Futni voltam. Letusoltam és a tükörbe bámulok.

Igen. Ez itt mind én vagyok. 

Vagyok a kék szemek, a borostás áll, a kezdődő nagy toka.

Vagyok a lelkem és vagyok a szívem, szenvedélyeim birtoka. 

Vagyok az agy, mely számol és mérlegel

Vagyok a láb, amely sétálni visz el.

Vagyok a tenyér, melyre részegen esem és

Vagyok a seggem mely csak egyre nő velem.

Egykor szolgám volt e lusta Spartacus, 

de most csak kergetem én vadul.

Régen elmúltam sajna' húsz és

Egyre többször érzem magam szarul.

E hat kilométernyi fájdalom csak egy kis 

Örömmasni a bánaton.

De holnap is futok majd.

És persze azután is talán.

S végül egy emlék marad e 

majdnem száz kiló 2010 nyarán.