Miért képzeltem, ó én ostoba,
hogy a világ díszlet csupán?
Roppant, önző monológomhoz
Lelkekből ácsoltam én sután.
S az előadásnak minden nagy szava
Félelmem szülte hazugság talán,
Hogy egyedül maradok a színpadon
És az élet rám többé itt nem talál.
Rettegve gázolok át mindenen, hisz
Ha nem teszem, akkor elhinnem muszáj,
Hogy valami bennem is lehet még emberi
És Boldogság talán nekem is dukál.
Őrjöngve taposok át a lelkeken.
Én vagyok a rossz, az istentelen. Ki más?
S így maradhatsz Te örökkön a jó, s
Lehetek én mindenért a hibás.
Én vagyok a rossz
2008.03.26. 21:58Címkék: szomorú gondolkozós versikés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr44398281
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
B 2008.03.28. 23:00:29
nem egy jambikus pentameter, de a gondolat átjött;-)
Gina 2008.03.30. 00:38:47
Miket beszél kend? Dehogy teccik rossznak lenni!
:)
:)
B · http://bellatrix.blogol.hu 2008.03.30. 16:01:57
hé, mások ne tessenek B néven idekommentelgetni, van még pár másik betű az abc-ben :P
