Ma voltam a telefonomhoz vásárolni elő- illetve hátlapot, mivel szerénységemnek sikerült megszabadulni a hátlaptól szilveszteri mulatság címén. Aztán betértem egy helyre, ahol több ilyet árusító bolt is volt. Az első hely, ahová bementem, nem volt valami bizalomgerjesztő. Két, kifejezetten unszimpatikus fiatalember seftelt másik két, szintén nem nagyon szimpatikus úrral. A két eladó fiatalembernek ezen kívül randa nagy szakálla is volt, nem olyan szakállparódia, mint nekem volt, hanem rendes szakáll. Gondolom ettől idősebbnek, meg felelősségteljesebbnek néztek ki. Ott álltam vagy 2-3 percig és nézegettem az egymás hegyére-hátára hányt telefonokat, meg mindenféle kiegészítőket. Aztán kezdett derengeni, hogy bizony nekem ez a bolt nem igazán szimpatikus, de akkor már nem akartam kimenni. Aztán még végighallgattam a minden bizonnyal teljesen legális kedvezmények felsorolását, amikor megszólított az egyik eladó fiatalember:

10 méter gyaloglás után bementem egy másik helyre, ahol köszöntek, megkérdezték mit szeretnék, fizethettem kártyával, kaptam számlát, jótállást, elköszöntek és megköszönték a vásárlást. Úgy látszik a második helyen már hallottak arról, hogy az nem kifejezetten hátrány, ha a szolgáltatás igénybevétele után a vevő elégedett. Nem pedig az én teszek szívességet, h vásárolsz hozzáállás.
A másik dolgot már lassan kezdem megszokni. Abban a nem is olyan kis boltban, ami itt van tőlünk nem messze van egy néni, aki pénztáros. Nála lehet fizetni kártyával. Ezért nála szoktam fizetni. Namármost az egy bunkó tahó. Sorolnám. Köszönés nyista. Az általad vásárolt cuccok kosár mellé baszkodása. Jobb esetben nincs törékeny. Én olyat már nem is nagyon veszek. Ha be kell ütni a pin-kódot, akkor eképpen kér meg alázatosan - Kódot!  Csoda, hogy nem vág nyakon, hogy mit képzelek magamról, hogy elrontom a napját, hogy ott vásárolok. Amikor alá kell írni a számlát, a tollat úgy vágja az emberhez, jobb esetben az asztalhoz, mintha 35 éves fegyházbüntetésem után szabadulnék, amiért megöltem egy papot. Agyonvertem egy ministránsfiú lábával, majd mindkettőből pörköltet főztem. Kicsi hagyma alá, először azt kell megkapatni, meg vigyázni, hogy oda ne kozmáljon a paprika, mert akkor keserű lesz. Bocs elkalandoztam. Szóval egy paraszt fasz. Azt elfelejtettem, hogy, ha kinyújtod a kezed akkor még véletlenül sem helyezi bele az aprót. Értem én, hogy nagyon kevés pénzt kap és annyiért nem tud kedves lenni, de nem rosszabb neki így? Komolyan. Az a másik, hogy értem én, de leszarom.
Nem tudom, mitől lesz az általános, hogy mindenképpen a rosszindulatot kell feltételezni az emberről. Az igaz, hogy én sem vagyok más. A buszon is legalább egyszer megnézem, hogy megvan -e a pénztárcám. Igaz, már volt rá példa, hogy valakinek nagyobb szüksége volt rá, csak elfelejtett megkérdezni, mielőtt kölcsönvette. Azóta meg elköltöztünk, aztán nem is tudja visszaadni. Szóval minden nap ezt látni eléggé nyomasztó lehet, ha picit sem tudjuk megtalálni a szépet, nem? Bár nekem nagyon sokszor van, hogy annak ellenére, hogy nagykabátban úgy közlekedem, mint egy naív víziló és állandóan olvasok a buszon valaki mindig eltapos. Miközben próbálok kilépni alóla és bocsánatot kérek még meg is toldja egy szúrós tekintettel vagy valami megjegyzéssel. Aztán ezeket én mindig lenyelem. Az ilyenek lőnek agyon mindenkit, vagy ejtenek előbb-utóbb túszokat. Akiknek minden nap a lábára lépünk. Akiknek minden nap a lábára lépek. Pedig nem rosszindulatból teszem ám. Szóval szarházi telefonosbácsik illetve köcsögtahó pénztárosnéni. Ne haragudjatok már a világra. Meg rám se.