Tegnap meglepő dolog történt velem. Nem ittam semmennyi szeszes italt. Ez bizonyos anomáliákhoz vezetett azért a kis életvitelemben. Délután elmentem Karcsiért, hogy megyünk át Mocsára, motorostalálkozóra, de aztán mikor odaértem hozzájuk, akkor derült ki, hogy bizony az én pajtásom fél órával azelőtt meggondolta magát és mégsem jön, így egyedül mentem megtekinteni a Gabó másik zenekarának első fellépését. A helyszínen rögtön kicsit össze is mentem, mert csak és kizárólag egymást jól ismerő motoros úriemberek tartókodtak ott, mind bőrmellényben, bőrnadrágban, tetoválva. Valamint 120 kg alatt nem volt egy sem. Ez még csak nem is lett volna baj, mert én se vagyok már haver száz alatt, na jó de, viszont  otthonhagytam a bőrnadrágomat, meg a motoros mellényemet. A tetkókról már nem is szólva, mert amilyen kis feledékeny vagyok, egyiket sem vettem fel reggel. Aztán a helyszínen trécseltem egy csomót Gáborral, aki már elegendő fröccsöt fogyasztott ahhoz, hogy egy fél óra múlva nagyszerűen felszabadult legyen és remekül ment neki a zenélés. De most komolyan. Nagyon jó volt a koncsertó, olyan emberszerethetnékem támadt tőle, meg folyton csak vigyorogtam. Pedig nem is voltam tudatmódosítva. Még énekelgettem is, pedig az nem szokásom. Mert azt hiszem, hogy az égő, pedig nem is az, csak zavarban vagyok. Mintha bárki odafigyelne arra, hogy egy rövidnadrágos hülyegyerek vajon részegen énekli -e a számokat vagy józanon. Szóval nincs ezen mit szégyellni, csak még gyakorolnom kell a feszabadulást így nonalkoholik üzemmódban. Koncert után hazajöttem, ahol gyorsan átvedlettem, mert kibaszott hideg kezdett lenni és összeszedtem Diót, meg a Pant, hogy átmenjünk Tatabányára egy másik koncertre, ahol szintén Gábor gitározott és amely zenekar Relics néven ismert. Lehet, hogy most x-szel írják, nem tudom. Az is remek volt, ott még táncoltam is. De aztán félidőben hazajöttünk, mert egészségügyileg nem voltunk már a toppon, mindenki fáradt volt, meg nyűgös. Ettünk sajtburgert Didával, (vééééééééééééj, szemösszehúzás, kézamagosba), meg miután elindultunk a mekkdonaldzból beálltam okosan a mekkdrájvba, ahol malmozhattam egy csomót, mert tolatni utálok és még csak venni se akartunk semmit. A beállás okaként csak a fáradtságot jelölném meg. Aztán haza, Ramcsival összefutottunk a Pikantnál, Didát otthagytuk és hazazúztunk. Itt jött az izgalom.
Beléptem a szobámba. Ahogy hirtelen betoppantam, csak összehúzott szemmel méregettem a berendezési tárgyakat, egyelőre nem igazán tudtam megállapítani, hogy mi olyan baromi gyanún nekem itten. Mert valami bűzlött az bizonyos. Aztán rájöttem. Hiszen szervezetem pavlovi reflexként így gondolkozhatott. Megjöttünk ide, ahol a gazda alszik. Sötét van. Ez esetben a gazda részeg. Akkor most dülöngélni kell, meg ponócstornát keresni, valamit legalább egy berendezési tárgyban pofára esni és összetörni. Hangosan anyázni. Aztán mivel ezek elmaradtak, ez okozhatta a hiányérzetem.
Ramcsinak tartozom egy pár mondattal.
Péntek estéről még biztos nem írtam le egy csomó dolgot, de csak azért, mert kiszaladta fejemből. Mert olyan kis szeleburdi vagyok. Meg mert bebasztam, mint Szamanta. Szóval pénteken még olyan is volt, hogy állítólag fel akartam fújni a fejem, hogy elférjen benne az agyam, mert az nyomta kicsinyt belülről. Hiába, hétvégente iszom kicsit, aztán rögvest okos leszek. Megnő az agyam. Meg azt hiszem, hogy mindenki kíváncsi arra, hogy én milyen szépen ordítom az 'Én már mindenkiben csalódtam'-ot. Ja, meg Pankát emelgettem kezembe, de nem is nehéz ám, csak viccbül mondtam neki.