Az előbb eszembe jutott valami. A saját, évekkel ezelőtti elképzeléseimhez képest valami hihetetlenül átlagos vagyok. Semmi kiemelkedő. Nem kell megmagyarázni, hogy mennyi mindenben vagyok hihetetlenül szerencsés, tehetséges vagy akármi, ezeket mind tudom. Csak azt akartam leírni, hogy nem feltétlenül basz szét az ideg attól, hogy nem én vagyok ennek a szerencsétlen pár tízezer éves fajnak a legkiemelkedőbb egyede. Pedig vagyok annyira egoista, hogy ezt kívánjam néha. Azért azt tudom, hogy nagyon sok ember van, akit szeretek és akikkel szívesen töltöm el az időmet. Azt pedig végképp az agyamba véstem, hogy azokban a pillanatokban én vagyok a legkülönlegesebb mind közül. Mert ezekkel a különleges emberekkel lehetek. Akiket szeretek.