Azon gondolkoztam, hogy mennyire elképesztően felszinesen is gondolkozom. Nem mondom, hogy nem az én hibám és hogy ilyen az egész világ. Pedig ilyen a világ. Valahogy nehezen jut a mai embereknek eszébe, hogy a másik testben, abban az ugyanolyan atomhalomban, mint a sajátjuk, egészen mélyen ott lapul valaki, aki közel sem egyenlő azzal fotonhalommal, ami a szemembe verődik vissza róla, a molekulákkal, amik az orromba jutnak és az elektromos impulzusokkal, amik a kezemből eljutnak az agyamba. Sokan nézik a szexualitás görbe szemüvegén keresztül a világot. Én is. Néha sikerül nem igy. Néha sikerül nem önzőn, hanem figyelni a másikra. Arra ott belül. Akkor is, ha nem érdekel, amit mond, vagy van jobb dolgom. De sokszor három másodpercnyi figyelem is sokat számit. Ritkán tudok igy viselkedni, pedig nagyon igyekszem. Ha sikerül, akkor meg nagyon örülök.

Bennem túl erős az egó talán. Az a földhözragadt rész, amelyik megpróbálja irányitani azt, aki valójában vagyok ott belül. De igyekszem nagyon. Sokszor nem fogjátok észrevenni, de  nagyon igyekszem.