Emlékszem a 17. születésnapomra. A kávéban ünnepeltük és a Kharon nevű együttes zenélt. Emlékszem, hogy Auer doktor úr ismerte valamelyik tagot és a Részegen ki visz majd haza című örökbecsűt nekem játszották aznap. Aztán végül négy sör után összehánytam magam és saját lábamon hagytam el a szórakozóegységet. Az a négy sör is nagy szó volt, mert azért nem voltam nagyon gyakorlatban, tekintve, hogy édesapám drákói szigorral őrködött és általában otthon kellett lenni nagyon hamar. Meg azért anyagilag sem úgy voltam elengedve. Nagyjából ezer kincsből meg tudtam azért oldani négy sört, egy rövidet, meg egy doboz kékszofit. Ezt azért ma nehezebben csinálom.
Azóta eltelt tíz év. Andrissal tűnődtünk a kocsiban hazafelé, hogy mesélgetjük egymásnak a sztorikat, nevetgélünk és amikor valaki rákérdez: - Te, mikor is volt ez? , akkor csak úgy odaveti a másik, hogy legalább tíz éve. Mivel az is kb. akkor volt, amikor a mondatbaékelt párbeszédeket tanultuk helyesírásból, ezért kérlek benneteket, hogy ezt most hagyjuk figyelmen kívül.
Tíz év alatt hallgattam mindenféle zenét. Nirvanával kezdtem. Az edzőmtől kaptam egy kazettán, a másik oldalán Offspring volt. Évekig imádtam mind a kettőt. Aztán jött egyre több minden. Barátoktól mindenféle ez meg amaz. Alvin, Picsa (ezt de ki nem állhatom most), Blink182 meg mindenféle magyar punk és alternatív zenék. Aztán kicsit később a metál. Jött a nagy szerelmem az Iron maidennel és a Dream Theaterrel és mindenféle progresszívabb zenékkel, amiken addig röhögtem. Aztán jött a blues. Aztán a szerelem ment, a metál maradt. Aztán jött az Angels and Airwaves, aztán közben ACDC meg mindenféle más. Most a fesztivált napok óta mindenféle előadó nélküli chillout-os zenékkel pihenem ki. Egyszer már hallottam a Dr. House főcímdalát. Azt hiszem, az Massive Attack.
Tíz év alatt laktam egy csomó helyen. Először is koliban. Imádtam, de ha ott maradok, akkor tuti kirúgnak a suliból. Laktam öt albérletben és most megint itthon vagyok és készülök költözni.
Tíz év alatt volt legalább 3 nagyon komoly kapcsolatom, mindre rábasztam, valószínűleg azért, mert túl komolyan vettem. Volt mellette rengeteg másmilyen, ilyen-olyan, nagyon jó és nagyon kedves, letagadnivaló és volt olyan is, akivel most már mindig egy cinkos kacsintás leszünk. Meg volt olyan is, aki akár volt barátnőm, akár nem, akár épp halálosan harcban álltunk, mindig mellettem állt. Nagyon ritkán vettem észre és ezt már bánom, mert most hogy elmegy valószínűleg olyan űrt hagy maga után, amit nem fogok tudni mivel megtölteni. Mindenesetre az elmúlt tíz évem egyik legnagyobb nyereménye a barátsága.
Tíz év alatt játszottam pár zenekarban is. Először is a Farock nevű formációban, aztán az egyetemen a Kannásbor akció nevű pankzenekarban, aztán valami metálbandában, aztán lett a T18, aztán közben valami névtelen próbálkozás Ákossal, aztán Relics, aztán Légióban párszor, segítettem a Kései siratóban és most írjuk Gabóval a Pilinszky darabhoz a zenéket.
Öt évig folyamatosan cigiztem. Volt, hogy egy hétvégén akár 5-6 dobozzal is. Persze az elején elszívtam mindent, aztán most a végén már finnyás voltam, csak egy fajta cigit szívtam. Persze józanul. Az ital az más.
Tíz év alatt ittam mindent, amit lehetett. Először sört, aztán vodkát, aztán konyakot, aztán rumot, aztán hubit, aztán unikumot, aztán jégert, aztán tequilát, aztán mostanában a pálinka a menő. Meg igazából bármi, csak az ilyen mocskokat már nem kedvelem. Meg most rákaptam a fröccsre. Imiéknek hála. Jobban is esik, mint a sör. Azt meg már nem is kívánom.
Tíz év alatt csináltam egy érettségit kitűnő eredménnyel, egy diplomát hét év alatt, de azt is kitűnő minősítéssel, dolgoztam két és fél évet egy multinacionális cégnél, aztán most hosszas keresés után egy másiknál.
Sikerült venni szülői segítséggel egy autót, amiért holnap megyek el és októbertól pedig teljesen különköltözöm itt Tatán egy apró lakásba.
Ezt a sok baromságot igazából csak magamnak írtam le, hogy lássam, hogy abból a négy sörtől összehányom magam és hazakullogok 17 éves fiúból ide sikerült eljutni. Persze ez a mai fiúknak és lányoknak gondolom gyorsabban megy, de én mégis örülök neki és ezzel együtt is úgy érzem, hogy az életemnek egy része véget ért.
Most efott után elővettem azt a karkötőt, amire az van írva, hogy lifestrong. Akkor vettem le, amikor nagyjából halálra akartam inni magam a kis gyermeteg szerelmi bánatomban. Most felvettem és már marad is.
Nagyon szeretem a fényt, de néha úgy vágyom a sötétet.
