Voltam ma ismét dolgozni. Olyan nagy megelégedettséggel töltött el a tudat, hogy már 7 után picivel ismét ott voltam, hogy nekiálltam dolgozni, amúgy igazán. Aztán a lelkesedésem olyan fél 10 tájékán picit lelohadt, de ebéd után megint felhorgadtam és csudásan véghez vittem mindenféle tervet, amit magamnak felvéstem a fehér táblánkra, a csipcsupcsudás filceinkkel.Igazából persze nem erről szerettem volna írni. Vagyis erről is.
Voltam ma az Árkád üzletházban, aholis sapkát szerettem volna venni, meg egy nagyon régi barátommal találkozni picinyt. Aztán sajnos a sapkavásárlás kimaradt, mivel az összes sapka, amit felpróbáltam úgy állt rajtam, mintha az orbitális fejemet lenyalta volna valami az orbitálissal öszve nem mérhető nagyságrendű űrtehén. Szóval nincs sapka. Ami, már csak azért is sajnálatos, mert mivel reggel szoktam hajat mosni, valószínűleg agyhártyagyulladást fogok kapni. Aki ismeri fateromat az ezt tuti komolyan veszi. Aki meg nem ismeri, annak elmondanám, hogy mikor megmosom az arcom és az egyébként vagy 3 cm-nél nem hosszabb frufrum vizes lesz, már akkor agyhártyagyulladást kiált, pedig ugye nem is. Hát, Istenem félt. Ez legyen a legnagyobb bajom, hogy szülőatyám félt az élet nehézségeitől. Úgy, de úgy szeretem, csak ezt sosem lehet neki elmondani, mert egy kicsit olyan kényelmetlen.
Van az úgy az életben, hogy valakit mindennél jobban szeretsz, mégsem tudod elmondani neki, meg még érzékeltetni sem vele. Pedig nagyon szeretnéd, csak éppen nem alkalmas rá az idő. Vagy annyira szereted, hogy feltételezed, hogy Ő is szeret, annyira, hogy ha most megbántod, akkor nem fog haragudni, hiszen Te tudod, mennyire szeret. Ez most zavaros? Szerintem nem.
Majd mindjárt lelkizek tovább, csak előbb leírnám tárgyilagosan is, hogy mi történt ma. Voltam szóval az Árkádban, aztán hazajöttem (vettem egy Hugh Laurie könyvet) aztán még hazaérkezésem előtt szembejött velem a CBA és megkérdezte, hogy "Balika, nem vennél egy üveg rozét?" Balika szeretett volna venni ilyen italt, de sajnos a csalfa CBA-ban nem tartottak rozét az én árkategóriámban, tehát vásároltam egy üveg Cserszegi fűszerest a hírhedt keceli bortermő vidékről. Aztán a keceli indukált egy folyamatot, ami sms írásban teljesedett ki, így hát nyolc előtt megjelent Tamás egy üveg száraz vörössel, ami szódával egész harmonikus ízvilágot alkotott. A két üveg hegyleve katalizálta azt a folyamatot, hogy mi mégis menjünk el a Pánikhangulat zenekar koncertjére, ami a Jászai Mari térnél folyt 8-9-től. Tomikával 9-re értünk oda, természetesen a zenekar addigra kipakolt és lezártnak tekintette a bulit, de azért bementünk, mert volt még egy zenekar, aki a nap, ami a mai utáni után jön nevet viselték. Holnapután na. Szóval ez a Tegnapután zenekar nekem tetszett ám, főleg a dobos, aki nagyon ügyes volt, majdnem annyira, mint a multimilliomos jazzdobos, de azért nem annyira jól, mint szerelmem (a más villogány), azaz a Mákovec. Jaj, azt már nem is írtam le, de nem tudom, hogyan jutott eszembe, hogy anyukám valami új mosóport vett. Ez annyiban befolyásolta csak az életemet, hogy bementem vasárnap ledőlni abba a szobába, ahol kiteregetett és az új mosóporral mosott ruhák illata eszembe juttatott valakit. Aztán ez olyan jó érzés volt, hogy ez után ott henteregtem sokáig. Persze nem csak a jó érzés végütt, hanem azért is, mert majdnem behánytam.
Szóval a lelkizés.
Már nem tudom, mit akartam. Ti csinálnátok olyat, amiről nem tudjátok hova vezet, de sosem akarjátok megbánni, hogy még csak meg sem próbáltátok? Úgy érzem magam, mint egy 16 éves. És ez jó. Csak kicsit többet iszom.
Voltam ma az Árkád üzletházban, aholis sapkát szerettem volna venni, meg egy nagyon régi barátommal találkozni picinyt. Aztán sajnos a sapkavásárlás kimaradt, mivel az összes sapka, amit felpróbáltam úgy állt rajtam, mintha az orbitális fejemet lenyalta volna valami az orbitálissal öszve nem mérhető nagyságrendű űrtehén. Szóval nincs sapka. Ami, már csak azért is sajnálatos, mert mivel reggel szoktam hajat mosni, valószínűleg agyhártyagyulladást fogok kapni. Aki ismeri fateromat az ezt tuti komolyan veszi. Aki meg nem ismeri, annak elmondanám, hogy mikor megmosom az arcom és az egyébként vagy 3 cm-nél nem hosszabb frufrum vizes lesz, már akkor agyhártyagyulladást kiált, pedig ugye nem is. Hát, Istenem félt. Ez legyen a legnagyobb bajom, hogy szülőatyám félt az élet nehézségeitől. Úgy, de úgy szeretem, csak ezt sosem lehet neki elmondani, mert egy kicsit olyan kényelmetlen.
Van az úgy az életben, hogy valakit mindennél jobban szeretsz, mégsem tudod elmondani neki, meg még érzékeltetni sem vele. Pedig nagyon szeretnéd, csak éppen nem alkalmas rá az idő. Vagy annyira szereted, hogy feltételezed, hogy Ő is szeret, annyira, hogy ha most megbántod, akkor nem fog haragudni, hiszen Te tudod, mennyire szeret. Ez most zavaros? Szerintem nem.
Majd mindjárt lelkizek tovább, csak előbb leírnám tárgyilagosan is, hogy mi történt ma. Voltam szóval az Árkádban, aztán hazajöttem (vettem egy Hugh Laurie könyvet) aztán még hazaérkezésem előtt szembejött velem a CBA és megkérdezte, hogy "Balika, nem vennél egy üveg rozét?" Balika szeretett volna venni ilyen italt, de sajnos a csalfa CBA-ban nem tartottak rozét az én árkategóriámban, tehát vásároltam egy üveg Cserszegi fűszerest a hírhedt keceli bortermő vidékről. Aztán a keceli indukált egy folyamatot, ami sms írásban teljesedett ki, így hát nyolc előtt megjelent Tamás egy üveg száraz vörössel, ami szódával egész harmonikus ízvilágot alkotott. A két üveg hegyleve katalizálta azt a folyamatot, hogy mi mégis menjünk el a Pánikhangulat zenekar koncertjére, ami a Jászai Mari térnél folyt 8-9-től. Tomikával 9-re értünk oda, természetesen a zenekar addigra kipakolt és lezártnak tekintette a bulit, de azért bementünk, mert volt még egy zenekar, aki a nap, ami a mai utáni után jön nevet viselték. Holnapután na. Szóval ez a Tegnapután zenekar nekem tetszett ám, főleg a dobos, aki nagyon ügyes volt, majdnem annyira, mint a multimilliomos jazzdobos, de azért nem annyira jól, mint szerelmem (a más villogány), azaz a Mákovec. Jaj, azt már nem is írtam le, de nem tudom, hogyan jutott eszembe, hogy anyukám valami új mosóport vett. Ez annyiban befolyásolta csak az életemet, hogy bementem vasárnap ledőlni abba a szobába, ahol kiteregetett és az új mosóporral mosott ruhák illata eszembe juttatott valakit. Aztán ez olyan jó érzés volt, hogy ez után ott henteregtem sokáig. Persze nem csak a jó érzés végütt, hanem azért is, mert majdnem behánytam.
Szóval a lelkizés.
Már nem tudom, mit akartam. Ti csinálnátok olyat, amiről nem tudjátok hova vezet, de sosem akarjátok megbánni, hogy még csak meg sem próbáltátok? Úgy érzem magam, mint egy 16 éves. És ez jó. Csak kicsit többet iszom.
