Vasalás

 2009.09.17. 20:39

Nem hittem volna, hogy megesik velem is. Valahol borzalmas férfisoviniszta lelkem mélyén tudtam, hogy a "férfiak mindent tudnak, amit a nők, csak jobban" egyszer megdől. Most pedig gyakorolni fogom a beismerés nagy erényét. Kurvára nem tudok vasalni. Ráadásul közben valamiféle keserűcsoki illatot érzek. Szerintem a vasaló nem megfelelő, vagy anyu valamiféle kézzel készített csokitepsit vasalt vele tavaly, csak már nem emlékszik. Egyébként a ruháknak nem találom az élét és meglehetősen kiborulok a vasalatlan cuccoktól. Sajnos mivel egyesek Birminghambe járnak üdülni, ezért keresek mást, aki vasal. Olyan emberem már van, aki ha részeg vagyok, itt alszik, olyan is, aki elmosogat, bár a héten még nem hívtam, de kell egy vasalós is. Majd valami egyedülálló, megfelelően vasalt ruházatú egyénnel barátkozom.

Egyébként kaptam egy levelet a kocsimra. Elmondom szörnyű tettem. A bejárati ajtó előtt álltam meg. Két és fél méterre. Többször is! Ennek eredménye a dörgedelmes cédula. Ha kicsit sárgább, akkor azt gondoltam volna, hogy a hadtörténeti múzeumból lopták és ezen üzentek a Józsinak, hogy a trágyahordó szekérrel ne parkírozzon az udvarház elé. Egy kicsit sok volt benne a felkiáltójel, illetve nélkülözött egy meglehetősen fontos aláírást. Azért örültem volna, ha valamelyik fonnyadt, vén kurva legalább a sátánbaszta nevét odabiggyeszti a nagy jóindulattal is csak cafatnak nevezhető irodalmi alkotása alá megpróbál legalább az első írásbeli kontaktusunk alkalmával kultúráltan figyelmeztetni olyan dolgokra, amit nem tudhatok. Gussfraba!

Címkék: vicces csak a napom köcsögállatok

A bejegyzés trackback címe:

https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr501389269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panki 2009.09.17. 21:13:14

Drága Bali!
Nagyon jó itt Birminghamba, bár a kaja szar, az idő jó, a muzeumokat kicsit unom, de a tábortűz körül jókat gitározunk. Alig várom, h vége legyen a szünidőnek.

Lotte és Luise

mestahh · http://mestahh.blog.hu 2009.09.17. 21:15:56

BirminghambaN.

Maradok tisztelettel,
Dr. Ironman

Gina. 2009.09.18. 18:37:49

Azt mondtad, szeretsz vasalni. Pedig már elterveztem, hogy én mosogatok nálad, cserébe kivasalod a ruháimat:D
Vállfán szárítsd a göncöket, az segít egy kicsit... :)

mestahh · http://mestahh.blog.hu 2009.09.19. 09:05:36

Mert vallfam van. Mosogatni nem kunszt. Nehogy idehordjad a Kanalas ruhait is. Bar vegulis, csak hozzad a Kanalast is. Legfeljebb nem vasalunk. :)

stukker 2009.09.20. 22:52:30

Tegnap volt "vasalás". Karcsi segített. Sztem péntekre nekem is összegyűlik egy kisebb adag, viszem majd.:)
süti beállítások módosítása