Kinőtt papucsban állt a teraszon és cigarettázott. Felette halkan sóhajtottak egyet a felhők és betakarták a holdat, hogy végre aludjon már az a csintalan. A csillagok csak az ajtó mögül nézték, ahogy puhát álmodik. Messze, valahol nagyon messze, egy kutya szűkölt és vonat haladt el. Tücskök már rég nem muzsikáltak. Kifosztották az éjszakát. Eltűnt a meleg, a cinkos kacsintás.

Innék egy pohár bort. De aztán rájövök, hogy minek.

Aludjatok. Aludjatok. Tél jön.

 Mivel az uj kompjuteremen (mekkintos) nincs ekezet, ezert akkor ekezet nelkul teszek eleget a siramoknak. Tegnap berugtam. Most boldogok vagytok? :D Na szoval meggondoltam magam es tovabbra is irni fogok, csak most egyelore annyi minden tortenik velem es baszottul needzsjunaa and ever es nincs idom leirni. Mar leveleket is csak tervezek. Parral ados vagyok meg. Keeeeeeesz.

Kis pihenőt tartok a blogban, úgy döntöttem. Egyszerűen nincs mit írnom, vagy csak lusta vagyok hozzá. Amikor meg lenne rá időm, akkor meg nem erre szánnám. Két zenekarral próbálni kell, felvételek, gitározás, nyelviskola és nemsokára kezdődik a suli. Ezen kívül még hétvégente koncertek. Meg szeretnék valamit sportolni. A héten eddig szinte csak tréningeken voltam, szóval ez megint nem jött össze.

Ezentúl a http://tatu18.blog.hu oldalon fogok megnyilvánulni, ha valaki szeretné olvasgatni, amit néha írok. Pussz és köszi az eddigi visszajelzéseket és az olvasgatást.

Van egy öreg akusztikus gitárom. Semmi extra. Azt hiszem tíz éves. De lehet, hogy több. Valamikor 16 éves korom körül kaptam. Szegénykémen nincs D húr. Már hónapok óta. Mégis rengeteget van a kezemben. Ma is tévét néztem és közben ugyanazt játszottam körbe és körbe. Van valami olyan fenséges és megnyugtató abban, ahogy a kezemben van. Hogy hideg a nyaka, hogy kopog, ha ütögetem az ujjammal, már csak attól megnyugszom, ha az ölemben van. Rendszeresen szoktam úgy feküdni, hogy rajtam van a gitár és csak ugyanazt pengetgetem egészen addig, amíg az ismétlődés megnyugtat. Van egy olyan rezgés, egy olyan hang, amit akkor hall az ember, amikor már nem játszik de a hangszerben még ott kering az utolsó hangok emléke. Ma is hallottam, de az előbb oda is tudtam rá figyelni. Na abban a hangban van a nagybetűs Csoda.

Mondom a tervet. Az előbb felbasztam az agyam a tévén. Mondjuk ez nem tartozik ide szorosan, de hogy a faszomba lehet megélni 31 000 Ft nyugdíjból? Na mindegy, isteni szerencsém van azt hiszem. A legszerencsésebb.

Szóval:

- radikálisan kevesebb ital,

- nem cigi,

- heti két-három alkalommal sport,

- spórolás,

- tanulás,

- sok zöld tea,

- az eddigieknél is többet gitározás.

A gitározást nem tudom, hogyan tudnám fokozni.  Majd kérjétek számon. Apránként kezdem, szóval, ha esetleg bebombázva látható leszek valahol, akkor még nem kezdtem azt a részt. Így pizza meg egy jó cigi után könnyen tervezek. Hehe.

Itt van mindenkinek okulásul, hogy ez a trágya fos idő micsoda nyarat hagyott maga mögött. Jövőre Veletek ugyanott. Azaz a Mindenhol. Köszi szépen mindent!

Nem mondom, hogy most már elég, de akkor is. És hujj. Hát mi ez itt kéremszépen. Pénteken rövidnadrág, 30 fok, hétfőn 10 fok, egész nap szakadó eső? Nekem meg szakadjon széjjel a fejem, nem? Hát hol igazságos ez? Hol? :) Azért akkora problémám nincsen, de lehetne kicsit barátságosabb az idő. Főleg mert undorító látvány a Thököly-Stefánia sarkán a halálrafagyott jegesmedve. Ami mondjuk siratnivaló, az az, hogy be kell fűteni. Gondolom olcsó mulatság lesz. Bár Ferenc testvér újabb víziója szerint ez már itten a tejjel-mézzel folyó kánaán és minden diáknak laptop lesz, meg közlekedésfejlesztés, meg kisebb adók, meg ingyen sör. Ezen azért kicsit kacagtam. Ez az ország, meg a benne élő emberek mindent eltűrése már nevetséges. Természetesen ide tartozom én is. Kezdve azzal, hogy a fizetésem kb. 40 százaléka már röppen is állam bácsinak, ezen felül a munkáltatóm kifizet kb. még egyszer annyit utánam. ezek után fizetek az autópályáért, horribilis összegeket a benzinért, a gyógyszerekért, a boltban egy nyalókáért, amit megveszek. Ennek ellenére, én mint szorgos igavonó, szeretném, ha a másik oldal is ellátná a feladatát. És amikor - ha jogosan, ha nem - azt látom, azt szűröm le a körülöttem történő dolgokból, hogy nem ebbe az irányba tartunk, akkor elszomorodom és kitör rajtam a menjünk el külföldre láz. Csak az mégsem itthon. Lehet, hogy túl szenzitív vagyok, de valószínűleg, ami másnak egy vállvonás, azon én a folyamatos morgásig hergelem magam, elbaszva ezzel az egész napomat. Pl. a múltkor csak azon, hogy hogyan néz ki ez a város. Egy okádék. Nincs az az Isten, hogy idejönnék, ha külföldi lennék. Persze az is lehet, hogy csak az ocsmány részét látom. Vagy pl. a Keleti pályaudvar. Egyrészt gyűjtőhelye a mindenféle olyan embereknek, akikkel nem szívesen tartózkodnék egy légtérben, másrészt undorító. Ez nemzetközi pályaudvar. Senki nem tud semmit, szeméthegyek, gyanús alakok mindenhol, tömegnyomor és amint kilépsz belőle és fellélegeznél, akkor barikádok, mindenféle gépek, kosz, por, sár, mocsok, tömeg. Legközelebb, ha ott járok megpróbálom meglátni benne a szépet, de elég nehéz lesz. Ahh. Kilátástalan. Felsorolni is, meg felesleges is belegondolni. Megoldani nem tudom, legfeljebb nem szaporítom a gondokat. De hogy ne basszam fel az agyam, amikor nap, mint nap olyan képtelen baromságokat hall az ember, mint pl. a segélykönyvek esete? Nem tudom ismeritek -e. Valami iskolában tök lényegtelen, hogy miért nem lehet a rászoruló gyerekeknek segélytankönyvént az iskolai könyvtárból használt tankönyvet adni, mert az negatív diszkrimináció. 10 millió ombudsman országa bazmeg. Meg láncot a disznónak, mert unatkozik. Meg tilos tömni a libát. Be kell vinni a teraszra, aztán ott nem látja a műhód.

A hétvégém meglehetősen eseménydúsan telt. JA.

Lányok. A legkiválóbb időpont egy férfit az érzései és gondolatai felől, érzelmi oldalról megközelíteni, az a péntek este 11. Lehetőleg az illető férfi legyen nagyon részeg, valamint előnyös, ha olyan állapotban leledzik, hogy egy bögre langyos jégermájsztert és fél órányi hangos, artikulálatlan üvöltést többre értékeljen a személyes problémák kibeszélénél, esetleg az imént említett tevékenységet lássa el problémamegoldó funkcióval. Ilyenkor ajánlatos ezt a szeretetreméltó csomagot, amivé párunk változott kellő gyengédséggel, óvatos figyelemmel addig basztatni, amíg el nem kezd üvöltözni. Itt már megfigyelhetőek azok a jelek, melyek biztosan figyelmeztetnek minket arra, hogy életünk takonyrészeg szerelme ideges. Kezdjük az alapokkal. Ha innni ment, akkor nem lelkizni akar. Inni akar. Toporog, forgatja a szemét és egyáltalában a neki beszélő nő kezd átcsúszni az idegesítő izé kategóriába, amitől nem lehet. Inni. Bezzeg a Béla iszik. Biztos kihagynak valamiből. Nem láthatom a Józsit hubertust inni az orrán keresztül, lemaradok arról, hogy a részeg fószer táncol stb. Ezek után már szinte biztosan jön az üvöltés és az olyan mondatok kimondása is, amit tulajdonképpen a nő ad a férfi szájába, de szerencsétlen pára már inkább azt is kimondja, csak hagyják már békén. És ilyenkor már nem érdekli, hogy mi lesz a következménye a mondatainak.

Szombaton kultúráltan szórakoztam. Taxit is megtanultam szépen és helyesen rendelni.

Vasárnap meg vásároltam. A világ összes pénzét elköltöttem ruhára. Nem is tudom, hogy mikor csináltam ilyet utoljára. De nagyon jólesett. Legalább most már van ruhám. A komáromi napokos pólóm helyett. Viszont csúnya idő van. Visztont megyek ma úszni. Viszont ma eddig csak egy cigit szívtam el. Viszont most rágyújtanék, de nem fogok. Csak holnap süssön a nap, mert a lelki életemnek szüksége van egy napszemüvegben mászkálásra :)

Ott kellett volna maradni a picsába. Itt az eső esik, mindenki taszigál, óriási a mocsok. Ott nem ezt láttam. Nem láttam semmit, ami csak hasonlított volna erre az okádékra, amit itt fővárosnak csúfolnak.

Ja, tegnap megtekintettem az Anakonda 2 című művészfilmet. Sajnos én jobbra emlékeztem. Mármint, hogy szarabb lesz. De nem. Bár, ha emlékeim nem csalnak, akkor adtak egy másik filmet Anakonda 2 címmel, de az megütötte a színvonalat.

Téli álmot akarok. Vagy legalább ne lássam a problémákat, a mocskot meg az undorító emberi viselkedést mindenhol. Keltsetek fel, ha vége.

Úgysem. Majd, aki kíváncsi, annak személyesen. Voltunk Arenzánóban, a Comoi tónál, Genova felett a hegyekben, Nizzában kavarogtunk, eltévedtünk Milánóban, csodálkoztunk az a nem létező olasz vécéken, néztünk félpucér nőket St. Tropez-ban, megutáltuk a monacoi rendőrnőket és parkolóőröket, ittunk 7 eurós szar francia sört a Grand Casinóval szemben, ittunk sok italt, háltunk vaddisznók mellett és kevéssé toleráns hollandok mellett, főztünk bográcsban és ettünk mindenfélét étteremben. Aludtunk a Costa Bravan hálózsákban, kerülgetett minket partsimogatós traktor, nézegettünk cápákat és csodás utcákat, aludtunk benzinkúton a földön, vezettünk sokat, még többet nevettünk, integettünk tanszvesztitáknak (a pöcsüket csak fel kell tixózni a hasukra), strandfutballoztunk, leégtünk, halálrazabáltuk magunkat, voltunk drogoskempingben, kerestünk csomó parkolóhelyet, de hiába, széket törtünk össze, ismerkedtünk francia lányokkal (sajnos az e-mail cím elveszett) kiittük a kemping rövideskészletét Levi szülinapján, tanultunk mindenféle nyelveken, megnéztük a Güel parkot, a Sagrada familiát, a Barcelona stadionját (sajnos csak kívülről). Utaztunk normális, tiszta, pontos metrón, ittunk nagyon sok jégkását, csodálkoztunk a milliomos úrfikon, kik Ferrarin száguldottak tova, kifizettünk kb. egymilliárd arany szeszterciuszt az autópályadíjakra. Nagyon jó volt, nna.

Ja, valami aranyifjú meglovasította a 2003-as, komáromi napokos pólómat St. Tropez-ban. Hát kellett neki, Istenem. Legyen vele boldog. A kedvenc kérdésem pedig: Tomi, hol a punid? Ja, és Tamás innentől kezdve Flóti.

Kedves gyerekek. Hadd ne írjam le, hogy kedden szórakoztunk, meg hogy külön ordítozós műsorszám volt a hazamenetel ("ülj be a taxiba - haggyáhaddigyakmég"). Megnyugtatásomra Imre közölte csütörtük délben, hogy picit gyengélkedett ő is szerdán. A válogatott nem tétlenkedett a munkaszüneti napokon sem. Azt viszont hadd említsem meg, hogy a jó kurva anyját a budapestnek, meg ennek a 2 milliónyi lélektelen, önző köcsögnek (tisztelet a kivételnek), akik nem engedtek leszállni a piros hetesről a keletinél, hanem csak jöttek fel. Aztán mikor elindultam lefelé, addigra már sípolt is a busz. Már majdnem lent voltam, amikor suhhhh. Odacsukta a fejem. Mint a rajzfilmekben. Legalább röhögtek volna ki. De semmi. A buszvezető lefosta, hogy az arcom kint van, a többi részem meg bent. Az utasok szintén. Akik miatt nem tudtam leszállni, azok szintén. Majd miután berántottam a pofimat, elmondtam magamban 74 000 válogatott káromkodást és csúnyán is néztem. Ezután megismételtem ugyanezt, nagy szigorral leszálltam a Blahán és roppant bőszen cigarettáztam. Utána meg illedelmesen megvártam a buszomat.

Szóval csak annyit szerettem volna írni, hogy a következő napokban meglátogatok pár helyet itt a szomszédban. Barcelona tulajdonképpen Budapest elővárosa. Csak egyszerűen átsétálunk. Scottie doesn't know és majd szeptemben 5 körül jövök. Jók legyetek.

Hétvégén voltunk Maglócán. Ez egy kis falucska, kb. 80 lakossal, Csornától nem messze. Itt lakik Emőke, aki volt olyan kedves, hogy megengedte, hogy meglátogassuk szombaton és kihasználjuk a csodás csendet, valamint a nyugalmat, ami feltétlenül szükséges a betoszódáshoz. Ezenkívül az úszómedence. Szombat dél körül indultunk el. Károly vezetett. Édesapja kocsiját hozta el, amiben két plusz ülés biztosította azt, hogy heten is elférjünk, valamint azt, hogy a Makovics is jöjjön velünk. Mikor én beszálltam, akkor már láttam, hogy nem lesz eseménytelen az utazás, hangot is adtam a véleményemnek, hogy talán Makovics Sátánt nem kellene vinni. A gyanúm akkor igazolódott be, amikor Ákoska diszkréten felböfögött másfél kiló sült kolbászból származó gyomorillatot. Ez nem annyira nyerte el a tetszését az utazóközönségnek. Tomika majdnem be is hányt. Ezek után mindenféle testi sértést helyeztünk kilátásba Ákosnak, aki még Agostyánig "rosszalkodott". Én folyamatos visításnak nevezném, de használjuk inkább a Dió által népszerűsített diplomatikus kifejezést. Onnantól valahogy megnyugodott. Röpke egy óra alatt elérkeztünk Komáromig, ami 20 km távolságot jelentett és itt betértünk a gazdaságos áruházba. Illetve a többiek betértek, Károllyal mi kint maradtunk az autónál. Eltelt vagy 20 perc. Ezek után kettős céllal elindultam befelé az áruházba. Egyrészt, hogy megtekintsem, hogy vajon a többiek most szántják -e fel azt a földterületet, ahová majd a komlót, meg a malátát, meg az istentudja még miket vetik el, amiből majd a sör lesz, másrészt a mosdóba. Tamás és Ákos a következőket ítélte nélkülözhetetlennek négy főre, egy éjszakára: két üveg viszki, egy üveg Kalinka, két tálca kecskés sör. Valamint a vodkához és a viszkihez különböző üdítőitalok. Ezt én egy kicsit soknak tartottam, de Ákos fizetett. A lányok vételeztek maguknak egy üveg mézespálinkát, meg valami üccsit, meg 32 csomag különböző gumicukrot. Ezután már semmi nem állíthatott meg minket és összesen három órányi út után elérkeztünk Maglóca szitibe, ahol Emőke már a partifelszerelésében (lovaglócucc) várt minket. Ilyen fogadtatásban komolyan még a legjobb helyeken sem volt részem, szóval innentől ehhez mérem az öt csillagot a vendéglátás osztályozásában. Volt mindenféle göngyölt sajtos hús, rántott hús, háromféle isteni saláta (önmagában tuti elég lett volna), sütemény, tepsis krumpli (mérsékelt siker), jéghideg sörök, velkámdrink. 10-ből 10 pont. A vacsoracsatát Emőke nyerte. Iszogattunk picit, meg eszegettünk. Az idő nem volt igazán megfelelő. Mármint a fürdésre. Ennek ellenére, éppen telefonáltam, amikor a szemem sarkából azt vettem észre, hogy Panka kicsit közel merészkedik a vízhez. Csak egy villanás és mögötte termett a házigazda, valamint a kishúgom és már bele is baszták a medencébe. Gyorsan ordítottunk is, hogy a cigit fürgén dobja ki. Jelentem a cigaretta nem ázott nagyon el, meg tudtuk menteni. Panka annál inkább. Gondoltam szolidarítok vele és ugrottam egy dupla leszúrt Rittbergert én is ruhában. Innentől kezdődött az érdekes rész. Volt még ugye pár ember felöltözve. Én már fürdőruciban. Mint a hajótöröttek, amikor egymást nézik, hogy most kit fognak megenni. Tamás taktikusan kirámolta a telefonját és a cigijét. Gondolom tudta mi következik. Károllyal elkaptuk és elkezdtük a medence felé vonszolni. Nagy küzdelem volt. Sajnos azonban Dugovics Károly is bezuhant, amikor magával rántotta a Tomikát. Cipőben. Ezek után pancsoltunk, meg bedobtuk a házigazdát is. Akkor derült ki, hogy nem nagyon van több száraz ruhája, szóval az öccsétől kellett melegítőalsót kölcsönözni. Iddogáltunk, meg eszegettünk békésen.

Zsófika kitalálta, hogy ő biza lovagolni fog. Mő elővezette a Manyika névre hallgató állatot, akit szerintem nyugodtan hívhatnának Bobnak, mert ahhoz képest egy agyonfüvezett rasztafári is kapkodó idegbeteg. Elég nyugodt állat volt. A lába körül ugrált és folyamatosan ugatott Gyurcsány (nem vicc, ez a kutya neve). A ló le sem szarta. A másik kutya is jött (Figi, tenyérbenelférős, tündéraranyos valamilyerterrier). A ló fejbepöccintette. Mondjuk a kutát sem hatotta meg igazán. Mindenki átment azonnal Zorróba és Tenkeskapitányába és roppant szakértelemmel megültük az állatot. Nem értem, hogy ennél görbébb már nem is lehetne a lábam, mégsem hajlott oda, ahová kellett volna. Galoppíroztam is okosan. Mondjuk akkor eléggé be voltam szarva, hogy leesek.

Nem sokkal később átvonultunk a buli igazi helyszínére, ahol sajnos már sokat nem voltam ébren, mert kiszívott a víz. Aludtam egy benti ágyon 10 perceket vagy két óráig, aztán kint a földön. Nem igazán jött álom a szememre. Egyrészt, mert a hálótársam feltolt a falra, másrészt, mert Tamás úgy horkolt és csámcsogott álmában, mint egy orrsövényferdüléses krokodil, valamint azért mert rajtunk kívül a szobában még három és fél millió szúnyog tartózkodott. Egy óra felé kimentem nézelődni (addigra mindenki elájult), teliholdat lesni, meg cigarettázni és utána tudtam csak elaludni.

Másnap királyi reggelit kaptunk (10-ből 10 pont). Picit úsztunk, Tamást ismét belebasztuk a vízbe. Mondjuk most kellett a beleegyezése. Egyrészt mert hősiesen küzdött, másrészt, mert a két ún. segítőtársam közül az egyik oda se jött lefogni a desznyót, a másik meg az "ez elment vadászni..." stílusában próbálta lefejteni a kezét a kerti hintáról, miközben engem két lábbal rúgott. Egyszerűbb lett volna, ha nem is segítenek. Reggeli után nemsokára haza kellett indulni, pedig szerintem mindenki ott maradt volna még mondjuk estig. Igazából ez lett volna az igazi buli, de az egyik rendkívül türelmetlen szereplő miatt haza kellett jönni. Bár amennyiben ezt még egyszer előadja, úgy összeakad a bajszunk, az biztos. Legalábbis nem fogom lenyelni, mint ezen alkalommal.

Hazaúton Ákos összehányta Gönyüt és Komárom belvárosát. A második után már a maradék viszki után kaparászott. Beteg. :)

Ja, mondtam már, hogy utálom a brit poppot? Kezdve az Oasistől, egészen The Faszomtudjas-ig, mert a brit-pop gány és olyan, mint egy napon hagyott kakasos nyalóka. Kivétel biztos van, de egy sem jut eszembe.

Hát érdekes ez az olimpia. Mindig néztem, sőt volt, amikor hajlandó voltam felkelni hajnalban, hogy megnézzek valami olyan sportot, aminek még a szabályait sem tudtam,  csak azért, mert kis hazánk fiai szerepeltek. Idén nem néztem. Nem csak azért, mert az időeltolódás miatt nem tudom, egyszerűen nem érdekelt. Valahogy kimaradt. Aztán elkezdtem figyelni. Először csak arra, hogy feltűnően semmi nem sikerül úgy, ahogy az eddigieken. Egyrészt az úszásban ugye itt van ez a remek sportember, ez a csudás kokszsellő, aki mindent megnyer. Mindent új világcsúccsal. De nem ám ezredmásodpercekkel. Sokkal. Ma hajnalban is másfél testhosszal verte meg Cseh Lacit, úgy hogy Laci új európa csúcsot úszott. Nyilván az európaiak egyébként is gyengébbek, mint a nemes amerikánusok. Nem is akarok azon elmélkedni, hogy ez a szörnyszülött használ -e akármit. Lényegtelen. Mindent megnyer és ott áll a dobogó legfelső fokán és csak neki játsszák a himnuszt. Valaki pedig ott áll a másodikon. Meg a harmadikon. Ha elveszik is bárkitől az érmet dopping miatt és a sorban következőnek elküldik postán, azért az nem ugyanaz. Én elhiszem, hogy kitűnő sportember. A dopping nem helyettesítheti az iszonyatos kemény edzést. Meg azért látszik is, hogy majdnem olyan szálkás, mint én. Igazából csak az jutott az eszembe az összes sportágban hemzsegő gépek láttán, hogy Papp Laci amellett, hogy világklasszis volt, dolgozott. Vagy, hogy az edzőim mind dolgoztak. Vagy Balczó András. Akinél szerintem szorgalmasabb, kitartóbb embert nem sokat hordott a hátán a füld. Az esélyek nem egyenlőek. Az, hogy valaki azért él 2 éves kora óta, hogy hatvanötszörös olimpiai bajnok lehessen, az nagyon szép dolog. Az meg egy másik szép dolog, hogy ezért annyi pénzt kap szponzoroktól és innen-onnan, hogy tényleg csak ez az egyetlen dolga van. Közben meg a NASA  fejleszt neki saját belső-égésű motrot, meg űrúszódresszt.

A vívóinkról már nem is szólnék, mert a nagyon gyenge, az diplomatikus megfogalmazása az eddigi teljesítménynek. Tudom, hogy ez napfüggő, meg elég egy rossz másodperc, de nagy csalódás. Nagyon bíztam a férfi párbajtőrcsapatban (női ugye nincs, mert kell hely a baseballnak, ami tradícionális olimpiai sportág). Négy éve rekedtre ordítottam magam, amikor a kibaszott csigazabálók megvertek minket. Szerintem egyébként teljesen jogosan, de baromi sportszerűtlenül viselkedtek. Lesz még itt egyáltalán arany? Valaki adja vissza a hitemet...

Becsszóra, ez kurva jó volt. Délután háromkor hazaröppentem a bányából, aztán fürcsievésstb. és rohanás a szigetre. Találkozóm lett volna Andrissal, de sajnos mivel leesett valami vakolat a lakásukban és erre beindult a riasztó, haza kellett mennie, mert apukája azt hitte, hogy betörtek. Egyedül kihéveztem a Filatori gátig, aminél egyébként kedvesen bemondták, hogy Árpád-híd. Majdnem fent is maradtam. Aztán besétáltam, beváltottam a jegyem és nézelődtem egy darabig. Szerencsére Andor volt olyan kedves, hogy kijött elém és gardedámolt egy jó darabig. Ebbe italvásárlás is beletartozik. Kis idő múlva megjött András is, akivel szintén kedélyesen elfogyasztottunk egy italt. Jelzem, nekem már itt nyomta a fejem. Magyar szót nem nagyon lehetett hallani, bár mondjuk ezt gondolhattam volna. Rengeteg volt a külfüldi. Akárkit megkérdeztem, akármiért a válasz a dujuszpikenglis volt. Jobb esetben, rosszabb esetben nem. Áttelepültünk a hilltop borozóba, ahol vételeztünk fröccsöt. Kurvadrágán, dehát egyszer van metál. Mindegy is, mit csináltunk, de a lényeg az Iron Maiden. Kb. négy éve várom, hogy meghallgathassam élőben, mióta lecsúsztam az akkori debreceni és budapesti koncertről. Bár az is igaz, hogy akkor még csak röhögtem az ilyesmi zenén. Hiába, nem lehet az ember popper.

Isten, Isten, Isten. Kb. az első hangtól megőrültem. Csak olyan számok, amiket imádok. Aces high, Two minutes to midnight, Fear of the dark, Seventh son of a seventh son, Moonchild, Trooper, Number of the beast, Can I play with madness meg Hallowed be thy name, ami nélkül felvágtam volna az ereimet. Na jó, ez azért kicsit túlzás, de nagyon csalódott lettem volna. Koncert közben egyébként a legjobban azon röhögtem, hogy a szintén első hangtól végig folyamatosan üvöltő és léggitározó metálkolléga, Andris nem volt hajlandó elmenni pisilni. Ezért üres söröspohárba rakta ki a nedvet, majd előzékenyen letette a tőlünk 3 méterre álló csoportosulás elé. Pank a lelkem. Nagyon nevettem :) Találkoztam még Lacival, meg Andor közben elveszett, meg Liával, meg a barijával, aki kb. egy fejjel nagyobb, mint én. Szóval zseniális volt a koncert. A pirotechnika, a díszletek, a folyamatosan átöltöző Dickinson. Jajj. Vissza akarok menni. Koncert után tolakodás, kis őrjöngés a diszkóban, lányok nézése. Aztán mégis inkább ivás. Voltam cigarettát venni, ahol megtudtam két holland hölgytől, hogy a magyar nyelv szerintük spanyol, valamint én is biztos az vagyok és ne hazudozzak. Aztán diskuráltam még egy csoport írrel, akik nem hitték el, hogy nálunk csak az árak olyanok, mint külföldön, a fizetések nem igazán. Én meg azt nem hittem el, hogy Dublin ronda. Hazafelé összehozott a sors egy taxissal, aki megfenyített, hogy ne csattogtassak rágót, mert beleragad a bőrülésbe. Nem tudom, hogyan függ össze a kettő, de mindegy. Tekintve, hogy az éjjel elfogyasztott gyros fele a gatyámon landolt, azt hiszem érthető volt az aggodalma. Mindenesetre távozáskor örült, hogy ma bejövök GDP-t növelni. Andrisnak és Andornak nagy köszönet, hogy elviseltek, tukmáltak sörrel, cigivel és jókedvvel.

Metál!

Szerdán hazajöttem Tatára wellneszkedni. Ez olyan jól sikerült, hogy tulajdonképpen három napig csak aludtam, meg ettem. Gitározni is akartam, de alvás közben relative szarabbul megy, meg nem volt pengetőm. Sémonmi. Pénteken bementem Tatára autómobillal, csak a kocsit otthon hagytam, aztán valahogy betoszódtam. A vége az lett, hogy most kivételesen nem a pletykában kötöttünk ki, hanem a Pikantóban, ahol pont vége lett a bulinak, amire odaértem. A szombat reggel meglepett egy kicsit. Először is egy agyfájással, másodszor pedig azzal, hogy körbetekintve a szobámban le kellett vonnom a szomorú tanulságot, hogy részeg voltam. Ugyanis ruhában feküdtem keresztben az ágyon, mint egy agyontaposott lomha földi béka és az összes villany égett a szobában. Rossz jel. Szombaton délután ugyanis mennem kellett iszogatni Lászlóék tatabányai rencsére. Esett az eső is. De csak kicsit. László olyan kedves házigazda, hogy mindig vesz sok italt, meg ételt is. Az első sört kb. másfél óra alatt sikerült elfogyasztanom. Közben néha kevergettem a pörköltet, meg trécseltünk. Délután öt-hat óra felé elkezdődött a diszkotansz. Aztán hajnalig hardkór rövidezés. Közben volt mindenféle már-már szokásosnak nevezhető firkálás, italozás, disznólkodás. Azért kettőt kiemelnék. Vagy lehet, hogy több lesz. A személyes kedvencem nem az este hőse, Colin, hanem virágszálunk, a baji Armstrong. Most kocsival jött. Illetve hozták. Ennek örömére éjjel a homlokán hatalmas X-szel és a dekoltázsában pedig egy "mindenkié vagyok" felirattal tobzódott. Bár azt is közölte, hogy ő nem részeg, maximum spicces. Colin. A másik világbajnok. Kolin valamin felhúzta magát és rettentő felelősségtudattal elment a két és fél hete édesapától kapott autójával autózni. Szigor. Mondanom sem kell, hogy nem Kolinról mintázták volna a józanság szobrát. Kolin ezek után széttört egy fát, egy villanyoszlopot, valamin ezek után offród versenyt rendezett magának és elhagyta a kocsiját. Hogy a faszomba lehet elhagyni egy kocsit? Mondjuk én mikor visszaért a szerettei helyében agyon is vertem volna, hogy hogy lehet ennyire hülye. Mint amikor a kisgyerek rosszalkodik és az anyja még el is veri a seggét, annyira megijed. Igaz, ami igaz akkora fennakadást nem okozott a történet a buliban, mert ettől még Bence nyugodtan üvöltött, hogy ő szereti a sört (75/perc sebességgel) valamint a társaság nagy része észre sem vette a motorsport eme történelmi pillanatát, amikor az oroszlányi hovatűnt DémonHill Kolin Mekkré beállitott.

Ja, Kareszt Lackó lerántotta a lépcsőn fejjel előre. Mondanom sem kell, hogy semmi baja nem lett. Ez azután volt, amiután lefingotta a hugomat. Állitólag azért mert térddel beleugrottam a hasába. De szerintem nem ugráltam. Okosan kifestettük egymást kiscicának és elmentünk aludni. Miközben Bence orditott, hogy a, szereti a sört b, zekkvájld. Na hirtelen ennyi.

Az utóbbi pár napban jakuzziztam, meg wellnesszeltem mutternál, tegnap meg betosztam, mintadisznó. Rezgésszámot váltottam. Rossz. Már csak kábé két hét és :

Mármint porcinkula. Hehh. Pénteken AuerZolival találkozós, Dudi poharatmegevős, úgyivós, újolcsóhelytalálós, ottnagyonbebaszós, barátait utána már leszarós, barátai közben a kávéban nagyonbebaszós, észnélkültekilázós, kávébólmenekülős, pletykafészekbemenős, okosan diszkótáncolós, észnélkültelefonálós, orditós, dizsének buzi vagy mondós, ezért majdnem összeverős, Lacika állitólag megijedős, Radó söröskorsóba pisálós, szemüveglevevős, ismeretlenekkel lelkizős, más nyomorát hallgatós, félmondatot sem felfogós, közben mellek bámulós, hazataxizós, Lacikát hazavivős (házunk előtt térgyepölve okádós), jó hangosan kussoljálmárbazdmeg mondós, Lacika kertet összeokádós napom volt.

Szombaton bevittem Lászlót a Yamaha traffikba dolgozni. Útközben majdnem összetörtem az autót. Ennek nem örültem. Ha megállit egy rendőr, tuti, hogy a helyszinen tarkón lő. Meg Lacikát is. Vagy öt év villamosszék. Voltam Ginánál a teaházban is, meg Kareszéknál, aholis Panka babázott. Utána voltam szörfben trécselni, délután meg próbálni. Próbán megjelent Sándor egy nagy szatyor borral. Megbeszéltünk mindenféle okos dolgot, majd Ákos azzal zárta az egyórás monológját a testkontrollról, meg egészséges életmódról, hogy közölte, hogy ma bebaszik, mint a szar. Aztán igy is lett. Meglepő fordulat. Az eső elmosta az esti Wamp koncertet. Gábor szerint a Tatai Funky Egyesület hétfő este fekete karszalagos, emlékezős fáklyás menetet tart. A kávéból pont időben mentem el, hogy ne kelljen találkoznom azokkal, akikkel nem akartam. Vasárnap meg rohangásztam délelőtt, délután átugrottam Róna kisasszonyért Komáromba. Aztán tulajdonképpen igy meg is úsztam a pakolást, meg egy év óta először tudtunk újra találkozni, aminek nagyon örültem. Koncerteztünk is, de nem volt valami emlékezetes. Utána meg betoszcsi. Most meg olyan rosszul vagyok, mint egyszer. Lehet, hogy elmegyek szabadságra. De ahhoz most dolgozni kellene. Nyikkpakkpakk.

Már 120-at tudok dekázni az irodában levő strandlabdámmal. Délelőtt még csak 95 volt, de most már 120. Mindenki örüljön! Én vagyok a Sampion. Egyelőre. Mert Imre még nem állt neki a trófea visszahóditásának.

Tegnap kaptam a hirt. Végre hozzám is elért az információ! Gabó barátom felhivta a figyelmem az eddigi legjobb magyar tévécsatornára. Majdnem kizárólag olyan filmek mennek, amiket imádok. Most tudom, hogy arra gondol a nagy átlag, hogy Forrest Gump meg Gyűrűk ura, meg Star wars meg Csinibaba. Mondjuk a Csinibaba annyira nem jó, mint amennyi idézetet hallok belőle. Én nem is szeretem. De mondjuk a.. áhh mindegy. Szóval ezen az adón nagyon NAGYON jó filmek mennek. Olyan dramaturgiai fordulatokkal, meglepetéssztárokkal, csodálatos forgatókönyvekkel, szellemes párbeszédekkel, részletgazdag jelmezekkel és fantasztikus trükkökkel, hogy a világ csak ámul és bámul. Ja, a szóban forgó adó a Film+.

Tegnap volt a Turbózombi, véruszkár cimű műremek. Mondjuk ezt éppen nem láttam, de már lesem az ismétlést. A történetben - figyelj nagyon - szerepel egy zombi. Áhhhhh. Hogy lehet ilyet kitalálni? Bénitó, sokkoló már leirni is. Ezt a merészséget. A műfaji határok tágitása! Járkáló halottak! A megelevenedett borzalom. Hozzátenném, hogy elvileg ez valami vigjáték, de ha nem győzne meg senkit az adó minőségéről, az bátran nézze meg a Halálmester, vagy a Kickboxer 5 cimű filmalkotásokat Márk Dágászkosz főszereplésével. Vagy az Igy készült az Atomvihar cimű werkfilmet. Eleve milyen már, hogy egy ilyen fosról werkfilmet csinálnak? Na de vissza a zombikhoz. Szóval pár fiatal elhatározza, hogy a helyi (??), szupertitkos (??) katonai bázisról elcsennek (??) egy tetemet (??). Péntekenként nekem is néha eszembe jut. Ücsörgünk Tamással meg Károlykával a várfalon és néha megakad a társalgás. Amikor éppen senki nem tudja kiabálni, hogy pina. Ilyenkor mindig felteszem a kérdést, hogyaszondja : "Srácok! Nem megyünk ki a laktanyába? Hátha tudunk nyúlni egy hullát! Micsoda bombajó buli lenne!". Erre ők lelkesek lesznek és a következményektől kicsit sem tartva kiabálják, hogy "pina". Aztán mégsem megyünk, mert hiába lelkesek, a megvalósitásnál mindig szarnak az ötleteimre. Szerencsétlen hülyék a filmben (Ami nem valóság ám. De komolyan nem az!) mégis eltulajdonitják valami szerencsétlen porhüvelyét. Nem tudom, hogyan dobták át mondjuk a kutyás őrökön, a szögesdróton meg az aknamezőn, meg a keresőfényeken, mert saját tapasztalatból kiindulva mi többen sem tudtuk megmozditani Tomikát, amikor agyhalottra itta magát, pedig ő még segiteni is akart és a hulla az nem akar. Na mindegy. Szóval a tetem életre kel kint a nagyvilágban, mert meghallja a hangot, amin a Világlélek szól hozzá és elindul, hogy beteljesitse a Személyes Történetét. Bár nem kizárt, hogy annak teljesitése közben halt meg.

A másik, amit le akartam irni, az az, hogy kiváncsi voltam, hogy egy normális reggelen hányféle bizbaszt használ egy férfi. (Le az állatkisérletekkel!) Először is ott van ugye a fogmosás. Jobb esetben utána szájviz, fogselyem. Tusolás. Tusfürdő, sampon. Fülcucálás. Borotva, borotvahab, konyhafőnökutáni (afterséf). Izzadásgátlóbizbasz, dezodor, esetleg parfüm (az már elfogyott és nem tudom, hogy hol lehet olyat venni). Kell még testápoló is. Meg biztos még egy csomó dolot, amit nem is ismerek. Mindezek után, ha illatos vagy, mint a tubarózsa mondom mi kell. Te kis Gül Baba kertje, te. Elszivsz egy szál jó magyar szofit, megiszol rá egy máregerős kávét és ezzel a szájhigiéniát máris visszaállitottad az ébredés utáni állapotot. Sőt. A kezed büdös, meg a szád is. Ezek után BKV. Legalább 20 perc. A kapaszkodók olyan mennyiségű koszt és baktériumot juttatnak a kezedre és mindenhova, amivel a kezed érintkezik, hogy nagyon. Ha szerencséd van, akkor nyár van és ha nem keltél korán, akkor tömeg van és meleg és csukott ablakok. Akkor máris baszhassa az Olcpájc. Ezeket kivédendő, fogmosás előtt teázom és nagyon korán jövök. Ez a hihetetlen előnye megvan a koránkelésnek. Azt kihagytam, hogy a fejem káoszul néz ki. Van Káosz Luk hajfixáló zselém. Azt hiszem ez a neve. Micsoda egy piperkőc vagyok. Meg mennyi szart megvesz az ember...

Jujj. Eszembe jutott, hogy pénteken éjjel arra keltem, hogy rájöttem, hogy egy nagyon hires, magyarországra települt amerikai úriemberről neveztek el egy magyar várost. Ez az úriember a magyar tenger partján vett egy villát magának valamikor a XX. század elején és mivel kedvence a vitorlázás volt ezért minden idejét a saját hajóján töltötte. Mindenféle időjárási körülmények között megzabolázta a hullámokat és ezért a becenevét is a tóról kapta a helyiek között. Igy lett ő Balaton Ken. A helyi, nagy sikereket elérő testnevelő szakosztály után a város neve pedig Balaton Ken SE. Ez nagyon rossz tudom, de tényleg erre ébredtem...

Tájékoztatásul közlöm, hogy a hétvégén nem rúgtam be. Pénteken édesanyámnál voltam. Ennek külön azért örülök, mert sokat trécseltünk, valamint igy megúsztam a rendőri látogatást, a szombati iszonyatos fejfájást, a hányást, a pesti éjszakában való céltalan kóborlást, agyam felbaszását és soksok jó magyar kincs elköltését. Meg megkóstoltam valami áfonyapálinkát. Szombaton állitólag spicces voltam, de semmi különös.

Viszont szombaton szambáztam szobámban. Direkt kihagytam az a betűt, igy szebben alliterál. Vagy a Szobámban szambáztam szombaton. A szamba végeztével az ágyra hajitottam egy kecses mozdulattal a kezemben levő rumbatököt és. És ráesett a majdnem kéthetes telefonomra, amit még efottra se vittem úgy szeretem. Széttörött a kijelzője. Felhivtam a nagybátyámat, hogy lehet -e rá rendelni másikat. Azt mondta, hogy lehet, de azért megkérdezte, hogy mi baja. Mondtam, hogy ráesett egy rumbatök. Majdnem megfulladt a röhögéstől. Legalább estem volna rá én részegen. Az kevésbé lett volna abszurdabb.

Összetört a kijelző, mert ráesett egy rumbatök. Tök mindennapi.

"Ó, Fehér Ördög, nem akarod te megvásárolni azt a bíborszínű gyümölcsöt, mert mögöttem négyezer év ősei és civilizációja áll; nagyszüleim építették a vasutakat és ásták az ezüstbányákat, szüleim túléltek földrengést, tüzet és egy társadalmat, ami kiközösítette  a kínaiakat; tucatnyi gyermekem van, száz unokám és légiónyi dédunokám; szültem gyereket és mostam  halottakat; történelem, szenvedés és bölcsesség vagyok; Buddha és sárkány vagyok; úgyhogy el a köcsög kezeiddel a padlizsánomról, amíg még megvannak."

A hetem a filmnézés jegyében telt. Hétfő hajnalban jöttem fel Budapestre. Sajnos az EFOTT-on és a VOLT-on olyan mennyiségű pénzt tettem folyadékká, hogy aputól kellett kölcsönkérni a vonatjegyre. Igazából már pénteken megvettem, de azt valahol elhagytam. Tényleg nem tudom, hogy hol. Pedig egész vasárnap este azt kerestem. Azért ez ciki. Szerencsére, mivel a MÁV minőségi szolgáltatást nyújt elérhető áron feketéknek is, ezért fel is szállhattam a leghátsó vagonba, ahol a szalmát szállitották és kaptam én is egy 3 és fél húrral rendelkező dobozgitárt és játszottunk egy kis bús hétfő hajnali blúzt. Mármint azt akartam ezzel mondani, hogy lelkileg nem voltam egy örvendő hegymászó. Ezt tetézte az is, hogy szembesültem a ténnyel, hogy semmilyen körülmények között nem fogok tudni reggelizni, valamint a dohányzás teljes beszüntetésével is meg kellett küzdenem. Azért csak eltelt a nap szépen. Okosan telefonáltam, meg szoftert heggesztettem és pogramoztam. A nap vége felé felhivtam a privát banking szolgáltatást édesanyámnál, biztositottam szeretetemról és kértem tőle kiadásaim fedezésére 23 magyar Forintot. Azt nem mondtam meg neki, hogy a többi elment a lovin, meg kártyán, meg hogy a Kerekesi bárónak is tartozom és ha nem küld pénzt, akkor még golyót se tudok venni, hogy főbe lőhessem magam, ahogy a tisztesség és becsület megkivánja.

Aztán másnap a folyósitott összegből vásároltam. Előrelátóan jövő hétre is, mivel a maradékot valószinűleg eliszom. Kedd este aztán jött az első csodás filmélményem. Ez volt a Mérges pókok cimű csodás szinema. Ebben - nem találjátok ki - (nem robotemberek támadtak meg mutáns zsiráfokat, akik pedig csak békésen elemeztek Hamvas Béla műveket.) mérges pókok voltak. De lehet, hogy óriás pókok. Annyira nem volt szar, mint vártam, mert végig tudtam nézni. Utoljára ilyen a Szupervulkánnal, meg a Pirannya 2 (a repülő halál) esetében fordult elő. Lehet, hogy nem repülő halál, mindenesetre baromi jól hangzik. Ha filmet csinálnék, tuti ez lenne a cime. Kellene egy gagyifilmcim generátor. Bár tuti van már. Hiába. Új ötletek már csak az igazán okos embereknek jutnak az eszébe. Vagy az igazán, igazán szétcsúszottaknak. (Vö. még EFOTT, VOLT) Na szóval.

Ez után viszont láttam két remek filmet, meg egy majdnem nézhetőt. Az első volt a boldogság nyomában Will Smith-szel. Szerintem valami hihetetlen. Főleg, hogy megtörtént eseményen alapul. Hihetetlen volt látni, hogy az ember mit ki tud állni, ha igazán hisz saját magában. Hogy milyen lélekjelenlét kell ahhoz, hogy amikor az utcán alszol a fiaddal és közben tanfolyamra jársz, időgépet hazudj a gyereknek és barlangnak hazudd a nyilvános vécét, ahol csak elbújtok a T-Rex elől. Fantasztikus az a film. A második volt A leggyorsabb indián. Szerintem zseniális. Egyrészt imádjuk Sir Anthony Hopkinsot, másrészt annyira magával ragadó a film. Hogy soha ne add fel az álmaidat. Hogy sosem késő. Ha beledöglessz, akkor sem. Bár ehhez azért csendben hozzátenném a magam bétahim filozófiáját, hogy az öreg könnyen dobálódzott olyan szavakkal, mint "Nem félek", "Öt perc alatt többet élsz" meg "25 éve erre várok", én még nem lennék olyan biztos benne, hogy jelenlegi kurvakényelmes életemet feladnám azért, mert mondjuk nagyon szeretnék dinoszauruszokat kiásni. Vagy mondjuk fáraósirokat felfedezni. Tényleg nagyon szeretnék. Egyiptológus szerettem volna lenni. Ezt mondjuk akadályozta az a tény, hogy nálunk viszonylag kevés az egy főre jutó hieroglifa és kanópusz edény, de azért lelkes voltam, az biztos. Évekig pilóta szerettem volna lenni, de olyan tériszonyom van, hogy másfél méterről szédülök. Néha a betonon is. Persze le kellene küzdeni. De akkor már inkább leszek rocksztár és agyonkokózva fogom osztani a hülyeséget Nektek az MTV-n. Ha meg megunom és túlélem, akkor a túlélésről fogok hülyeségeket beszélni, meg arról, hogy hogyan ne csináld azt, amit én 20 évig csináltam. Egyébként meg ha rokksztár lennék, akkor biztos, hogy az szeretnék lenni, aki most vagyok. Ennyit akartam csak ezzel mondani. Tegnap volt kb. 5 perc az életemben, amit hivhatunk úgy, hogy boldogság.

Nem volt oka, nem volt racionális magyarázata, egyszerűen felhőtlenül boldog voltam. A tömött fogammal, a túlsúlyommal, a dohányzással, a rengeteg ivással, azzal, hogy mindig elköltöm a pénzem, azzal, hogy órákat tudok ülni a gitár felett és ugyanazt a dolgot eljátszani ezerszer, a könyveimmel, munkámmal és elsősorban azért mert akármi történt, akárhogyan. Nagyon sokan várnak rám. És nem érdekli őket, hogy mit teszek, hogy vezérigazgató vagyok -e, vagy senior winter logistic manager. EZ a fontos.

Kb. most lett egy éves ez a blog. Tipsitapsi. Én meg kicsivel több. Voltam efotton is. Minőségi karszalagok, vizesblokkok használhatatlanok. Megint egymillió olyan dolog volt, amit vagy illemtudóan elhallgatnék inkább, vagy nem is emlékszem, vagy mind a kettő. A lényeg, hogy nagyon jól éreztem magam. Ráadásul nem is vertek agyon, megmaradt elvileg minden cucc, kivéve a pénzt. Kicsit fáj a pockom. Majd ha nem a munkahelyemen ülök, akkor megpróbálok pár dolgot leirni. Olyan messze volt már az a péntek.

Valamikor negativ látogatottsági rekordot döntöttünk hétvégén. Gondolom minden kedves olvasó EFOTT-on volt.

Köszönettel mindenkinek mindent,

Dr. Komodó Sándor, született Sárkány Irén

Ha lenne időm, valamint egy titkárnőm, akkor biztos sokkal többet jegyeznék ide bele. Volt pénteken egy valami. Voltunk strandon, ahol meghallgatuk ismét Zámbó Jimmy-től a Gudbájmájlávot. Most csak egyszer és akkor is a zenegép tette be magától. Fél nyolc felé összefutottunk Karesszal, aztán kizarándokoltunk a Szörfbe Légió koncertre. Itt nem volt semmi kecmec, jött Árpi, hozta a málnásfröccsöt és betoszódtunk. Voltunk aztán kávéban is, de az orditozáson kivül nem sok minden történt. Összeszedtünk két mexikói fiatalembert, akik a városkában található talán legnagyobb gyárban hegesztőmunkások. Magyarul kb. öt szót tudtak, angolul állitólag tudtak, de ezt nem tudtuk meg, mert a kiejtéssel volt némi probléma. Meg azzal lett probléma, hogy az egész társaság elkezdte őket itatni. Szerencsétlenek másnap hajnali hatra mentek dolgozni. Otthon még orditoztam egyet apuval, mert szerinte kettő óra körül nem csujogatva kell kiszállni a taxiból.

Szombaton meg zenéltünk. Voltunk próbálni is. Itt már láttam, hogy baj van, mert Ákos saját bevallása szerint végigélt egy maghasadást, ami a fejében zajlott le. Karesz meg a szokásos szombat délutáni formáját hozta. Úgy nézett ki, mint aki beszarik és elájul egyszerre. Hiába, hajnalig dolgozott a lelkem. Próbáltunk is, aztán közben feloszlottunk és üvöltöttöttem. Igaz, én voltam a hibás, amikor azt a lehetetlen elvárást támasztottam a zenekar felé, hogy próbáljuk meg a végéig eljátszani azokat a számokat, amiket már vagy egy éve felvettünk és vagy két éve megirtunk. Ezen kivül már csak olyan kérésem volt, hogy a megfelelő helyen, a megfelelő hangot sikerüljön, de ezt a magas lécet nem sikerült átugrani. A koncerten aztán sikerült. Úgy ahogy. Nem tudom, miért, mert Ákos pl. nem emlékszik semmire a zenélésből. Ezek után Laci átvitt minket Tatabányára. Itt megittuk a házigazda (Laci) minden ingó és ingatlan vagyonát és elrontottunk  mindent, amit csak lehetett (egymás included).

Vasárnap meg strand, Zámbó Jimmy, ettől Pankának koszorúérszűkület, nekünk röhögőgörcs. Meg a MÁV kurvaanyját is. Legalább tegnap nem jöttem dolgozni és elmentem vásároltam egy telefont, valamint megcsináltattam a fogaimat. Illetve sok dolog nem volt, de még egyszer azért vissza kell mennem. A fogorvos, a telefonvásárlás és az egy hétvégén csacskaságokra elköltött pénz definiálta is a hónap hátralevő részére az ars poeticámat: Ninttsss. Ninnnntsss. Hát éhen akarsz dögleni?

Azért ma még elmegyek könyvet venni.