Ma kezdődött életem hátralevő része. Ettől annyira fel is szabadultam, hogy nagyon, és roppantul kimondhatatlanul boldog is lettem a felismeréstől, hogy most már minden föld bevetve es minden nő rendbe', szóval kezdhetek élni. Ekkor már sejthettem volna, hogy valami közelit felém egy gyorsvonat sebességével, ami kikezdhetetlen nyugalmamat és csodás új világnézetemet egy másodperc alatt fogja cserbenhagyásosan elgázolni. ElGaálZoli. Mert ő a gyors vonat. Aki nem hajlandó beirni az indexembe a menedzsment négyesem, pedig ugyanakkor kaptam meg az indexem, mint a többiek, szóval nekem kifelejtette. Az a drága ember. Hát mit tesz ilyenkor a normális, kedves tanerő? Hát persze, hogy lerendeli a diákot, hogy majd személyesen megbeszélik, hogy egyáltalán volt -e ilyen érdemjegy. Mindegy, hogy két perc alatt nézhetné meg a Neptunban, inkább szivesen lemegyek, elbaszom egy szabadnapomat, egy csomó pénzemet, meg időmet, meg beszerzek még két évet a purgatóriumban, annyit fogok káromkodni, csak az odaúton. Plusz az is deus ex machina lesz, ha nem fogok rágyujtani. Mert ilyen hirek utan hajlamos lennék. De csak azért sem. Ennek a kedves embernek meg kivánom, hogy a legnagyobb öröme ez legyen az életben, hogy ezzel engem megszopat.
Ma cangás Timi hozott fel Pestre anyukájával. Pan nem is dohányzik, Timinek meg nem sebes a szája. NNa. Mindenki boldog? Öcsém, a sájni heppi pipöl a legszarabb R.E.M. szám szerintem.
Jelentem elinteztem a helyzetet. Felhivtam a rektor urat és miután elmondtam neki teljesen ugyanazokat az érveket, mint amiket Karesz mondott neki, nagy kegyesen hajlandó beirni a jegyemet. Hála Istennek, meg azért neki is, mert majdnem szétdurrantam a méregtől. Felhivtam a főbérlőt is és megmondtam neki, hogy kb. mi november elejéig maradnánk, aztán pápá albérlet. Átköltözünk Tamáshoz a logodi utcai koleszba, mert az jó lesz, csak a legfontosabb a mosógép! Mert Andrással mi oly szorgos mosómedvék vagyunk, hogy olyan már nincs is! Azért András nagyobb mosómedve, mint én. Megnyugodtam.