Be nem fejezett álmok nagy sora.
Halni induló remények ostoba, naiv ostora.
Hogyan legyek úgy levél az életen,
Hogy egy törvényem van:
Hullni kell nekem?
De kapaszkodom még görcsösen,
Fáradt ujjaim még utánakapnak, s
Gyermekek kezében végzi a lelkem,
Ámulva forgatják, s a röptén kacagnak.
aluszik már...
2007.09.17. 22:49Címkék: gondolkozós versikés
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://mestahh.blog.hu/api/trackback/id/tr95168918
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
