az emberek azt szokták mondani, hogy "Felkötöm magam!" meg hogy "Ilyen egy mocsok, szar időt!" meg azt, hogy "Az embernek élni sincs kedve". Aztán persze mindig kisüt a nap és azért a felkötés az esetek többségében elmarad és az emberek azt mondják, hogy "Gyere üljünk ki még egyszer egy fröccsre a tópartra!" meg hogy "Nézd, szivárvány!" és még azt is, hogy "Gyere, kimegyünk szánkózni". Hamar beköszöntött az ősz ismét. Nem volt semmi incselkedés, kicsit hidegebb éjszakák, egy-egy figyelmeztetés, apránként hulló levelek. Idejött, aztán nyakonvágta ezt a drága országot, pedig előtte a nyár sem simogatott minket túl sokáig. Viszont ennek az időnek is megvan a maga varázsa. Nyáron az ember rohangál, fröccsöt iszik, pancsol, dolgozik, a megállókban dohog, hogy folyik a hátán a víz és utána megfázik a légkondícionált helyeken. Ilyenkor viszont be lehet húzódni a szoba sarkába, hallgatni, ahogy veri az eső az ablakot, nézni, hogyan szöszmötöl az ember kedvese a konyhában, vagy csak olvasni, gitározni. Lenni egy kicsit magadnak. Annyi mindent végeztem ma, hogy elképesztően önelégülten pöffeszkedek már az irodában és semmit nem csinálok már. Befejeztem ma nagyjából két ember egy hetesre becsült munkáját egyedül. Elintéztem, hogy egy héttel később tudjunk menni nyaralni. Jelentkeztem a következő svéd nyelvtanfolyamra. Leadtam az egy hónapja gyülekező vonatjegyeimet. Sikerült elintézni egy jó csomó dolgot az Égi kávéház honlapjával kapcsolatban, a dalok is formálódnak, szombaton befejezzük az énekfelvételeket is a kórussal. Minden sínen van, minden szép. A szél elfújja a száldosó polleneket is. Mondjuk én nem vagyok allergiás, de aki az, annak ez legalább jó hír. Nem kell begyógyult szemekkel örülnie a kurvajó időnek.