Ismét eljött a március, ami számomra azt jelenti, hogy itt az ideje a tavaszi megtisztulásnak. Tavaly is olyan jó volt az a 47 nap, amíg tartott a böjt, hogy szinte nehéz leírni szavakkal. Persze a böjt csak negyven napig tart, csak elszámoltam magam. A végére egészen rendben éreztem mindent magam körül. Negyven nap alatt, ha az ember nem megy bulizni, vagy nem iszik és esetleg nem dohányzik, lecsillapodnak a dolgok. A rendezetlen érzések, elvarratlan szálak szépen a helyükre csúsznak és minden reggel, amikor felkelsz úgy érezheted, hogy most éppen a megfelelő irányba tart az életed. Ezt szeretném most is. Persze lehet, hogy ez az érzés csak nekem ilyen és bánom azt is, hogy nem vagyok annyira ura a betűknek, hogy azt a hajnali friss levegőt, a nagy ölelést a világnak, a tiszta ruha érzését át tudjam adni. Mindenesetre most van az első hajnala az idei böjtnek. Épp a vonaton ülök. Meglehetősen jó kezdésnek értékelem, hogy bár a vonat késett vagy húsz percet nem idegesítettem magam azért halálra, valamint, hogy időben fel tudtam kelni, letusolni, hajat szárítani, megborotválkozni ésatöbbi. Valamint az első nagy lépés. Nem szedtem ki a szemetesből a tegnap kihajított doboz cigit. Mondjuk már csak három szál volt benne, de az embernek legyenek elvei. Úgyis sokkal többször engedek a kísértéseknek. Bár mindennek ellent tudok állni, csak a kísértésnek nem, de most erős leszek.

Nagyon régen voltam templomban. Nem járok gyónni. Pedig szükségem lenne rá néha. Képmutatásnak tartom, hogy nem hiszem el azt a körítést, ami a vallásom mellé jár és mégis ott ájtatoskodjak. Bár az igaz, hogy az a háromnegyed óra, amit az ember egy héten a templomban tölt, nem csak arra jó, hogy beszélgessen Istennel, hanem hogy egy egész picit meghallja a saját hangját is. Meghallja, ha kérdez valamit és talán tudjon válaszolni. Jó illata van Tatán a templomnak. Szorgalom és tisztességillata van, még akkor is, ha erre a semmiből asszociálok. Valahogy most úgy gondolom, hogy ha bemegy az ember, akkor azt is beveszi a ruhája, mint a kocsmaszagot. És nekem nagyon ki kell most szellőztetnem a ruháimat.

Gyakorlatilag a tavalyi böjt óta megmártóztam mindenféle mocsokban, amit el tudok képzelni. Gondolattal, szóval, cselekedettel, mulasztással. Nem igazán éreztem úgy, hogy én irányítok. Valamikor meg azt vettem észre, hogy nem alakíthatom úgy a dolgokat, ahogy szeretném és csak örlődtem. Sodródtam az eseményekkel. Elsősorban ennek akarok véget vetni. Így is lesz. Acta non verba.