Csütörtökön kezdtük a karácsonyozást. Mivel Panka hercegnőnek most volt a 18. születésnapja, ezért a nagy budapesti hidegben átmentünk hozzá Tamással és gondoltuk, hogy megiszunk pár italt a jeles alkalom tiszteletére. Én azt gondoltam, hogy nem nagyon sokat, mert másnap dolgoznom kellett. Ennek azonban rögtön be is tette a kaput az a tény, hogy a lányok már röviditallal vártak minket, amit meg kellett inni. Aztán az este hátralévő részében volt még nagyon sok közösgitáros ordítozás. Ez mindenkinek nagyon tetszett, kivéve a felső vagy alsószomszédot. Teljes, 20 éves, felelősségteljes önmagaként lejött a 45 kilójával közölni azt a tényt Pankával, hogy már 11 óra és csendben kellene lenni. Aztán természetesen kérése nem anyagiasult, mert okos agyunkkal nem igazán értettük meg, hogy mit hőbörög. Még soksok éneklés volt, aztán átváltottunk ektiviti nevű játékba. Szerintem a legnehezebb feladványt én írtam (hogy mutogatod el azt, hogy Huffmann-kód?), de a második legnehezebbet, meg én húztam, ami az volt, hogy barázdabillegető. Állítólag remekül tudom billegtetni a seggem. Ezt többször kellett megismételnem. Panka úgy gondolta, hogy amatőr tetoválóművészre itta már magát és az egész alkaromra egy postai levelezőlapot rajzolt. Aztán olyan fél 3 felé úgy döntöttem, hogy alszom. Mivel nem akartam Pankát kitúrni az ágyából, ezért lefeküdtem a földre, a babzsákokra. Be is takargattak rendesen. Ennek ellenére úgy fáztam, mint a vadászkutya, valamint nagyon nyomott a padló. Vagy én nyomtam nagyon a padlót. Honnan nézzük ugye.
Másnap Pakkendáré vagy fél órán keresztül keltegetett, aztán besuhantam melóba. Aztán haza. Illetve vissza Pankáékhoz. Összeszedtem Tomit, kaptunk enni, aztán usgyi karácsonyi ajándékokat vásárolni. Eldöntöttük, hogy könyvesboltba megyünk, mert a könyv az jó dolog. Tamás vett három példányt Al Pacino életrajzából. Idén mindenki azt kap. Voltunk kínaiban kajálni, hazamentünk megnézni egy szökést, összepakolni, aztán Tatára vonattal. Tamás annyira rosszul lett a buszokon, hogy félő volt, hogy lehányja valamelyik nyugdíjast. Egyébként ennek örültem volna, mert ezen a pénteken a sátán költözött az összesbe és valamennyi úgy kelt fel reggel, hogy karácsony ide, meg szeretet ünnepe oda, ma bizony be fogok szólni a Mestinek, akármilyen jóindulatúan is viselkedik. Szóval elegem volt az emberekből. Kb. ötre értünk haza a vonattal. Tamás azt mondta, hogy ha nem találkozunk fél 6-kor, hogy induljunk szórakozni, akkor ő otthon marad, szóval 3/4-kor már bandukoltunk a kávéház felé. Megmondom őszintén fogalmam sincs, mit csináltunk ott nagyon sokáig. Az biztos, hogy táncizás volt. Meg föl-le szaladgálás, meg ordítozás, meg szobornyalogatás, meg négerhipphopp táncolás (ebben azért elég ügyetlen vagyok). Hazafelé meg taxizás.
Szombaton elég korán elmentünk Avion koncertre. Előtte még Krisztiánnal beültünk egy helyre, ahol mindenféle szerintem vicces dolgok történtek, de nem írhatom le. (Kirakat - Frodó) Na erről nekem eszembe fog jutni azt hiszem. A kávéban azt hiszem elpusztítottam a töményállomány nagy részét, valamint magamat. A koncert viszont remek volt és táncoltunk is sokat. Valamint nagyon sokat kiabáltuk Tamással, hogy a háromszor szóltam rád-os Edda számot játsszák. Persze nem játszották, mert nem szeretnek azért annyira minket. Próbálkoztam ismét a vezényléssel a tömegnek, de valami szenzor lehet a Vali szemében, hogy azonnal kiszúrja, ha székre állok és küldi máris valamelyik segédjét, hogy azonnal szálljak le. Pedig remekül vezényelek a tömegnek. Most sajnos csak kis időm volt rá. Meg megpróbáltam légies tündérként Karesz ölébe suhanni az egyik asztal tetejéről. Szerencsétlen mire ki tudta mondani, hogy ő nem szeretné ezt a mutatányt, addigra már a levegőben voltam és. Szóval puff. Meg hempergés. Meg ordítva röhögés. Megpróbáltam feltápászkodni kb. mint egy idomtalan, hátára fordított óriási cserebogár. Persze most ne egy nagy, idomtalan, hátára fordított cserebogarat képzelj el, hanem mégis azt, de nagyon részegen. Karesz úgy gondolta, hogy kihasználja a helyzetet és feleslegesen tobzódó szekszuális energiáit rajtam fogja levezetni. Nem is értem, miért tiltakoztam, azt az egy percet csak kibírja az ember. Aztán hazamentünk. Azt azt hiszem már le sem kell írnom, hogy az esténkénti rendkívüli felszabadulást, örömöt másnap precízen követi a hihhhetetlen fokú rosszullét.
Tegnap voltam karácsonyozni a mamáméknál, ahol úgy döntöttünk a húgommal, hogy az összes fellelhető viszkit megisszuk. Ennek az lett a következménye, hogy Zsófika már az ajándékozás előtt majdnem bepisilt a röhögéstől. Jól az ilyen családi rendezvények. Mindenki üvölt, mi meg részegek vagyunk és ingyen van a szesz. Aztán 9 felé eljött értem Panka, még a hugom a folyosón adott a kezembe egy pálinkát, mint a maratonon a futóknak italt. Mindenféle szórakozóhelyen voltunk, ami csak nyitva volt és mindegyik helyen addig, amíg nyitva volt. Aztán valamikor kicsit még az én értékrendem szerint korán, hazament Dió és Panka és ott maradt a kemény mag, hogy folytassa az estét. Egyébként elég csúnya véget ért. Ákos volt olyan kedves, hogy hazahozzon minket, ,útközben a sorompónál kihemperedtem a kocsiból. Nem tudom, hogy sikerült, de mindenképpen általános derültséget okozott kis barátaim között a járműben. Nekem azért nem volt olyan természetes a mosolyom, mert összekoszoltam a dzsínszem.
Egyébként a mai nap volt a korona minderre. 7:41-kor arra ébredtem, hogy egy üvöltő 100 kilós kopasz ember rúgja rám az ajtót és ordít, hogy baj van. Ez édesapám volt egyébként. Drága atyám felgyújtotta a kéményt. Menni kellett segíteni. Mármint, ha én seggmásnaposan, csukott szemekkel, egy mackóban és papucsban segítséget jelentek. Kimentem a teraszra és mikor az egyik szememet kinyitottam, láttam ám, hogy valóban az egész tető alól dől a füst. De hát ugye ki vagyok én, hogy megmondjam neki mit csináljon. Így a mérnöki szemléletemmel megszakértettem a kialakult szituációt és azt a tanácsot adtam faternak, hogy hívja a tűzoltókat, én meg visszamegyek aludni. Ha eléri a szobát a tűz vigyék ki a gitárjaimat, meg az erősítőt és keltsenek fel.
Aztán délelőtt még beszéltem egy olyan emberrel, akivel talán nem kellett volna, de végülis mindegy, amúgy sem volt túl jó kedvem. Utálom a karácsonyozást.
Annak azért örülök, hogy rájöttem, hogy nekem vannak a legkedvesebb, legszebb, legokosabb, legaranyosabb barátaim. Őket nagyon-nagyon szeretem és Nagyon Boldog Karácsonyt nekik. Szilvesztert nem említem, mert egy helyre megyünk.
Valamint Nektek is áldott ünnepet. Fenyőt nem felgyújtani. Bejgliből hagyni öcsinek, huginak. Faternak nem kibontani a negyedik üveg bort. Ha mégis nem ordítani vele a teraszon az én már mindenkiben csalódtam kezdetű dalt. Csók.
Azért jó lenne, ha lenne rendes családom. Olyan igazi. Minden karácsonyra azt kérek.
Másnap Pakkendáré vagy fél órán keresztül keltegetett, aztán besuhantam melóba. Aztán haza. Illetve vissza Pankáékhoz. Összeszedtem Tomit, kaptunk enni, aztán usgyi karácsonyi ajándékokat vásárolni. Eldöntöttük, hogy könyvesboltba megyünk, mert a könyv az jó dolog. Tamás vett három példányt Al Pacino életrajzából. Idén mindenki azt kap. Voltunk kínaiban kajálni, hazamentünk megnézni egy szökést, összepakolni, aztán Tatára vonattal. Tamás annyira rosszul lett a buszokon, hogy félő volt, hogy lehányja valamelyik nyugdíjast. Egyébként ennek örültem volna, mert ezen a pénteken a sátán költözött az összesbe és valamennyi úgy kelt fel reggel, hogy karácsony ide, meg szeretet ünnepe oda, ma bizony be fogok szólni a Mestinek, akármilyen jóindulatúan is viselkedik. Szóval elegem volt az emberekből. Kb. ötre értünk haza a vonattal. Tamás azt mondta, hogy ha nem találkozunk fél 6-kor, hogy induljunk szórakozni, akkor ő otthon marad, szóval 3/4-kor már bandukoltunk a kávéház felé. Megmondom őszintén fogalmam sincs, mit csináltunk ott nagyon sokáig. Az biztos, hogy táncizás volt. Meg föl-le szaladgálás, meg ordítozás, meg szobornyalogatás, meg négerhipphopp táncolás (ebben azért elég ügyetlen vagyok). Hazafelé meg taxizás.
Szombaton elég korán elmentünk Avion koncertre. Előtte még Krisztiánnal beültünk egy helyre, ahol mindenféle szerintem vicces dolgok történtek, de nem írhatom le. (Kirakat - Frodó) Na erről nekem eszembe fog jutni azt hiszem. A kávéban azt hiszem elpusztítottam a töményállomány nagy részét, valamint magamat. A koncert viszont remek volt és táncoltunk is sokat. Valamint nagyon sokat kiabáltuk Tamással, hogy a háromszor szóltam rád-os Edda számot játsszák. Persze nem játszották, mert nem szeretnek azért annyira minket. Próbálkoztam ismét a vezényléssel a tömegnek, de valami szenzor lehet a Vali szemében, hogy azonnal kiszúrja, ha székre állok és küldi máris valamelyik segédjét, hogy azonnal szálljak le. Pedig remekül vezényelek a tömegnek. Most sajnos csak kis időm volt rá. Meg megpróbáltam légies tündérként Karesz ölébe suhanni az egyik asztal tetejéről. Szerencsétlen mire ki tudta mondani, hogy ő nem szeretné ezt a mutatányt, addigra már a levegőben voltam és. Szóval puff. Meg hempergés. Meg ordítva röhögés. Megpróbáltam feltápászkodni kb. mint egy idomtalan, hátára fordított óriási cserebogár. Persze most ne egy nagy, idomtalan, hátára fordított cserebogarat képzelj el, hanem mégis azt, de nagyon részegen. Karesz úgy gondolta, hogy kihasználja a helyzetet és feleslegesen tobzódó szekszuális energiáit rajtam fogja levezetni. Nem is értem, miért tiltakoztam, azt az egy percet csak kibírja az ember. Aztán hazamentünk. Azt azt hiszem már le sem kell írnom, hogy az esténkénti rendkívüli felszabadulást, örömöt másnap precízen követi a hihhhetetlen fokú rosszullét.
Tegnap voltam karácsonyozni a mamáméknál, ahol úgy döntöttünk a húgommal, hogy az összes fellelhető viszkit megisszuk. Ennek az lett a következménye, hogy Zsófika már az ajándékozás előtt majdnem bepisilt a röhögéstől. Jól az ilyen családi rendezvények. Mindenki üvölt, mi meg részegek vagyunk és ingyen van a szesz. Aztán 9 felé eljött értem Panka, még a hugom a folyosón adott a kezembe egy pálinkát, mint a maratonon a futóknak italt. Mindenféle szórakozóhelyen voltunk, ami csak nyitva volt és mindegyik helyen addig, amíg nyitva volt. Aztán valamikor kicsit még az én értékrendem szerint korán, hazament Dió és Panka és ott maradt a kemény mag, hogy folytassa az estét. Egyébként elég csúnya véget ért. Ákos volt olyan kedves, hogy hazahozzon minket, ,útközben a sorompónál kihemperedtem a kocsiból. Nem tudom, hogy sikerült, de mindenképpen általános derültséget okozott kis barátaim között a járműben. Nekem azért nem volt olyan természetes a mosolyom, mert összekoszoltam a dzsínszem.
Egyébként a mai nap volt a korona minderre. 7:41-kor arra ébredtem, hogy egy üvöltő 100 kilós kopasz ember rúgja rám az ajtót és ordít, hogy baj van. Ez édesapám volt egyébként. Drága atyám felgyújtotta a kéményt. Menni kellett segíteni. Mármint, ha én seggmásnaposan, csukott szemekkel, egy mackóban és papucsban segítséget jelentek. Kimentem a teraszra és mikor az egyik szememet kinyitottam, láttam ám, hogy valóban az egész tető alól dől a füst. De hát ugye ki vagyok én, hogy megmondjam neki mit csináljon. Így a mérnöki szemléletemmel megszakértettem a kialakult szituációt és azt a tanácsot adtam faternak, hogy hívja a tűzoltókat, én meg visszamegyek aludni. Ha eléri a szobát a tűz vigyék ki a gitárjaimat, meg az erősítőt és keltsenek fel.
Aztán délelőtt még beszéltem egy olyan emberrel, akivel talán nem kellett volna, de végülis mindegy, amúgy sem volt túl jó kedvem. Utálom a karácsonyozást.
Annak azért örülök, hogy rájöttem, hogy nekem vannak a legkedvesebb, legszebb, legokosabb, legaranyosabb barátaim. Őket nagyon-nagyon szeretem és Nagyon Boldog Karácsonyt nekik. Szilvesztert nem említem, mert egy helyre megyünk.
Valamint Nektek is áldott ünnepet. Fenyőt nem felgyújtani. Bejgliből hagyni öcsinek, huginak. Faternak nem kibontani a negyedik üveg bort. Ha mégis nem ordítani vele a teraszon az én már mindenkiben csalódtam kezdetű dalt. Csók.
Azért jó lenne, ha lenne rendes családom. Olyan igazi. Minden karácsonyra azt kérek.
