Az imént kint álltam a teraszon és hallgattam a közeledő vihart. Látni a sötét égen is a tornyosuló felhőket, az összemaszált égboltot, ahogy egyre gyakrabban karmol bele egy villám. A kezemen állt a szőr, ahogy a mennydörgést hallgatva, mint egy hatalmas spirál középpontjába rámzuhant a felismerés, hogy milyen észrevehetetlenül apró, törékeny és semmi vagyok. Ekkor szólalt meg bennem egy másik hang, hogy felismerjem azt is, hogy még ebben a porszemben is egész világok vannak. Új univerzumok, számtalan lehetséges élet, felfoghatatlan mennyiségű információ és megismételhetetlen apró rezdülés. Lehetetlen nem meglátni ebben a világban az ISTENt. Nagyon jó érzés erre egy kicsit ráébredni. Megnyugtató egy picit, ha az ember eszébe jut, hogy a világ nem csak foton, energia, bozon és mezon és nem csak gravitáció és fizika és kémia.

Azt egyébként tudtátok, hogy már amennyire én tudom az egyiptomiak csak mássalhangzókat írtak? Már amikor nem képírással írtak. Ezért volt lehetséges, hogy sokféleképpen ejtsük a dolgokat. A keretet a mássalhangzók adták, ezek voltak a struktúra és tartalommal a magánhangzók töltötték fel. Ez a magyarban is lehet így. A magyarnak két szava van a teremtő, mindenható erőre. A mássalhangzóktól függ, hogy milyen tartalommal telik meg. Ugyanúgy, mint ahogy neked is van választási lehetőséged, hogy milyen tartalommal, értékkel töltheted fel az életed, a keretet, amit kaptál. A szó, amiről a beszélünk:

STN.   Próbáld ki. Segítek. Az egyik az iSTeN. A másik pedig a SáTáN. Mindenesetre érdekes...