Gondoltam irok egy pár sort Sándor barátom névnapjáról, mert az előző bejegyzés egyik kommentje eszembe juttatot valamit. Minden évben ezt a napot jobban várom, mint a karácsonyt. Ilyenkor egy kiválasztott szombaton összegyűlik a régi baráti társaság és már kora délutántól fröccsözgetünk Sanyiéknál. Édesanyja mindig csinál szendvicseket, meg pogácsát, meg mindenféle finomságot. A fröccs általában Karcsi bácsi féle mindenizű borból készül és egy régi emlék tiszteletére, amit már valamennyien elfelejtettünk, mindannyian kiwi szörppel isszuk. Gondolom valami olyasmi lehetett, hogy valamelyik kocsmában nem volt málnaszőr, ahol málnásfröccsöt szerettünk volna inni. Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy legalább egy olyan tatai műintézmény van, ahol szerény társaságunk múlt ködébe vesző tevékenysége folytán ihattok málnás fröcsit. Szóval olyan egy óra körül kezdődik a mulatság Sándoréknál, ahol az előző évek videóit nézegetjük, fényképeken nevetünk, valamint egymást túlorditva mesélünk a másikról cinkesebbnél cinkesebb történeteket. Aztán lassan elérkezik az öt óra, amikor elkezdődnek azok a dolgok, amit a következő években fogunk mesélni. Általában ilyenkor már óriási az orditás és teljes a káosz. Kiborult ropik, leöntött pajtások, rosszabb esetben a folyosón fekvő, alvó emberek. Számomra a legemlékezetesebb az volt, amikor 7 órakor elindultunk a kávéba, gyorsan ittunk még, majd az első sörüket ivó emberek legteljesebb elképedésére Endre cimborámmal az épp alig hallható zenére rituális fogasbaszást adtunk elő orditva. Valamint teli nyelvvel végignyaltam a budiajtót, mert az szexi. Aztán azt hiszem hazavittek. Valamikor nagyon korán. Idén március 29-én, szombaton tartjuk ezt a napot. Jól vigyázzatok! Valamint vigyázó szemetek Sándorra vessétek és mi vagyunk a szabadság Sándorai. Kiskezüket csókolom.