Ma eleve úgy indultam haza, hogy talán nem is megyek el futni. Aztán mire hazaértem fél hét felé, addigra már annyira éhes voltam, hogy szinte lehetetlennek látszott a kocogás. Gyorsan bebasztam magam az autóba és kikocsikáztam a tóhoz. Aztán futottam egy olyan szar időt, amit elképzelni sem tudtam. Ráadásul a jobb lábam bokaszalagja elkezdett fájni, de nagyon. Haza is akartam menni. Aztán rájöttem, hogy mekkora akaratgyenge szar vagyok, ha hazamegyek, szóval nyújtottam egy tíz percet, meg simogattam a bokám, hátha jobb lesz. Elmúlt a nagyon fájás és nekiindultam egy új körnek azzal a szándékkal, hogy most egy kicsit odalépek. Egészen a táv felééig működött a dolog, mert ott meg a másik lábam keresztszalagja jutott el abba az állapotba, hogy nem volt már több akaraterő. Nagyon sajnálom. Kis séta után folytattam. A héten muszáj még kétszer nekimenni, sikerülnie kell. Vén szarok lettek az izületeim.