Ypern 2007

 2007.12.30. 23:33
Voltunk szombaton a kávéházban előszilveszterezni. Meglehetősen jól sikerült a móka, viszont egy fillérem nem maradt, valamint sikerült ismét komplett idiótát csinálnom magamból, valamint megbántani embereket, akiket nagyon nem szerettem volna. Azt tényleg szívből sajnálom. Akkor nem is gondolkoztam semmi ilyesmin. Becherovkával dolgoztam az este folyamán, sikerült szereznem egy piros női sapkát, de sajnos nem örülhettem a szerzeményemnek túl sokáig, mert a tulajdonos visszakövetelte. Ami örömhír számomra az két dolog. Sikerült találnom egy olyan széket, ahol nem lát a Vali és onnan vezényelhettem az összes részegnek, valamint a másik, hogy életben maradtam. Azt hiszem egyébként az estének csak negatív hozadékai vannak. Kezdeném, mondjuk azzal, hogy nem tudtam tanulni délelőtt, tekintve, hogy délután keltem. Valamint, hogy nem tudtam tanulni délután sem, mert szarul voltam. Este hétkor átmentem a Tomihoz, hogy uggorjunk már ki a kékcsíkos áruházba sört venni, mert holnap mégiscsak kell valamit inni. Aztán összeszedtük Kareszt is, akit nem kellett volna. Nem a személyével van bajom, csak a tartalommal. A mai nap folyamán eddig csak a vécéig volt hajlandó elmenni, oda is csak azért mert nem akarta összerókázni a szobáját. Gyenge ez a fiú. Nem biztos, hogy kihúzza a telet. Ilyen hozzáállással. Aztán meglátogattuk az áruházat, aholis végighallgattam, hogy ki mennyire van szarul, szóval én inkább befogtam a számat, nem akartam szegényeknek még növelni a problémáik számát azzal, hogy én sem voltam valami fényesen. Vettünk italt, találkoztunk Radóval, aki arájával volt vásárolni, gondolom parkettát, valamint ha egy picit is ad magára, akkor borotvát, mert azzal nem sűrűn találkozhatott az utóbbi időben. A parkolóban elrágtunk még egy cigarettát, aztán elindultunk az Estbe, hogy a két kolonc megihasson egy sört, én meg nézhessem. Ütközben apró baleset történt. Először a kórháznál a stoptáblánál. Még nem álltam meg, amikor azt hittem kifordul a belem, olyan büdös csapott meg. Ez volt Karesz diszkrét pukija. Ezt akkor még nem tudtam, csak ordítottam szépen, hogy melyik fingott. Erre mögülem kacarászott az előbb említett fiatalember. Na mondom remek. Tamás feje ekkorra már kint volt az ablakban és öklendezett. Gondoltam, nem lesz baj. Aztán a rendelőintézet környékén Károly megint elengedett egy galambot. Sajnos Tamás ez alkalommal nem tudta visszanyelni gyomortartalmát, szóval kidugta a fejét az ablakon és kedvesen összeokádta a kocsi oldalát. Meg a kárpitot is összenyálazta belül. Aztán hörög nekem befelé, hogy zsepit, mert hányt. Mondom persze, jó vicc. Aztán mikor egyre hangosabban visított a Karesz mögöttem a röhögéstől, hogy "Tényleg behányt, tényleg behányt". Akkor index, parkoló. Aztán kiderült, hogy tényleg. Szép sportcsíkot hányt az autó oldalára. Ettől Karesz annyire kedvet kapott, hogy az elfogyasztott két pirítóst visszaadta a természetnek. Majd autómosó, ahol vásároltunk egy Népszavát, meg két vizet. Az az újásg erre tökéletes. Beleolvasni nem mertem. Lemostuk a gépet, az estben elfogyasztottunk egy sört (én ugye nonalkoholik) aztán a két tróger egészen a parkolóig kibírta újabb hányás nélkül. Ott volt még egy verseny. Érdemes beléjük bármit is tenni. Holnap szilveszter. Vannak fogadalmaim is, meg minden.

Le fogok szokni a dohányzásról.
Le fogok államvizsgázni.
Gatyába rázom a kis életemet, mert összevissza csámborog.
Megtanulok gitározni.
Meg zöld teát fogok inni, mert most azt én kitaláltam okosan.


Ennyi lenne.
Boldog új évet mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr7279617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M.S. · http://marlablogja.blogol.hu 2008.01.02. 14:04:13

Először is: igyál fekete teát:)
Másodszor: szeretnék rajtad keresztül gratulálni kedves Károlynak a mutatványhoz... Nem értem, miért lepődtél meg:)
És ha már: te megtanulsz gitározni, Karcsika tanuljon meg énekelni:)
A dohányzásról való leszokás pedig nem illik az imidzsedbe! ;)

mestahh · http://mestahh.blog.hu 2008.01.02. 15:17:26

Márpedig muszáj leszokni. A dohányzás rossz. A fekete tea jobb? A KArcsikára vonatkozó részeket mindenképpen továbbítom számára...

M.S. · http://marlablogja.blogol.hu 2008.01.02. 18:56:22

A fekete tea durvább:) Mint a kávé:)
A dohányzás meg menő.
És lásd be, hogy a hetente elfogyasztott italmennyiség négyszer olyan káros, mint a bagó, amit egyébként megkövetel a sör... Szóval ez egy ördögi kör:)

mestahh · http://mestahh.blog.hu 2008.01.02. 19:15:42

Akkor nem is iszom. Különben is, részegen tudatmódosulok. Kedves, figyelmes fiúból hamar lesz szexista, ordító kretén :)

M.S. · http://marlablogja.blogol.hu 2008.01.02. 19:23:21

Kedves Balázs!

Szeretném, ha a bizonyos székre állva a kávé közepén jelentenéd ezt ki. Harsány röhögés lenne a vége, te meg a bánattól, hogy itt senki nem vesz komolyan, ledöntenél néhány rövidet:)
Nem cikizlek áááááááám!:)
süti beállítások módosítása