Feleim. A mai napon megtörtént. Tudjátok hogy van ez. Az ember lemond minden elérhetetlennek hitt vágyáról egy idő után, ha sokáig nem teljesedik be. Még akkor is, ha sokat tesz értük, vannak olyan dolgok, amikre már csak legyint, hogy áhh, ez velem úgysem történik meg. Valahol tudat alatt elvárod a világtól, hogy megtörténjen, de aztán mindig azzal altatod el a várakozást, hogy azt mondod rá, ezt már nekem nem. Sokszor történik az is, hogy nem várt jó dolgok történnek veled. Aztán amikor azoknak vége lesz, elmúlik, akkor nem hiszed, hogy még egyszer megtörténhet. Azt meg pláne nem, hogy esetleg jobb is lehet. Én legalábbis elég pesszimista voltam. Eddig. 

Olyan hirtelen csapott bele az életembe, hogy nem is tudtam mit kezdeni vele. Másodpercek műve volt, hogy lyukat üssön mindenféle nem földi érzékelésemen és oda fészkelje be magát, ahová nem akartam semmit és senkit beengedni. De most már ott van. Ha tetszik neki, ha nem. 

Csak a félreértések elkerülése végett nevezem meg: életemben először tudtam kvintolát játszani metronómra. Igaz, hogy annyira az megy a fejemben most, hogy nyolcad, negyed, tizenhatod es triola sajnos már nem fér bele, valahogy újra kell tanulni :)

Egyébként voltam ma állásinterjún. Talán nem volt rossz. Bízom a tesztben, itthon pár eredményt ellenőriztem. Ma megcsináltam a Relics számokat, el is küldtem őket, edzettem is, mint a gép, mert jövő héten indulok az ÁjronMen Kompetísönön. Ma este a gitárgyakorláson kívül az ÁjroningMen Kompetísönön kellett volna indulni, de ahhoz lusta voltam. Holnap szorítsatok, mert németből vizsgázom és a tudásom finoman szólva is hagy kívánnivalót maga után, köszönhetően az órák rendszeres nem látogatásának, valamint a könyvvel való rendkívül bizalmatlan, felszínes kapcsolatomnak.

KVINTOLAAAAAA!