Elmentem ma városunk legnagyobb bevásárlóközpontjába pizzatésztát venni. Zsofóval beszélgettem és mind a ketten rá voltunk feszülve a nem akarok semmit csinálni, csak valami kártékonyat és nagyon hízlalót enni témára. Zsofó rendelt pármai sonkás pizzát az olasztól, én pedig beültem Lilith-be és elhajtottam az áruházig, hogy vegyek pizzatésztát. Az áruházban a mirelitrészlegen találtam pizzatésztát, de némileg kifogásoltam, hogy az összes apró darabokra van törve, ezért eltekintettem a vásárlástól. Aztán bóklásztam, hátha. Útközben egy jó darabig szemeztem egy erős, pfefferoni paprikás savanyúsággal, de aztán úgy döntöttem, hogy jó lokálpatrióta módjára elmegyek a zöldségeshez és a kiskereskedőt támogatom a szörnyüzletlánccal szemben. Vettem még ezt-azt útközben. Csak a legszükségesebbeket. Mondjuk jégert. Meg sört. Meg villanykörtét. Meg pár apróságot majdnem tízezer Ft értékben. Egy pizzarendelés azért olcsóbb lett volna. Aztán a kenyeres résznél találtam pizzalapot. Egy csomag. Három darabot tartalmazott. Három darab megközelítőleg 12 cm átmérőjű szottyadék pizzalapot. A csomagolás bőszen hirdette nagy betűkkel: "Pizza lap. 4db". Fel is röhögtem. Ez mondjuk a mellettem tevékenykedő árufeltöltő hölgynek nem tetszett nagyon.
Vettem pestot is apunak meg a Jutkának. Tudom, hogy még nem ettek és hogy nem is venne saját jószántából ilyet édesapám. Nagyon szeretem, ahogy az ilyen dolgokat fogadja. Egy riadt vadállat óvatosságával közelít az ismeretlen ételhez. Látom a szemében nagyapám hozzáállását is. Lufaszt! De azért attól nagyon messze áll. Szeretem látni az örömöt az arcán, ha ízlik neki. Akkor kicsit utazhatok az időben. Láthatom a csintalan, csokifeketére sült, nyúlánk focizó srácot, a szerelmes kamaszt, a bohóckodó fiatal felnőttet. Jobban meg tudom érteni, hogy milyen igazságtalan, komor, rendkívül összetett, vicces és csodálatos ez a világ.
A szemében látszik.
