiányt. A túláradó érzelmek nem is férfinak valók. Meghagytam őket a szalonok páváinak, a bálok hercegeinek. Én tettekkel akartam megmutatni, hogy szeretem.
Sosem felejtem el a hajnalt, amikor visszatértem egy két hetes kiküldetésből és már alig vártam, hogy hazarepítsen a taxi a feleségemhez. A feleségem azonban nem volt otthon. Sőt a szobalánya sem volt otthon. Egy sietősen firkantott blokklapot találtam mindössze az íróasztalomon. Egy odavetett bocsánatot.
Bocsáss meg, és felejts el mihamarabb. Örökre elhagylak. Ne keress, úgyis hiába. A sok bajtól, bánattól boszorkánnyá lettem. Indulok. Élj boldogul.
Margarita
