Végre van időm írni. Itt ülök a vonaton és kifejezetten azért hoztam el magammal a laptopomat, hogy hátha megszáll az ihlet és csinálok valami hasznosat. Nem kifejezetten ez a leghasznosabb, amit csinálhatnék, de most ehhez éreztem a legtöbb kedvet. A TATU18 zenekarról szeretnék írni. Úgy kezdődött az egész, hogy én már a gimnázium végén rákkenroll sztárnak gondoltam magam, mert ott is volt egy zenekar, amiben gitároztam. Nem mondanám, hogy volt zenekarom, mert oda úgy vettek be legutolsónak, de valahogy úgy alakult, hogy lehettem ott is valami frontember szerűség. Ugyan a havonta elfogyasztott csajok mennyisége sajnos ettől nem emelkedett, sőt ez a szám egyáltalán el sem hagyta a zérót kezdetben, azért én nagyon jól éreztem magam a barátaimmal. Megtanítottak cigizni, sokkal többet piálni és úgy általában mindenre, amit egy 17 éves fiúnak tudnia kellett. Illetve egymást tanítottuk. Most ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minket az utca nevelt és az öklünk a szikla, mert mindenkit szerető család nevelt, még az ekkoriban legproblémásabb Bandit is, aki sokszor kiabált anyukájával, annyira lázadt. Mi a lázadást gondos keretek között műveltük, szigorúan iskolaidő és a kötelességek után. Akármilyen megmosolyogtató is ez, nagyon jó visszagondolni rá. Megvolt a lecke, a tanulás, az edzés, aztán hétvégén meg talajra tettük magunkat, meg zenéltünk, vagy ezt a kettőt kombináltuk és úgy érzetük magunkat, hogy mi vagyunk a Nirvana az Offspring, a Toy dolls, a Sex pistols, a Tankcsapda, a FRL szomódi inkarnációja. Aztán sajnos minden véget ért az érettségivel. (Picsába, hogy ráz ez a vonat!) A zenekar feloszlott és akkor nyáron mint állástalan rokksztár, néha megnéztem alakuló tatai rokkzenekarokat. Az egyik ilyen volt a Kivert kutyafasz néven induló művészprojekt, amibe gitározni hívtak, amíg a gitáros megtanul gitározni. Aztán az lett a vége, hogy a gitáros nem tanult meg gitározni és én ott maradtam. Egy feltétellel maradtam. Kifinomult ízlésemet már akkor is sértette a cél nélküli otrombaság, ezért megkértem újdonsült pajtásaimat, hogy legyen már a zenekar neve Tatu18. Az hogy miért ez lett, az egy nagyon hosszú történet és kapcsolódik hozzá PaskaPista is és majd máskor mesélem el.
Megkezdődtek a próbák. A legelső felállásban Sanyi barátom, Ákos és én zenéltünk és Ákos elhívta valami haverját, aki állítólag bírja a pánkzenét, mint állat és csomó alternatív zenekart ismer és tudja az Alvin és a mókusok együttes szövegeit. Ez volt Karesz. Nem emlékszem pontosan, de szerintem október volt és fehér sállal a nyakán érkezett, amiről én azt hittem, hogy valami művészesítő kellék. Viszont a szövegeket szépen tudta, általában volt cigije és szeretett piálni, szóval hamar összecimboráltunk. Ákost egyébként onnan ismertem, hogy az előző zenekar dobosával, AjjerZolival együtt járt zeneiskolába. Meg onnan is ismertem, hogy egyszer valamikor együtt mentem vele suliba reggel. A suliig azt kérdezgette, hogy nincs –e valami jó témám. Ezt akkor még nem is értettem, viszont a téma létezését is tagadtam.
Beköltöztünk immár hivatalosan is Ákos nagymamájáékhoz a pincébe. A pince nagyjából olyan volt, mint amilyennek egy pincét elképzel az ember. Persze itt hordó nem volt, volt viszont nagyjából három teljesen apróra szedett Wartburg személygépkocsi, rengeteg tévé és alkatrész, szerszámok teljesen kaotikusan összehányva és a kis réseket régi és új keltezésű műanyag palackok foglalták el. Ezekben eredetileg bor volt. Egészen a megvásárlás utáni nagyjából harmincadik percig, amikor is Ákos nagybátyja, Gabi megitta. Az öregról érdemes lenne hosszabb értekezés formájában megemlékezni, mivel nagy tisztelője volt az alkoholnak, Jimmy Hendrixnek és a nőknek. Ezek ugyan nem feltétlenül elégségéges attributumok ahhoz, hogy kijelentsük, hogy valaki jó ember, de Gabi mindig nagyon-nagyon rendes volt velünk. Valamikor ő is zenélt és ezért elektrotechnikai szaktudásával ott segített, ahol csak tudott. Erősítőparkunkat egy darab 20 W-os gyakorlóerősítő és Gabi régi, otthon barkácsolt erősítője adta, valamint egy mikrofon, amit még a Lengyel Bandi szerzett valahonnan.
Szóval próbáltunk. Tankcsapda, Alvin, Offspring voltak műsoron, amikor megszületett az első két saját dal, hiszen a banda már a saját nagylemezről álmodott ekkor. Az első dal a Samu, a madár nevet kapta a keresztségben. Számomra ez teljesen érthetetlen volt, de azt hiszem valami olyasmiről szólt, hogy Samu, a madár elszállt és nem jön vissza. Illetve, hogy Samu, ez a kibaszott madár elszállt és nem jön vissza. A másik szám a poroltó címet viselte, hadd ne részletezzem. Legyen elég annyi, hogy senki nem volt képes megjegyezni az akkordokat, így a szám minden alkalommal másképp szólalt meg. Kísértetiesen emlékeztetett a szomódi (legendás) Farock zenekar Káosz című lemezére. 7 milliárd embertársunk nagy szerencséjére, ez a lemez sohasem készült el. A szöveg valami olyasmiről szólt, hogy a lírai én a szerelem hevében még a poroltóval is megdöngeti választott aráját a strandon, a női mosdóban. Természetesen a dalból nem hiányozhatott a feszültség sem, ezt a női főszereplő kétméteres Godzilla kedvese jelentette. Remek dal.
Az együttes harmadik dala immár kiforottabb dallam- és szövegvilággal rendelkezett. Ebben a főhős kifejti a nézeteit, miszerint ő pank és erre büszke. Volt egy nagyon epikus része is, amikor egy akkorddal addig feszítettük a dalt, amíg Karesz többször is elmondhatta –rendkívül szuggesztíven -, hogy az őt nem toleráló embertársait megveti, gyűlöli és utálja. Szép keretben, szép tartalom.
Villámgyorsan elérkezett az első megszervezett koncert is. Amikor megtanultunk egy csomó számot, akkor bejelentettük ezt minden elképzelhető fórumon. Ez technikailag a Tatai Ifjúsági Vöröskereszt vezetését jelentette, akik rendkívül segítőkészek voltak. Illetve volt, mivel ez Jámbor Krisztián barátom volt egy személyben. Valamikor nyár végén (2001-ről van szó) hatalmas koncertet szerveztünk. A tatai KISZ táborban. Kértünk kölcsön egy erősítőt az éneknek, aztán ennyivel egészítettük ki a hangfalágyúinkat. Nagyjából egyetlen feltételem az volt a koncerttel kapcsolatban, hogy az rendben van, hogy pénzt nem kapunk, de stagepass, az legyen, mert különben összevonom a szemöldököm. Akkoriban tudtam meg, mi az a stagepass. A koncert napján…. Hopp, azt elfelejtettem, hogy nem is ez volt az első koncert. Hiszen ez előtt még volt kettő az 5vös gimiben is. Az elsőn megdobáltak zsemlével. (LengyelBandi) a második nem volt szörnyűséges annyira. Kivéve talán azt a pontot, hogy az akkor még a zenekarban játsszó második gitárost nem dugtuk bele semmibe, ő csak pengetett. De ezeken még nem volt ott Sanyi és úgy van igazából, hogy csak onnan voltunk TATU18, hogy Sanyi beszállt a zenekarba. Vissza a nagyszabású koncerthez.
Már kora délután ott voltunk, csináltunk egy beállást, mint a nagyok, aztán kedélyes fröccsözéssel ütöttük el az időt. Igen ám, de rajongók nem akartak százával hömpölyögni, így az akkor már létező és csodás mobiltelefon-technológia segítségével értesítettük PaskaPistát és gengjét, hogy ugyan jelenjenek már meg az esemyénen. Egyébként a koncert apropójaként egy Vöröskeresztes tabor szolgált, szóval ha minden kötél szakad, ki lehetett volna terelni a táborozókat megnézni a koncertet. A koncertet a zenekar két részben tartotta meg, rengeteg saját számmal és még több feldolgozással, rengeteg pogózó fiatallal. Készült egy videófelvétel is, amin én szőke hajjal, jópár kilóval könnyebben nagyjából cigarettázom végig. Karesznak megvan a felvétel. Szeretném, ha meglenne DVD-n is. Bár amikor legutoljára átmentem hozzá, hogy nézzük meg, akkor megittunk fájdalmunkban egy tálca sört és Kareszt majdnem kirúgta a csaja. Mindezek ellenére a koncert után meg azt hittük, hogy na basszameg, ilyen a világhír.
