Mindig is úgy gondoltam, hogy vannak céljaim. Még akkor is, ha ezek nem igazán világmegváltó célok. Ma beszélgettem egy meglehetősen tartalmasat Pankával és be kellett látnom, hogy nincsenek céljaim. Eddig is sokszor merült ez fel bennem, de mindig elintéztem azzal, hogy amikor voltak céljaim az valakiért volt. Most nincs kiért legyenek. De ez nagyon nagy butaság. Mi lenne, ha magamért lennének? Nem átgázolni akarok. De régen voltak terveim. Ház vagy lakás és az összes szomorú dolog a Trainspotting elejéről. Most rájöttem, hogy akarom ezeket, de úgy, ahogy a film végén van. Hiszen bármit megtehetek. MOST. Most tehetem meg. Persze akkor csak, ha nem szarok be már a gondolattól. Meg a lehetőségtől, hogy tényleg, nagyon igazából megcsinálhatom. Én. Azonnal jön az ezer miért, az ezer mileszha és az tízezer ésakkormivanha. Mintha várakoznál, hogy valami egyszer történni fog, amitől nagyon jó lesz. Nem fog történni. Neked kell megtenni saját magaddal. Nem akarom azt írni, hogy holnap rohanok a bankba és megveszem a fűnyírót, de legalább leülök a héten valamikor és elgondolkozom ezen. Végülis nem célokat kaptam, hanem lehetőséget. Lehetőséget, hogy egy pillanatra másképp lássam az életem. Köszönöm.