Ez a tortenet egy baljos csutortokrol es annak kovetkezmenyeirol szol. Ja, nem is, hanem a Tomirol. Illetve megsem. Okosan ugy gondoltuk, hogy ismet latogassuk meg a Morrison's 2 nevu szorakozohelyet. Ide ugye 9-ig lehet belepo nelkul belepni. Ezert aztan szerettunk volna sietni. Ezt megakadalyozta, hogy nehezen keszultem el es ezert a vegen futnunk kellett, hogy a marcona kidoboemberek meg ingyen beengedjenek minket partihienakat. Bent aztan nem igazan tudom mi tortent. Probalok tenyszeru lenni. Sajnos legszemetebb emberemet - Tomit - felszippantotta a Szerelem, ezert egesz este nem csinalt semmit. Bezzeg Levente. Meg bezzeg a kedves pincer. A pincerrol csak roviden. Tajekoztatasul kozlom, hogy egy darab hosszu pantallot hoztam magammal a hetre Budapestre. Megerkezesunk utani 60-ik percben (kb.), amikor mar keztem oldodni (4-5 sor, egy tequila) vasaroltam egy sort. Aztan jott egy pincer es az egeszet ram lottyintette. Aztan odavetett valami olyasmit, hogy 'csesz'. Amit nem igazan tudok bocsanatkereskent ertelmezni, tekintve, hogy egyetlen hosszinadragom es a polom is tocsogott a sorben. Termeszetesen bucira vertem a fejet, meg utana kiramoltam az egesz helyet, hazazavartam mindenkit, a kidobokkal kezdve. Bezartam, lestandoltam es megittam egy uveg viszkit. Szoval vettem meg egy sort, ezalatt Levi mar a diszkos szekcioban adta elo, a 'barmiszolakkorvhuuuuuuuuuuuuuuuuuuu' cimu maganszamat a pumpalassal egyutt. Picit mi is szerettunk volna pumpalni a Zolival, mert szepek voltak a lanyok nagyon, de nem tudunk pumpalni. Ez egyebkent hamar ki is derult. Aztan Levente elkezdett a szinpadon tancolni, aztan mi is, aztan hazamentunk. Semmi extra. Nincs is sztori.

Most jöttem meg a munkából. Olyan remek volt, mert a vége felé elkezdett fájni a fejem és úgy döntöttem, hogy azonnal minden kikapcsol, pucolás haza, mert ott jó lesz. Hazaértem és jelentem már 8-ik vagyok az Interpol legveszélyesebb bűnőzők listáján, mert letöltöttem a netről a Tüskevár című filmet busman szinkronnal. Kicsit nehézen értettem meg, hogy ki az a Mgg.khgg.pnggakgt, de aztán rájöttem, hogy a Matula bácsi. A Stanionoknál felugrottam a metróra, azonnal becsuktam mindenféle észlelést, nehogy valami bejusson, mert annál lehangolóbb nincsen. Elkezdtem olvasni egy Leslie L. Lawrence könyvet. Ez a Leslie L. Lawrence mindenkit megszekszuál. Laza erkölcsei vannak na. Egyébként csak megjegyzésként tenném hozzá, hogy a lakótársam valószínűleg süket egy picit, mert annyira ordít a tévé, hogy már az én szobámban sincs csend. Bár ez adódhat a lakás akusztikájából, vagy abból is, hogy a legkisebb zaj is zavar, ha csendet szeretnék. Szóval metró. Nagyjából a Blaha Lujza tér környékén kezdett el annyira ordítani egy csecsemő, hogy nem tudtam olvasni. Megy a metró ugye. Nyitva az ablakok. Olyan hangzavar, hogy beszélgetni alig lehet. Na most ebbe a nyugodt környezetbe ordított bele a kisember olyan hangerővel, hogy a rosszabbik fülem fájt egy kicsit. Pedig nem volt annyira közel. Aztán próbáltam magamra erőltetni valami mosolygásfélét, de szerintem inkább csak vicsorgás lett belőle. Pedig szeretem a gyerekeket. Azt hiszem. Legalábbis a macskákat is szeretem, pedig azok is legalább olyan öntörvényűek, ráadásul szerencsés esetben egy gyerek még ért is azon a nyelven, amit én használok. Mondjuk hátránya, hogy nem lehet ráijeszteni légpuskával. Na ezt elmesélem. Állatvédők azonnal klikk máshová. Volt a mamáméknak kiscicájuk. Soksok. Aztán kicsit megnőttek. Vége. Na jó nincs vége. Az egyik büdös dög megharapta a mamit, apukám (a mama fia) meg megpróbálta egy légpuskával huzamosabb idejű távozásig ijeszteni a macskát. Azonban édesapám nem a Bőrharisnya, így kilőtte a macska egyik szömit. Aztán így lett a cica neve Jumurdzsák. Mert ugye természetesen egy fél méterre nem ment el onnantól kezdve a háztól, meghízott vagy 10 kg-os nagy kanmacskává, mindent felfalt és élt vagy 125 évig.

Nnna. Elöljáróban annyit, hogy most értem haza a bevásárlásból, meg a dolgozásból. MEg elvittem Pannak az indexét. Szóval egy csomó dolgot elfelejtettem megvenni, pedig aztán akkora pofám volt, hogy aztán a férfi az csak bemegy és megveszi és 10 perc. Megvettem és 10 perc, csak itthon derült ki, hogy egy csomó mindent kihagytam. Viszont. Már idecsücsültem a szobámba és bekapcsoltam a televíziót. Mi megy? A Máónika só. Ez a műsor a legalja. Egy nagy kapával megigazítanám a Móni fejét, mikor úgy tesz, mintha érdekelné a más nyomora. Meg a kibaszott nagy bölcsességei. Na katt, kikapcs.
Szóval szombat reggel. Felkeltem reggel 9 órakor. Tekintve, hogy fél 6 felé aludtam el előző este, úgy gondolom, hogy ez csudás teljesítmény. Fizikailag olyan állapotban éreztem magam, mintha egy csorda bálna lábakat növesztett volna és a fejemben örülnének ennek a csudás eseménynek. Nagy huncutsággal szaladtak. Ami persze lehetetlen ugye, mert a bálna megdöglik a szárazföldön. Mármint a saját súlyától. Valamint a bálna nagy és nem fér be a fejembe. Legalábbis remélem. Hazasétáltam és letusikáltam, aztán elmentem a próbaterembe, ahol már várt a Dagadt, akivel honlapot csinálgattunk, meg gitároztam a bálnáknak. Biztos olyan szépen gitároztam, hogy csendben leültek hallgattak. Aztán jöttek a lovagok zenélni, én meg elkezdtem haver telefonálni. Ugyanis hazamenni nem volt már kedvem, ottmaradni nézelődni meg megint nem. Aztán próbálkoztam a két legnagyobb puhánnyal Karcsikával és Ákossal, de előbbi rosszul volt (délután 2), utóbbi állítólag tanult. Feltelefonáltam ezért
a titkos fegyveremet,
a legszemetebb szemetet,
a megtestesült gonoszt,
Stukker emberemet.

Aztán Tamás el is jött és leültünk a Koktél eszpresszóba. Csodásan sütött a nap, vibrált a levegő az ősz utolsó gyengébb tavaszimitációitól, lenge szellő. Mivel itt nem szólt oly szép zene, mint a próbateremben, rögvest rákezdtek a bálnák egy csűrdöngölőre. De aztán kell nekik adni inni és akkor elalszanak. Másnap reggelig.
Egyébként a bálnákat szabadon ki lehet cserélni rinocéroszauruszokra, csak azokat kicsinyt meguntam, meg már mindenkinek azt mondtam. Bár egy lábas bálna kétségtelenül nem annyira aranyos, mint egy rhinő. De azért meg lehet abban is találni a szépet. Szerintem.
A szombat délután további részében, mi majdnem mindenhol megtaláltuk a szépet. Voltunk picit zenélni is, de csak azért, hogy összeírjuk a stúdióhoz a bpm-eket. Míg ezt csináltuk, Karcsi és Tamás söröztek. Ezután elindultunk a Mólóba. Ákos már az elején elment, mert beszabályozza a felesége, amiért mi neheztelünk nagyon. Legalábbis Karcsi nagyon. Na jó nem ám, de vicces. Mert úgyis oda ment, nem tanulni. Viszont Karesznak csak addig volt nagy a pofája, amíg ki nem derült, hogy ő még hazamegy fürödni. VV Leslie öcsém. Mondtuk is neki, hogy ő már akkora lúzer, hogy mi is kiközösítjük, de ez nem nagyon hatotta meg. Csakazért is hazament tusolni.
Mi meg elmentünk Tamással a Mólóba. Ahol már bepakolt a Légió zenekar, amit elmentünk megtekinteni és ami zseniális volt megint. Még mindig úgy gondolom, hogy a legnagyobb gitáros, akit ismerek, az az Árva Gabi. Sajnos kicsit berúgtam, szóval már táncolás is volt, meg mindenféle bohóckodás, ami egy ilyen rokkos rendezvényen szokásban van. Nagy történeteket nem tudok mesélni, viszont mire odaértem a Kávéba, akkorra sajnos ellepte egy kicsit az agyamat az ital. Itt Karesz szerzett egy remek rózsaszín női kabátot, amit felpróbált és abban táncolt. Tájékoztatásul azért leírnám, hogy teljesen egyedül volt, plusz az összes villany égett. Én is csak azért nem táncoltam vele, mert elaludtam. Aztán rámtették a kabátot, erről készült kép is. Ha Ákos elküldi, akkor felteszem. Egyébként Karesz előző nap is táncikált hasonló körülmények között. Csak akkor egy csudás bőrkabátban. Gallér felhajtva szigorúan. Ez akkor történt, amikor rendkívül ügyesen lementem Svensonnal az Avion próbaterembe meginni egy nagy csomó röviditalt. Szóval szombaton nagyon hamar kidobott minket a Vali, miután már nem szolgált ki egyikünket se. Engem mondjuk azért, mert aludtam ugye. Hazavitt egy táxi, aztán alvás.
Vasárnap egész kellemesen telt a vasárnapom. Természetesen megint zenélés, meg sörözés. Már fáradt vagyok leírni is.
Annyira, hogy vasárnap éjjel kibasztam egy fél doboz cigit a vonaton. Egyelőre azt írnám, hogy most éppen nem dohányzom. Ti meg szorítsatok.

A Levente fesztival csutortokon kezdodott. Igazabol otthon ucsorogtem es roppant buszkeseggel toltott el a tudat, hogy milyen ugyes is vagyok en, hogy mostam is, meg vasaltam is es minden nap ettem reggelit es tulajdonkeppen en mar nagyon jo fiu vagyok, amikor. Amikor is kitalaltam, hogy felhivom a Tamast, aki szinten nagyon jo fiu mar. Tamas elarulta, hogy ok bizony mennek ma a Morrisons2 nevu szorakozohelyre, valamint, hogy van -e kedvem menni. Kb. 20 perc mulva voltam ott az Astorian. Ezutan elkezdtunk sort inni, nagyobb mennyisegben. Meg minden egyes csekkpojntnal hazipalinkat. A csekkpojntok veletlenszeru helyek a varosban, ahol mar szomjas vagy. Elerkeztunk a szorakozohelyre. Meg pont 9 elott, hogy ingyen tudjunk bemenni, mert egyebkent sokba volt. Aztan meglattuk azt, ami ezutan mar az egesz estenket meghatarozta. Az egymillio gyonyoru no mellett. A karaoke-t. Azonnal vettunk meg sort, aztan megvartuk a hatast, majd kb. egy ora mulva mar indult is a Just a Gigolo cimu - hat mar majdnem sajat notank. Ezen kivul eleg sok volt meg, de nem nagyon tudok szamot adni. Arra emlekszem, hogy volt meg Reggelizes Tiffaninal, de annak a vege nem tetszett, mert egy nagydarab izzadt fiu ugy gondolta, hogy o mindenkeppen a fulemtol fel centire uvolti a kedvenc dalat. Aztan en meg ilyenkor nem tudok kiteljesedni muveszileg. Volt ezen a szorakozohelyen ezen kivul egy remek zenekar, akiknek elfelejtettem a nevet, de biztos, hogy volt benne valami Zsola. Hat az valami frenetikus volt, amit azok muveltek. Marmint ahogy zeneltek, mert nekem nagyon tetszett. Ezen kivul meg karaokeztam, meg holgyekkel tancikaltam, aztan Tamas hazaterelt fel 3 fele. Elotte meg a Szerajban muszaj volt enni egy kebabot. Es ki se hanytam! Hoppa!
Reggel felebredtem es mar alig vartam, hogy beihassak ismet a Levente fesztival tulajdonkeppeni elso napjan. Voltam dolgozni is, de az nem olyan lenyeges mostan. Felhivtam a Tamasekat olyan 10 ora fele, hogy ugyan melyik vonattal szandekoznak elhagyni a fovarost. Tamas azt mondta, hogy "Graahheeeeaauuuuu faaaaj." Na mondom ezek nem jonnek itt semmilyen vonattal, meg sehova, de aztan vegulis szerencsesen osszefutottunk a Keletiben a 13:45-os vonat elott. Jott a Dio, a Tomi, a Levi, jomagam, valamint egyedulallo hanyokiralynonk, Pan. Tamas szerint mar az csoda volt, hogy nem a detoxikaloban ebredt es tud meg beszelni valamint jarni, nem hogy viszonylag kedvesen tudja kommunikalni a kulvilaggal, hogy neki most rossz. Aztan leultunk egy kupeban, ahol ket kedves, oreg neni helyezkedett el, valamint egy nagy vizes folt az egyik ulesen. Miutan csatlakozott kis tarasagunkhoz a idosb Csillag, Pannak kellett a vizre ulni. A szegeny hatranyos helyzetunek. Sokat kacarasztunk a vonaton, elsosorban azert mert mar nagyon izgatottak voltunk a nemsokara kezdodo fesztival miatt. Mindenfele vicces tortenet meseltunk egymasnak. A legviccesebbet Levente meselte.
Tortent egyszer, hogy Levi, Tomika, valamint TothZoli bementek egy boltba Dublinban, ahol mar nem tudom mit kerestek. Zolika fennhangon kozolte az univerzummal, hogy o tulajdonkeppen csak a mellette allo, meglehetosen dekorativ holggyel kialakitando eroszaks szekszualis cselekedett vegutt jott ide be. Marmint, csak, hogy megbassza ezt itt.
Ezt igy ki is mondta. Erre a holgy kozolte a baratjaval, hogy jobb lenne, ha mennenek. Magyarul. Es ezen sokat hahotaztunk. Ahogy hazaertem, gyorsan letusoltam, felvettem a stricigunyamat, aztan elindultam nagy gyorsasaggal a Platanhoz, aholis 4-kor kezdetet vette a fesztival. Ott vart mar engem Popej, aki kurvajo. Vele ittunk kavet, ami annyira volt csak egy hig, barna le, amennyire csak lehetett. Viszont nemsokara megjottek a Leviek es aztan akkor vettunk sort is. Popej olyan kedves kis tortenetekkel szorakoztatott minket, hogy majdnem bepisiltunk a rohogestol, aztan egy futo felhoszakadas utan elindultun ka Tulipan presszoba. Az egy annira jo kis hely, hogy nem is csak egy sornyi idore maradtunk ott, hanem legalabb kettore. Eddigre eldolt az is, hogy Popej bizony nem megy dolgozni ma este, mert telefonalt okosan es inkabb iszik. Velunk. Az egyetlen igazi problemam a tortenet tovabbi reszevel, hogy a legviccesebb, legjobb dolgokra nem emlekszem. Valamin nagyon nevettunk egesz este. De kb. ennyi. Most kaptam par eselyt, hogy esetleg felidezzem a pentek estet. Elmentunk a Kulacsba, ahol azzal szorakoztattuk magunkat, hogy minel hangosabban uvoltottuk, hogy melyikunk mit csinalna, ha o lenne egy nagy repulogep pilotaja. Termeszetesen sapka-sal reszegen. Itt jobbnal jobb alternativak hangzottak el, kezdve attol, hogy milyen arckifejezessel szallna fel az ember pilotasakodni egeszen odaig, hogy miket mondana be az utasoknak, hogy azok beszarjanak jol. Ez utan atmentunk a Kaveba, ahol mar egy kicsit befolyasolt allapotban voltunk, valoszinuleg enekeltem is. Most a "Ne nezzen ugy ram" kezdetu dal volt musoron. Leultem beszelgetni egy Reka nevu lannyal, akirol mar szo volt itt. Igen, o a borkabatfikazos. Aztan nagyjabol vele dumaltam sokaig. Az este vege fele mar nem. Vazolom a szituaciot. Elmentunk anyukam lakasara, jott meg a Tomi es majdnembarinoje a Zsofi. Aztan kb. 10 perc utan en mar nagyon szerettem volna, ha vizszintesbe kerulok, viszont azt is nagyon szerettem volna, ha a Reka is odakerul mellem. Azonban ez a Reka rendkivul tisztesseges holgy, szoval ilyen nem tortent. Tortent viszont az, hogy percenkent belehasitott a tatai ejszaka csondjebe egy panaszos "Reeeeekkka... gyheree ide...". Aztan egyszer valami elpattanhatott, mert akkor mar olyan szepen kertem, hogy "Gyere ide a Zzzanyaduristenit!", hogy vegul odacsucsult. De ekkorra mar felhorgadt szittya verem es kozoltem vele, hogy szanalombol nem kell, majd elaludtam.
Folytatas kovetkezik meg ma, csak most meg dolgoznom kell. Este meg csinalok ekezeteket is.

Voltam ma dolgozóba. Persze ez nem túl különleges esemény. Viszont mivel mindig kiemelkedően jól érzem ott magam ezért ma különlegesen érdekes volt, hogy kiemelkedően jó napom volt. Még a többi nagyon jó között is. Bár ma nem volt sztendáp míting, amit nem hiányoltam. Délután meg voltam a Margit szigeten, ahol laknak állatok is. Meg egy speciális alfaja a homo erectus erectusnak, amelyik fut sokat és nem tudom, hogy hova. Egyszer én is szeretnék ilyen lenni.

Láttam aztán minizoo-t is. Laktak ottan szarvasok. Sok lány szarvas, meg egy elég hátrányos helyzetű fiú is, aki szerintem sokkal kisebb volt, mint ami illene, ezért volt itt neki ez a hárem fenntartva. Voltak ezen kívül nagysok nyulak, akik nagyobbak voltak, mint amiket eddig én láttam, még hugom Bodza néven futó törpenyulánál is, aki bár törpenyűl, azért dagadt, mint a gép. S volt még ottan gatyástyúk, töröttszárnyú sasmadár, egerészölyvök, amelyek kötröcében nagysok fehér színű egér sütette a hasát alvás közben. Szerintem nem döglöttek voltak. Voltak még mindenféle récék, meg egy nagydarab - hát szerintem flexes - pali, aki minden állathoz fűzött valamiféle aranyos megjegyzést. Egyébént a Margit sziget nagyon szép.
Hazafelé meg beszéltem egy nagyon szimpatikus fiatalemberrel. Kijöttem egy boltból, ahol vettem cigit (sic). Mikor kint gondoltam, hogy tabakkolni fogok nagy erőkkel, akkor mondta nekem ez a kedves Úr, hogy:

-  "fosssssaáá,hraaaamghhheaaaigiiiiit" - kérdezte udvariasan.
-  "Jó estét kívánok. Mit parancsol?" - kérdeztem én.
-  "Aggyáámá egy szigíít!" - kedveskedett.
- "Ne haragudjon, de nem kínálom meg a cigarettámból, mert nem vagyunk olyan nexusban." - válaszoltam előzékenyen.

Ekkor elfordultam, de ő látta, hogy nagyon nehéz a táskám és segített egy kicsit megemelni a pántjánál fogva, valamint segített tartani, mert a súlyos terhet egész nap cipelni nem kicsiny dolog és hát nagyon emberbarát volt újdonsült ismerősöm.

- "Ne gyerekeskedjen, hiszen bírom én, valamint nagyon kiverem a fogaidat." - kértem én illedelmesen.

S mivel ilyen tökös gyerek vagyok, ezért elengedte. A kis geci. De azért jól beszartam, hogy most aztán betörik a szemüvegem, aztán vehet a cég újat. Vagy a fogaimat. Aztán vehetek újakat.

Szerintem elkezdeni már nem is tudom a dolgokat. Csak újrakezdeni. Újrakezdeni a leszokást, újrakezdeni a rendrakást magam körül, újrakezdeni magamban dolgokat. Újrakezdeni megtanulni viselkedni. Nem kérni, hanem adni es nem foglalkozni azzal, hogy cserébe majd mit kapok, mert akkor egy idő után vissza fogok csúszni. Most pedig fogom magam es kimászom. Nem diadalmenet lesz, már most elnézest, ha meg fogok valakit közben bántani, de most már muszáj. Ma. Most. Azonnal. Lépni, mert muszáj. Majd ha lesz vicces, akkor azt is megírom. Szenvedőblog. Emóblog lettem :D
De komolyan. Volt már olyan napotok, hogy eljutottatok odaáig, hogy ahogyan eddig, úgy nem tovább, mert belebolondultok? Másnap persze felkelsz és minden rosszabb. De mindent csak egy határig lehet feszíteni. Nálam már régen elpattant az a húr. Szóval most vagy összeszedem magam és összekötözöm, vagy felhúzom magam rá. Így is, úgyis béke lenne.

Csudás fesztivál az életem.
Kedden felhívott tanult kollégám, Ákos, hogy tekintsük meg kettő darab zenekar produkcióját a Ráday nevű szórakozóhelyen, ahol még sosem voltam. Szóval oda el kellett mennem. Az első zenekarnak nem emlékszem a nevére, de nem is tetszett, meg szar volt a hangosítás is, meg egyébként is egy irgalmatlan fikagép vagyok, csak engem ne fikázzanak, mert akkor sírok. A második zenekar volt a Ramones mánia, amiben a nőnek festett, pocakosodó Templomos Richárd énekelt, valamint a Vadember Atilla gitározott. Utóbbi tényre Áki hívta fel a figyelmemet, mert a gitáros úriember valami fazonigazításon ment át és hát Uram bocsá' én nem ismertem meg. Egyébként a koncert tényleg fasza volt, az élvezeti értékét már csak az emelhette volna, ha kicsit még hangosabb, meg ha ismerek legalább két Ramones számot. Mert ugye akkora gumipank vagyok, hogy fogalmam sincs, mi az a Ramones. Valami zenekar volt régen, meg lázadás, nem? Nem maradtunk túl sokáig a fesztivál első napján, mert dolgozott bennem az, hogy másnap dolgoznom kell. Szóval csak kevés rövidet ittunk. Itt jegyezném meg, hogy Áki elért arra a szintre, hogy már csak akkor érzi magát biztonságban a lakás elhagyásakor, ha visz magával egy kis töményet. Most is volt nála viszkikóla, amit még a belépés előtt meg is ivott. Hazafelé viszont fossá áztunk, meg ettünk egy ótvarszar gyrost a nemistudommár hol, meg még ettem egy patkányos burgert a moszkván, de már az emögött álló motivációk olyan mélyre vezetnek az ösztönös énbe, hogy nem szeretném őket feltárni.
A második napon voltam dolgozni okosan. Munka vége felé beszéltem Tamás barátommal, aki megemlítette, hogy este jön Dr. Házat nézni és nagyobb mennyiségű italt vegyek ezen nem cél mián. Bár nem igazán értettem, hogy milyen összefüggés van a tévénézés illetve a bebaszás között, nem kérdeztem, hanem bevásároltam. Igaz nem nagy dózist, csak pár sört. Aztán jött Tamás és kiderült, hogy tulajdonképpen mi a Közgáz pincébe fogunk tovahaladni, ezért kellett az ital. Olyan 11 óra felé érkeztünk, azt hittük elegáns késői belépőnk lesz, de nem. Mondjuk a kopasz úriember a jegyvásárlásnál olyan kedvesen mondta nekem cigarettával a szájában, hogy "Diákot" és mikor felmutattam neki, olyan ellentmondást nem tűrően vette ki a kezemből, hogy rögvest be is tudtam illeszkedni. Ha lenne egy kis bátorságom, biztos azt mondtam volna neki, hogy nem veheti el, mert az enyém, valamint készülődjön mert most nagyon megverem. Egyébként tényleg nagyon kilógtunk a sorból. Kezdve azzal, hogy baba arcomon egy hetes borosta díszelgett, valamint az egyszerű farmerésrövidujjú nevű ruhakölteménybe öltöztünk. Mármint kilógtunk a sorból, miután elkezdtek szállingózni az emberek. Mert mi voltunk majdnem az elsők. Jöttek is szépen sorban. Azon gondolkoztam, hogy biztos jelmezbál van, mert nagyon sok lány öltözött kurvának, meg sok fiú pénzes stricinek. Kár, hogy mi nem öltöztünk be. Bár a dekoratív lányok nagyon dekoratívak voltak és ha szemmel lehetne szekszelni, mind terhes lenne azt hiszem. Egy idő után lementünk a lenti helységbe, ahol már dübörgött a zene. Összenéztünk Tamással, aztán csak fintorogtunk, mert nem igazán a mi zenénk szólt. Semmi kokódzsámbó, meg AradszkyLaci. Csak a düccendüccen. Aztán úgy volt, hogy most vagy hazamegyünk vagy nagyon berúgunk, hogy tudjuk ezt is élvezni. Aztán sétáltunk egy kört és ráakadtunk. A mire? A mire? A karaoke-ra. Aztán ott őrjöngtünk majdnem 4-ig, Tamás majdnembarátnőjével, meg az ő barinőjivel, akik a Lilla voltak, meg a Réka. Aki leszólta a bőrkabimat, meg a borostámat. Pedig a májkölnájt kabátom igazi családi kincs, nagypapám motorozott benne kb. 30 éve, előtte pedig Deák Ferenc hordta a kiegyezés aláírásakor. Bár azt hiszem ezt kicsit eltúloztam. Szóval öreg, de patinája van öcsém. Meg lelke. Aztat én szeretem és pont. Egyébként az éneklés úgy nézett ki, hogy Tamással kiválasztottunk egy számot és akkor azt. Mármint én énekelgettem, Tamás meg közben MC-t játszott és hergelte a tömeget. A következőképp:

(sor vége)
"Táncoljatok kurvák!"
(refrén után)
"Gyerünk taps, minden pina fasz"
... egyéb ganxta idézetek és más underground rap szövegek ("Faszomon a fanszőrt szőkére fessem")

De azt hiszem a népnek tetszett. Kb. 5-re haza is értem, aztán lezuhantam kómába, meg az ágyba, hogy 8-kor felkelhessek és indulhassak dolgozni.

Csütörtök. Reggel 8. Az éjszaka nyugodt volt, semmi szirénazaj. Bár, ha egy kozák lovasezred megszekszuált volna, azt is édesdeden átalukáltam volna. Szóval 8-kor csipog a telefon. 8 óra 1 perckor porcelánbuszt vezettem. Aztán mentem munkába, Saridont reggeliztem és nagyon nehezen húztam ki a napot. Munkából a Dózsa kocsmába mentem olyan 5 körül, ahol Tamás már csoporttársaival rövidezett. Hjaj, ez a Tomi. Mindig csak az iszákolás. Iszák ez a Tomi. Aztán ott ittam velük egy sört és elhúztam haza. Sokat pihenni ekkor sem tudtam, mert nyolcra mennem kellett a Blahára találkozni a két Marcival Veszprémből, akik szerettek volna nagyobb mennyiségű sört meginni. Elvittem őket a Filter nevű szórakozóhelyre, aholis este Pánikhangulat meg Szeszkor koncert volt és aztat szerettem volna én megnézni. Vettünk italt és leültünk, aztán rögtön rá is jöttem, hogy bizony ezek a székek nem a legergonómikusabban vannak kialakítva. Ezért mászkálni kezdtem. Találkoztam egy csomó ismerőssel, meg egy pár új ismerőssel. Az egyikük, egy hölgy kérdezte, hogy emlékszem -e rá. Mondom nem. (Ami igaz is volt.) De aztán kiderült, hogy de, mert még pár hete a ZP-ben csocsóztunk együtt meg dumáltunk egy kicsit. Majd megkérdezte, hogy ugye Tamás vagyok. Mondom nem. (Ami még most is igaz.) Aztán a szemére vetettem, hogy ugyan felvettem iwiwen és vissza is igazolt, de nekem a ZP-ben azt mondta, hogy nincs fent az iwiw-en. Hát ilyen fiatal, oszt máris hazudik. Aztán kiderült, hogy nem is ő volt az, hanem valami vadidegen. Csak a név, meg az életkor stimmelt. :D Nem maradtunk aztán itt sem sokáig, megnéztük a Pánikhangulat koncertet, ami kurvajó volt, csak Tomi beleesett az újrahúrozás hibájába, aztán az néha zavaró volt, de különben nagyon tetszett. Viszont Andrásnak olyan mocskos a szája, hogy ki kell mosni szappannyal. Bár ő pank, szóval neki lehet. Hazafelé Ákos vett még egy nagyobb mennyiségű vodkát, hogy azt otthon megisszuk és utána irány a Bank nevű éjszakai gyerekmegőrző, megtekinteni a nagyon részeg fiatalokat. Sajnos azonban a második dózis után elájultam. Éjjel arra ébredtem, hogy Ákos mellettem fekszik és valaki kiabál vele, de csak úgy suttogva. "Gyere már át oda, Ákossss! Áhákosss! Gyere máhár!" Ákos mondta, hogy "hrrrr". Aztán ismét az álom jótékony párája homályosította el az érzékeimet. Reggel felkeltem és meló, délben pizzaevés a csapatépítő tréning előtt, aztán most hazajöttem az albiba. Reggel még volt egy akkora sztorim, hogy visítottunk egész délelőtt, de ezt nem írom le, mert titkos. Aki ismer, annak majd elmesélem.
Most jön a fesztivál negyedik napja. Este koncertek. Meg kitudjamik. Meg Panka fellép a 12 hányásos műsorszámával. Röviditalokon és kísérőkön kísér az angyalok kara, azaz a kis barátnői, Ramcsi, Dió, Húlia, Mő, Timcsi, Frida. (Frida nem, mert húdelebasztak)

A hétvégém csudásan tellett. Pénteken ebéd után sztrájkolt a clearcase nevezetű fantasztikus verziókövető rendszer, így hamarabb indulhattam el hazafelé. A Magyar Állami Vasutak most csak 60 perces késést iktatott be a 12:45-ös vonathoz, így amikor megérkeztem a Keletibe fél kettő felé, el is tudtam indulni azzal a vovóval. Otthon majdnem 30 pikoszekundumot töltöttem, mert nagyeszűleg kifundáltuk, hogy mivel mindenki unatkozik otthon, ugyan menjünk már el inni délután négykor. S lőn. Kiültünk a Makkfához, ami igazából tölgy, de az én kis szótáramban már csak így szerepel. Ezen a helyen az a jó, hogy még az Isten is azért teremtette, hogy három rosszéletű csirkefogó ott igyon meg nagyobb mennyiségű sört, valamint cigarettázzon és sokat beszélgessen arról, hogy miért akkora világvége vesztesek is ők. Valamint arról, hogy Tamás barátunknak milyen mély gödröt is kell majd ásni, mert az éjfélt nem éri meg, az biztos. Tomika kicsit meg volt fázva. Ez abban nyilvánult meg, hogy a nevetését, valamint a hörghurutos TBC-s köhögését nem igazán lehetett megkülönböztetni és nagyobb mennyiségű taknyot köpött a betonra, mint egy influenzás rozmár. Már ha az említett állat köp. De a teve az köp, az biztos. Csak az meg hol fázzon meg? Ugye? Aztán egy idő után Tamás kijelentette, hogy a röviditaltól ő bizony jobban lesz és menjünk már fel a Kulacs ételbárba. Ennek megfelelően cselekedtünk.
Az este hátralevő részében átvándoroltunk a kávéházba, majd a Café Molóba, de mindenhol halott volt a móka, így hazamentünk. Hazafelé sikerült egy futóversenyt rendezni a Mikovényi utcán Pankával és Tomival és én nyertem. 30 méteres távon. Ezek után a menetrendszerű ordítsunk értelmetlen dolgokat című műsorom következett, amelynek előadása közben Panka nemtetszését fejezte ki. Nem tetszett neki a dal. Vagy a 120 dB-es hangerősség. Másnap nem volt nekem rossz, azaz nem voltam másnapos. Jessz! Viszont voltam zenélni délután, ami nagyon jó volt, mert Ákos elmesélte a kis szekszuális életét, aminek Karesszal roppantul örültünk. Tekintve, hogy a miénk azért hiányos. Dagadt meg szétszedte a Laney énekcuccot, mert ki szeretett volna venni belőle egy csavart, ami zavarta (érted?) aztán el is baszta. De aztán minden jó, ha vége jó, végül megcsinálódott az ördögi szerkezet olyannyira, hogy most már mind a két fele szól. Ami az ének szempontjából nem egy hátrány. Próba után repültünk haza, aztán le a Mólóba, ahol Brockolee koncert volt. Keveset láttam belőle, mert nagyon sokan voltak, de annyi bizonyos, hogy a Geri az egy állat. Ahogy az dobol, olyan nincs is. Mondjuk mikor én odaértem, pont akkor döntötte fel a dobszerkót, de ettől eltekintve olyan szögelést produkált, hogy nagyon tetszett. Aztán még Gabival söciztünk, illetve ő iszogatta a kötelező fröccsét, aztán olyan éjfél felé átvándoroltam a kávéházba. Az itteni történésekről nem tudok már számot adni, mert ellepte az agyamat a alkoholmámor. Az a. Karesz felvette, hogyan tudjuk Stukkerral a leghangosabban üvölteni az édesanyám, kedvesanyám kezdetű dalt, meg sok másikat. Ennek egyébként a szomszéd asztalnál tanyázó, bebaszott 40 év körüli nők nagyon örvendtek. Telefonáltam sokat. Sokat nem kellett volna. Meg zárás környékén még táncolás is volt, bár ezt is kihagyhattuk volna, úgy is meglenne a lelki békém. Aztán vasárnap reggel a Karesznál ébredtem, egyedül a szobájában. Az alja paraszt tudja, hogy félek a sötétben egyedül és otthagyott magamra. Ahelyett, hogy átölelne. Egyszer majd visszakapja. Azt a kirelejszumát neki. Ezen kívül nem is adott reggelit, elszívta a cigimet, meg nyöszörgött, hogy neki rossz. Hazasétáltam, délután meg elvittek a Ramcsi telkére napfürdőzni és verekedni. Azért a verekedésre nem került sor, mert erősebb vagyok, mint a Panka. Most meg visszajöttem, mert úgy szeretnék holnap dolgozni, hogy szinte más vágyam már nincs is.
Azért van ám még más vágyam. Most már tökéletesen kezdek benne biztos lenni, hogy egy nagy csomó radikális dolgot kell csinálnom, hogy kis maradék lelkemben béke legyen. Majd megírom, hogyan haladok.
Szegény Timinek meg letörött a foga. De nem látszik nagyon állítólag.

Eddig remekül telt a hétvégém. Végre van miről írni. Megpróbálom szépen sorjában, hiszen rend a lelke mindennek. Nyehe. Azt már most leszögezném, hogy annyira jó kedvem volt egész hétvégén, hogy mintaállat. A hétvége ez esetben csütörtök este kezdődött, amikor is meglátogattuk a Zöld bocsánatkérés nevű szórakozóhelyet, aholis Zsivány Zoltán és kis galerije adott jazzhangversenyt. De tényleg. Mármint tényleg jazz alapokon volt az összes szám. Fel is hívtam Kareszt a szerelmes számok alatt pl. mikor a "Nincsen jobb, mint egy nyomorult ringyó" című ópuszt vezette elő a Kartell oktett. Sajnos nem vette fel, így kimaradt a jóból. Megpróbáltam még egyszer a Stricik és kurvák című ballada alatt, de akkor sem. Aztán én nagyon szerettem volna hazamenni, mert félő volt, hogy ha maradunk akkor berúgok és akkor dohányozni fogok. Aztán addig erősködtek többen is, hogy maradjak, hogy átsétáltunk a BME valamelyik koleszába, ahol mulatság volt, meg olcsó sör, aminek a habja kicsit hajazott a mosogatóban rezgő szivárványszín buborékokra, de azért egész iható volt. Főleg nagyobb mennyiségben. A rendezvényen jelen volt a Pan, aki Panka, meg a Bandus, aki Andris, Stukker, aki Tomika, Dida, aki Dió plusz ezen kívül a TóthZozi meg a Szesz, aki Milán. Meg Tomika majdnembarinője és neki egy barátnője. A koleszbuliba már csatlakozott hozzánk cangás Timi, a baji Armstrong, és remekül tánciztunk sokat. Pan közölte fél 12-kor, hogy most hazamegyünk, de akkor már elkésett a dologgal, mert elindult az agyamban a lerészegedésnek nevezett irreverzibilis folyamat és ilyenkor minden menjünkhaza jellegű dolgot egy felhördüléssel reagálok le és veszek még sört. Fél 3 körül mentünk haza. Útközben a legelső ülésen ültem az éjszakain Pannal és megtekintettünk egy egyedülálló eseményt. Oly ritkán látni azt, amikor a részeg növendékrokker (fiatalus tankcsapdusz) hányik. Na most ezt az első sorból tekintettük meg a buszon. De csak úgy, mint ahogy a viperákat filmezik. Egy plexilap mögül. Az úriember azt az egyedülálló produkciót hajtotta végre, hogy. Állt és a szájába dugott egy másfél literes palackot. Felböfögött egy adagot, mint amikor a madarak a fiókáikat etetik és ezt utána a palackba helyeszte a jellegzetes, ún. bflöööbb hangzás kíséretében. Rendkívül undorító volt, de körülbelül akkora érdeklődéssel néztem, hogy szinte hallottam a Dévid Attenboró suttogó hangját, ahogy magyarázza, mit is látunk most.

Akkor mostan a péntek. Bevánszorogtam dolgozni és meglepetésemre, annyira nem voltam rosszul, mint vártam, szóval még az is lehet, hogy produktív voltam. Hazafelé beleszaladtam egy 120 perces vonatkésésbe. Hála Istennek el tudtam menni a 12:45-ös vonattal 14:45-kor. Amikor egyébként az enyém ment volna. Szegény vonatra annyi kocsit pakoltak, hogy mivel az utolsóba szálltam a tatai állomástól kb. 100 méterre kellett leszállni a sínek közé. Tamáskával a vonaton megittünk söritalokat, mert jól esett és megbeszéltük, hogy 6-kor találkozunk, aztán irány a Kulacs. Igazából semmi érdekes nem történt, talán leszámítva, hogy Karesszal megtekintettük az imént említett fajtából és viselkedésből egy újabbat. De ebben több volt a tartalom, mint a buszos fiatalembernek. Rengeteg sárgarépát, valamint disznópárizsit ehetett a fiú. Kár, hogy a budit nem találta el, ellenben minden mást bőséggel. Aztán mikor befejezte, megigazította a haját. Hja kérem, az Úr, az a pokolban is Úr. Az este hátralevő részében töményitalokkal dolgoztam, táncoltam, meg állítólag el is aludtam.Egyébként annyira durván sokan voltak a Kávéban, mint már régen. Oszt nem elég, hogy távozásra szólítottam fel több millió agysejtemet, még taxiznom is kellett hazafelé, mert esett a zzeső. Hamarabb kellett volna ezt leírnom, mert már nem nagyon emlékszem. Kis barátaim is kitettek magukért, Tomika, ha jól tudom négy óra magasságában ért haza. Szombaton zenéltünk. Régen volt már ennyire jó a próba, néha felcsillant a remény is, hogy esetleg ez a dolog jó. Viccet félretéve most talán nem volt senki halál másnapos, aztán tudtunk kicsit komolyan dolgozni. Délután átsétáltam Pankához, akinél kaptam nyelvelevest, meg lumbágót. A lumbágót azt úgy, hogy leestem az ágyról, ahol ültem, aztán mikor visszamásztam volna, akkor beállt a hátam. Ilyen még nekem sose nem volt. Hiába. Már nem vagyok a régi. De új se! Ahogy a Galla mondaná. Este szerettem volna szórakozni menni Karcsikával, meg a lányokkal, de Karcsika nem jött. Pedig a kora délután ígéretesen indult a Koktél presszóban. Szegénykén kikészült, osztán elaludott. Én viszont megjelentem a könyvtárban fél kilenc felé, ahol már ott csücsült a Dida, a Ramcsi meg a Pan. Aztán ittunk soktekilát, meg én soksört. Kicsit később megjelent a szomódi különítmény Agykárral az élen. Agykár egy fél üveg jégert szorongatott, hőbörgött, valamint nagyon-nagyon részeg volt. Aztán így nekem is kellett jégert innom. Meg Andrásékkal még sok rövidet. Innen is boldog szülinapot a Kuckinak, aki 26 lett a héten. Aztán egy idő után a lányok hazaszállítottak, mert kezdett az állapotom átfordulni válságosba, tudnkiillik, hogy ottmaradok a Bandiékkal és előre megfontolt szándékkal elkövetett lealjasodást hajtok végre. Helyette Pankáéknál ettünk valami káposztát, meg fényképeket néztek a lányok én meg néztem a fejemből kifelé. Ma meg szinte semmit nem csináltam, csak ettem, Kareszkánál voltam gitározni, meg gitároztam itthon. Tegnap még eszembe volt, hogy írok valami vicceset is, de az megint kimaradt. Pedig Istenuccse szerettem volna.

Szóval meghalt az öreg. Reggel, amikor meghallottam a tévében, megint elfogott az a mindjárt vége ennek az egész cirkusznak és teljesen értelmetlen zombi vagyok érzés. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy persze az ember kitalál magának kis célokat, meg jó dolgok történnek vele, de amúgy meg mi értelme az egésznek? Aztán olyankor nem is tudok rá válaszolni, de mindig találok rá választ. Ha nem megy magamtól, olvasok egy kis Márait. Vagy lemegyek a kocsmába es bölcsre iszom magam. Aztán miutan tudattágultam, meglátom a mélyebb összefüggéseket, mint a lány, aki a Galaxis útikalauz könyvben rajött a végső megoldásra. Csak én is elfelejtem. Pedig most is itt a világvége. Meg átéltünk már nagyon sokat. Csak nem vettük észre. Egy kollegám mondta, hogy ha ő most idecsöppenne hirtelen a világba és meglátná mik történnek, akkor sikitva menekülne a második kozmikus sebességgel, amit sajnos az Anettka még nem ért el. Mennyire igaza van. Itt ülök egy olyan világ közepén,  ahol toronymagasan levert mindent es mindenkit az EGO. Én. Hacsak azt az egyet nézem, hogy akin lehetne segiteni mert ott hever az utcasarkon, azon biztos,  hogy nem segitünk, de napokig tud az ember trécselni szomorkodva azon, hogy Timbuktuban bezzeg szegények. Meg bezzeg hurrikán, meg a földrengés. Azt konnyű sajnálni, mert esély sincs arra, hogy segits. Meg hát mégsem mehetsz oda segiteni nem? De aki meg a kapualjban nyomorog, ahhoz oda lehetne menni. Persze ezzel nem azt szerettem volna leirni, hogy márpedig én a XXI. szazad hős lovagja vagyok. Pedig szeretnék az lenni. De lassan mar az általam értékeknek vélt dolgok is kikopnak. Itt az újabb nemzedék. Nesztek nószenksz, meg blikk, meg kelemenannacska. Baszki, azt hittem az egy jó nő, de tegnap láttam valami előzetesben. A guminőm természetesebb egy kicsit.
Szóval Pavarotti. Szegényt nagyon sajnálom, bár sokat én nem ismertem belőle. Az utóbbi időben csak annyit, hogy nincs jól es hogy láttam egy videát, amin a Queentől énekli a Too much love will kill you-t. A hangjában biztos sok érzelem volt, de ennyi erővel egy nagy liszteszsák is elénekelhette volna, annyi mimikát az is belevisz az éneklésbe. (Közhely) Halottakról vagy jót, vagy semmit ugye. Bár még azt azért hozzátenném, hogy nekem kezd úgy tűnni, hogy egy csomó olyan dolog szűnik meg a világban, amire születésem óta teljesen biztosan úgy gondoltam, hogy mindig is volt, tehát mindig is lesz. Pl. nekem Pavarotti is ilyen volt. Vagy a Sinkovits Imre. Vagy II. Janos Pál. Rendben van, hogy most ez a Ratzinger a főnök, de mégse pápa, mert az a jó öreg Karol (Istennyugosztalja). Bár tényleg lehet, hogy jobb ha hozzászokok a Majkapapákhoz, meg a Bulvargirls nevu csapatokhoz, mert ezek talán nem tartanak annyi ideig es nem hagynak majd bennem akkora űrt, mint a Picasszo brancs, vagy miatököm...
Kicsit depressziv kis irasokat produkálok mostanában. De ez csak az időjárás miatt van. Megpromisz, ha nyár lesz, akkor majd irok szép lányokról, akik nem beszélnek velem, sörborpálinkáról, amit megiszok, meg sok zenéről, vizről, napsütésről. Remélem igy lesz.

Azt hiszem tegnap nem írtam semmit. Mióta rendes gyerek vagyok, még csak vicces sem történik velem. Hát megéri normálisnak lenni? Biztos, hogy nem. Baromi unalmas. Bár, a másik oldaláról közelítem a dolgot, akkor pl. semennyivel nem lesz érdekesebb az életem, ha pl. cigizek, meg berúgok hétköznap is. Bár most nagy terveim szerint hétvégén sem fogok. Már nem érzem a diszkókamiont. Most amúgy is olyan kedvem van ettől az állandóan szemerkélő takonytól, mintha én lennék a Róbertgida, de már sosem mehetnék ki játszani a Százholdas pagonyba, mert levágta a lábam a villamos és anyu megszidott, mert nem mosogattam el, meg nem vittem ki a szemetet. Mintha az kerekesszékkel olyan könnyű lenne, innen a harmadikról. Ráadásul esik az eső és az előbb még rossz híreket is kaptam. Éjjel a Bagoly elkapta zsebibabát, aki számháborúsat játszott Malackával, és felfalta, mert azt hitte, hogy pakkány. Szegény öreg Bagoly, már nem a régi a szeme. Remélem anya vesz másik kengurut, mert azért mégis jó lenne egy darab egy közép-európai tölgyesbe. Ott az egyik leggyakoribb állat. Valamint mi lenne, ha nem állnék neki nem ennyi idős fiúcskáknak szóló meséket a racionalitásom keserű szemüvegén keresztül nézni? Szóval befejeztem.
Ma reggel úgy pattantam ki az ágyból, mint aki halni készül. Nem ébredek ám könnyen. Valószínűleg a harmadik visszaalvás utáni végleges ébredésem az utóbbi idők legnagyobb rekordját jelentik. Már fél nyolckor ott ücsörögtem az íróasztalomnál és soha el nem múló lelkesedésem tüzénél melegedve vártam az aznapi izgalmas feladatokat. Délelőtt befejeztem a tegnapit, aztán voltam ebédelni, aztán hívott Junóhu. Aztán dobhattam ki az egész délelőtti munkámat, mert csöppet átdefiniálta a feladatot, így az addigi definíciók értelmében elkövetett apró kis programozási szörnyszülöttem egy csapásra szánalmas bithulladékká változott. Ennek nagyon örültem, mondtam is, hogy "csuhéj".
Viszont 4-re befejeztem mindent, mert úgy dönöttem, hogy ilyenek miatt nem fogom az egyébként itthon oly izgalmasan töltött délutánomat elfecsérelni. Aztán haza is jöttem jól, meg vacsoráztam is nagy hamarsággal, mert hat órára jött a főbérlő, akivel meg kellett beszélni, hogy maradunk -e ebben az albérletben oder nem. Aztán mondtam neki, hogy még a héten végleges választ adunk neki, de mi már most tudjuk a végleges választ. Hogy költözünk Tamáskához. Két dologtól félek csak. Az egyik, hogy nem tudunk majd mosni, mert a mosógép némi konfliktusba keveredett a világgal és nem hajlandó megengedni senki emberfiának, hogy őtet bekössék. Ez baj. A nagyobbik baj, amitől félek, az Tamáska. De erről majd máskor, legyen elég annyi, hogy Tamáska nagyon sokat iszik, valamint, ha éppen nem ezt csinálja, akkor nagyon sokat tanul. Éjjel. Amikor én alszom. De ezt majd megbeszéljük.
Azért mégiscsak remek napom volt eddig. Elkészült a bankkártyám, amivel vettem is fel egy nagy csomó pénzt, hogy a következő két hétben ne kelljen. Na erre azonnal keresztet is vethettem, mert a főbérlő villanyszámla címén elvitte a nagy részét.
Azon gondolkoztam ma, hogy mi az istennyilának keresek én pénzt. Mert ugye kifizetem az adót. Meg a TB-t. Meg a nyugdíjakármit. Meg az albérletet. Meg a telefonszámlát. Meg a vízvillanygáztévéinternet számlát. Vásárolok egy csomó jegyet a vonatra, amiért ugye a megfelelő színvonalú, csudás ellátás az osztályrészem. Vásárolok BKV bérletet, amiért ugyanezen színvonalú, kimagasló luxusszolgáltatásokat élvezhetek. Na most ezen kívül eszem. Ezen kívül hétvégente megpróbálok meginni minél több italt, hogy elfelejtsem, hogy egy albérletben ülök tök egyedül, az msn-en élek társadalmi életet és azért dolgozom, hogy bejárhassak dolgozni. Azt hiszem nincs szükségem pénzre. Akkor lehetek valaki. Akkor lehetek önmagam. Nem fog senki beleszólni, ha a bögrémet is eldobom, mint Diogenész. Akkor nem leszek az albérletem, a számítógép, a gitárjaim, az egyéb kis értéktárgyaim rabja. Nem fog azzal telni az életem, hogy valamit birtoklok és észre sem veszem, hogy azért élek, hogy azt a valamit birtokolhassam, magaménak tudhassam és még olyat és még amolyat...
Vagy kurvasok pénzre van szükségem. Akkor is ugyanezek igazak. De amíg minden ugyanígy marad, addig csak magamnak nem vagyok egy senki. Amíg merek ebben hinni.

Ma kezdődött életem hátralevő része. Ettől annyira fel is szabadultam, hogy nagyon, és roppantul kimondhatatlanul boldog is lettem a felismeréstől, hogy most már minden föld bevetve es minden nő rendbe', szóval kezdhetek élni. Ekkor már sejthettem volna, hogy valami közelit felém egy gyorsvonat sebességével, ami kikezdhetetlen nyugalmamat és csodás új világnézetemet egy másodperc alatt fogja cserbenhagyásosan elgázolni. ElGaálZoli. Mert ő a gyors vonat. Aki nem hajlandó beirni az indexembe a menedzsment négyesem, pedig ugyanakkor kaptam meg az indexem, mint a többiek, szóval nekem kifelejtette. Az a drága ember. Hát mit tesz ilyenkor a normális, kedves tanerő? Hát persze, hogy lerendeli a diákot, hogy majd személyesen megbeszélik, hogy egyáltalán volt -e ilyen érdemjegy. Mindegy, hogy két perc alatt nézhetné meg a Neptunban, inkább szivesen lemegyek, elbaszom egy szabadnapomat, egy csomó pénzemet, meg időmet, meg beszerzek még két évet a purgatóriumban, annyit fogok káromkodni, csak az odaúton. Plusz az is deus ex machina lesz, ha nem fogok rágyujtani. Mert ilyen hirek utan hajlamos lennék. De csak azért sem. Ennek a kedves embernek meg kivánom, hogy a legnagyobb öröme ez legyen az életben, hogy ezzel engem megszopat.
Ma cangás Timi hozott fel Pestre anyukájával. Pan nem is dohányzik, Timinek meg nem sebes a szája. NNa. Mindenki boldog? Öcsém, a sájni heppi pipöl a legszarabb R.E.M. szám szerintem.
Jelentem elinteztem a helyzetet. Felhivtam a rektor urat és miután elmondtam neki teljesen ugyanazokat az érveket, mint amiket Karesz mondott neki, nagy kegyesen hajlandó beirni a jegyemet. Hála Istennek, meg azért neki is, mert majdnem szétdurrantam a méregtől. Felhivtam a főbérlőt is és megmondtam neki, hogy kb. mi november elejéig maradnánk, aztán pápá albérlet. Átköltözünk Tamáshoz a logodi utcai koleszba, mert az jó lesz, csak a legfontosabb a mosógép! Mert Andrással mi oly szorgos mosómedvék vagyunk, hogy olyan már nincs is! Azért András nagyobb mosómedve, mint én. Megnyugodtam.

Tegnap meglepő dolog történt velem. Nem ittam semmennyi szeszes italt. Ez bizonyos anomáliákhoz vezetett azért a kis életvitelemben. Délután elmentem Karcsiért, hogy megyünk át Mocsára, motorostalálkozóra, de aztán mikor odaértem hozzájuk, akkor derült ki, hogy bizony az én pajtásom fél órával azelőtt meggondolta magát és mégsem jön, így egyedül mentem megtekinteni a Gabó másik zenekarának első fellépését. A helyszínen rögtön kicsit össze is mentem, mert csak és kizárólag egymást jól ismerő motoros úriemberek tartókodtak ott, mind bőrmellényben, bőrnadrágban, tetoválva. Valamint 120 kg alatt nem volt egy sem. Ez még csak nem is lett volna baj, mert én se vagyok már haver száz alatt, na jó de, viszont  otthonhagytam a bőrnadrágomat, meg a motoros mellényemet. A tetkókról már nem is szólva, mert amilyen kis feledékeny vagyok, egyiket sem vettem fel reggel. Aztán a helyszínen trécseltem egy csomót Gáborral, aki már elegendő fröccsöt fogyasztott ahhoz, hogy egy fél óra múlva nagyszerűen felszabadult legyen és remekül ment neki a zenélés. De most komolyan. Nagyon jó volt a koncsertó, olyan emberszerethetnékem támadt tőle, meg folyton csak vigyorogtam. Pedig nem is voltam tudatmódosítva. Még énekelgettem is, pedig az nem szokásom. Mert azt hiszem, hogy az égő, pedig nem is az, csak zavarban vagyok. Mintha bárki odafigyelne arra, hogy egy rövidnadrágos hülyegyerek vajon részegen énekli -e a számokat vagy józanon. Szóval nincs ezen mit szégyellni, csak még gyakorolnom kell a feszabadulást így nonalkoholik üzemmódban. Koncert után hazajöttem, ahol gyorsan átvedlettem, mert kibaszott hideg kezdett lenni és összeszedtem Diót, meg a Pant, hogy átmenjünk Tatabányára egy másik koncertre, ahol szintén Gábor gitározott és amely zenekar Relics néven ismert. Lehet, hogy most x-szel írják, nem tudom. Az is remek volt, ott még táncoltam is. De aztán félidőben hazajöttünk, mert egészségügyileg nem voltunk már a toppon, mindenki fáradt volt, meg nyűgös. Ettünk sajtburgert Didával, (vééééééééééééj, szemösszehúzás, kézamagosba), meg miután elindultunk a mekkdonaldzból beálltam okosan a mekkdrájvba, ahol malmozhattam egy csomót, mert tolatni utálok és még csak venni se akartunk semmit. A beállás okaként csak a fáradtságot jelölném meg. Aztán haza, Ramcsival összefutottunk a Pikantnál, Didát otthagytuk és hazazúztunk. Itt jött az izgalom.
Beléptem a szobámba. Ahogy hirtelen betoppantam, csak összehúzott szemmel méregettem a berendezési tárgyakat, egyelőre nem igazán tudtam megállapítani, hogy mi olyan baromi gyanún nekem itten. Mert valami bűzlött az bizonyos. Aztán rájöttem. Hiszen szervezetem pavlovi reflexként így gondolkozhatott. Megjöttünk ide, ahol a gazda alszik. Sötét van. Ez esetben a gazda részeg. Akkor most dülöngélni kell, meg ponócstornát keresni, valamit legalább egy berendezési tárgyban pofára esni és összetörni. Hangosan anyázni. Aztán mivel ezek elmaradtak, ez okozhatta a hiányérzetem.
Ramcsinak tartozom egy pár mondattal.
Péntek estéről még biztos nem írtam le egy csomó dolgot, de csak azért, mert kiszaladta fejemből. Mert olyan kis szeleburdi vagyok. Meg mert bebasztam, mint Szamanta. Szóval pénteken még olyan is volt, hogy állítólag fel akartam fújni a fejem, hogy elférjen benne az agyam, mert az nyomta kicsinyt belülről. Hiába, hétvégente iszom kicsit, aztán rögvest okos leszek. Megnő az agyam. Meg azt hiszem, hogy mindenki kíváncsi arra, hogy én milyen szépen ordítom az 'Én már mindenkiben csalódtam'-ot. Ja, meg Pankát emelgettem kezembe, de nem is nehéz ám, csak viccbül mondtam neki.

Péntek volt tegnap. Ez azt jelentette, hogy haza kellet jönnöm Pestbudáról csodás kisvárosomba, ami természetesen nem csak az enyém, de azért egy picit igen. Valamint azt is jelenti, hogy most fogok kimúlni heveny fejfájából kifolyólag. Nnna, szóval. Felültem a vonatra, ami a változatosság kedvéért nem késett. Ákos viszont igen. A vonat indulása előtt fél órával még az ágyban hentergett. Aztán nagy nehezen elérte a vonatot Gertikével egyetemben. Szeretném hinni, hogy a vonat elérése korrelál azzal, hogy kilátásba helyeztem egy nyolc napon túl gyógyuló ütögetést Ákosnak, ha nem sikerül.
Itthon bepakolásztunk, aztán kimentünk a Szörfbe, merthogy eznélni fogunk. Aztán Karesszal azonnal neki is álltunk a szokásos rettegésnek, hogy itt bizony nem lesz ma senki. Szerintem egész jól sikerült a zenélés, bár a végén olyan kis keserű szájízem volt, nem tudom miért. Koncert után majdnem meg kellett verjem Gertikét, mert ütögetett, de aztán elég volt bebaszni a bokorba. Utána abbahagyta. Koncert után testületileg átvonultunk a kávéházba, én Andrissal és Szilvással, aki nem nagyon örült, hogy végigordítottuk az utat. Na jó, csak én ordítottam. A kávéházban már tulajdonképpen nem tudom mit csináltam. Az biztos, hogy táncoltam sokat, meg vettem röviditalokat. Meg trécseltem a Didivel, akivel tánciztam is, meg dörtidenszingeltem a Timivel, bár inkább ezt úgy mondanám, hogy Timi dörtidenszingelt én meg csak néztem ki a fejemből. Nagggyon dörtin. Timi meg közben mocskos mozdulatokkal táncolt. Mindig mondom, micsoda egy fertő ez a kávéház. Aztán mikor már úgy éreztük, hogy elég volt az ivásból, akkor mindenki hazamenetelt. Itt még meg kell említenem, hogy ma kaptam az információt, hogy a többiek látták Timcsit, amint próbálja kiszabadítani a drótszamarát a karámból, de nem megy. Majd utána Timcsi haláltmegvető bátorsággal el is indult. Timi, remélem, még élsz. Azt mondták olyan voltál, mint a délután hazaigyekvő, nagyon részeg öregek, csak Te szép voltál, meg részeg. Hazafelé én Pankával sétáltam, akit biztos nagyon meg szerettem volna győzni valamiről, mert úgy emlékszem, hogy többször is a földre ültem. Ilyen hisztiből. Most meg úgy fáj a fejem, hogy mindjárt szétszakad. Hát ez elég gyér bejegyzés lett. Ennyi tellett tőlem.
Viszont. Már tudom, hogy sokmindenkinek említettem, de találtam a neten bagolyköpet táblázatokat. Ezek a remek táblázatok arra szolgálnak, hogy feljegyzik benne, hogy milyet pökik a bagoly. Aztán ez valakinek nagyon jó. A bagolyászoknak bizonyára. Az ornitológusoknak. Az olyan, mint a meteorológus, csak mást csinál teljesen. Aztán ezen táblázatokbul kiviláglott nappali ragyogással, hogy a macskabagoly az bizony sok csalitjáró pockot esz. Miller cickányt is, de azt azért nem olyan sokat. Meg találtam fényképeket a magyar nyúlszapukáról is, amely egy remek növény. Bolond kazincbarcikai népi babonák szerint, aki nyúlszapukát szed és páratlanul, annak az anyukája, nem készít aznap tőkehalfilét, meg erdei szalonkát. Ez a néphit ott már vagy 300 éve tartja magát. Egyébként a ... inkább nem folytatom, mert már nekem se vicces, akkor milyen lehet nektek.

Az erszényes ördöng, vagy másik nevén tasmán ördöng  (deákul úgy mondják, hogy  Sarcophilus laniarius) oly nevezetes állata a glóbusznak, melyről minden tájékozott tudós férfiúnak illik ismeretekkel rendelkeznie. Ezen csudálatos bestia pontos megfigyelések szerint csakis egy patkánynál nagyobb, de mindenképpen kisebb egy lónál. Szőrét a bőrin hordja künt, ennek bűze átható, az ember orrát facsaró. Izgatott állapotában sikolt, mint a kojot, de nem úgy. Étkezési szokásait még a tudomány nem tárta fel, bár rövid beszámolókat már sikerült kihúzni egyes barbár bennszülöttektől tudós férfiaknak. Éjjel vadászik, mert ragadozói és dögevői minőségben tevékenykedik. A dögökre nem vadászik, azokat orrával kiszagolja, s eléggé illetlen módon megeszi. Csoportosan is zabál, azonban ezen étkezések vajmi kevéssé hasonlitanak a párizsi szalonok délutáni összejöveteleihez, mivel az állat ilyenkor harap a fogával és morog. Házat nem épit magának, ebből is látszik, hogy nem valami okos állat, mert a szabadban alszik. Van viszont erszénye. Erről az a mondás járja, hogy Szent Mutamba napján aki kecskebékával hál és még aznap megpiszkálja kétszer a bal orrlikát az óra járásával ellentétben, annak falujába éjjel eljön a  tasmán sátán. Ilyenkor a hátsó lábán jár és az erszényibül apró kis kitelepitési végzéseket ad át a bennszülötteknek. Felvilágosult egyének azt mondják, hogy a tasmán sátán megérzi, ha mangánércet rejt a föld és azt is tudja, hogy azt a primitiv bennszülöttek nem tudják kibányászni, ezért a fejlett fehér embernek kell civilizálni a területet. Ezért osztja hát a kitelepitési végzést. Néha Szent Mutamba napján kivül is. Ezt ma már mindenki tudja. Gabika, sok pussz az ihletért. Ime az állat:

Más csudás bestiákrul máskor.

Tegnap elore ittam a barna allat szerelmesere. Marmint a medve nojere. Erted. Tulajdonkeppen arrol is lenne szo, hogy miutan leirtam, hogy milyen unalmas is volt az utobbi ket napom, utana unalmasan hazaindultam. Felszalltam a villamosra es kozben olvastam, mert en forogtam uri korokben is es ott lattam, hogy ez szokasuk nekik. Tehat kezembe helyeztem a konyvet es feltuszkoltam magam egy villamos also lepcsojere. Sajnalatos modon szeretett volna felszallni meg ket uriember, nevezzuk oket Vilmosnak es Gasparnak. Gaspar a kovetkezoket mondotta okosan a szajaval:
Gaspar: - "A kurvaeletbe man, a faszomba nem lehet feljebb menni. Az ember nem tud felszallni a kibaszott villamosra!".
Vilmos: - "Ja! Faszomba."
Erre en a kovetkezoket feleltem volna illedelmesen, mert a jolneveltseg az egy ur sajatja:
- "Kerem mellozuk az ilyen viselkedest, te tiportfeju marha, mert eltavolitom a fogaidat nem muteti uton.". Ezutan vettem volna fel a munkaruhazatomat, aztan rovid testgyakorlas utan elastam volna az illetot. Azonban mivel beszari is vagyok, meg gondoltam, hogy megsem fortyanok fel azonnal, ezert megprobaltam meg feljebb jutni a villamoson. A kovetkezo megallonal leszalltak es leszallas kozben meg kedvesen felhivtak az utasok figyelmet arra, hogy en micsoda antiszocialis illeto vagyok, mert elegge elitelendo modon akombakomok bongeszesevel rontom a szemem, meg a levegot a jelenletemmel, amikor ok utaznak. Konkretan, hogy a kurva anyam, mert olvasok es ok nem fernek fel a konyvemtol. Igy szoritja ki a kulturat Gaspar es Vilmos a BKV-rol. Rohhadjanak meg, jovo heten felhozom a Brehm enciklopediat, meg valami A2-es formatumu atlaszt es azt fogom olvasni. A villamoson. Szemtelenul. Ilyen ez az orszag. A mindenkikurvaanyjat. Mert szar napom volt. Nem? De.

Az utobbi ket napban meg annyi sem tortent velem, amennyire egy vak, bena, suket nyul azt mondana, hogy izgalmas. Bar ez kicsit hulye hasonlat volt, mert egy vak, bena, suket nyulnak minden izgalmas lehet, leven, hogy szinte nem csinalhat semmit. Hetfon hajnalban jottem, dolgoztam, otthon aludtam, ma is dolgoztam eddig, most meg talan hazamegyek rendet rakni. Ugyanis kezd emlekeztetni a szobam egy, a rendetlenseget rendkivul kedvelo tasman ordog tanyajara, csak kevesebb a doglott allati maradvany. Viszont a szoba osszkepe orzi az utolso takaritas idopontjat, ami biztos, hogy meg csak nem is kepezheti talalgatas targyat, mint kozelmultbeli datum.
Ma meg kitalaltak idebent, hogy jovo het keddtol SCRUM modszertan szerint fogunk dolgozni, ami annyit jelent, hogy lehet, hogy dolgozni kell. Kicsit meg is ijedtem.

Amint pénteken eljöttem a munkahelyemről megszállta ismét a gyomromat az ún. MÁV-para. Nem is volt alaptalan. Alig tettem be a lábamat a Keletibe, máris megütötte a fülem, a "Győrön át... blablabla vonat műszaki okok miatt előreláthatólag 180 percet késik" szöveg. Ennek annyira megörültem, hogy azonnal kiváltotta belőlem a káromoljunk mindent életérzést. Aztán hála Istennek kiderült, hogy nem az én vonatom késik, hanem egy másik. Szóval rendben haza is értem. 4 órára pontban. Tamáska annyira türelmetlen volt az esti bulit illetően, hogy 5-re már a Hargitánál kellett lennem. Előtte azonban még jött a mamám, meg az unokahugom, aki Réka, hogy megetessék az állatokat. Kaptak szépen tápot, amit okosan meg is ettek. Nekem meg lángost adott a mama, fene érti ezt a kivételezést. Biztos valamit jól csináltam. A Hargitához pontosan, és egy üveg Harghita márkájú sörrel érkeztem, ami még hideg is volt. Aztán ezt nem szerettük volna bent elfogyasztani így kifundáltuk, hogy átsétálunk a Tulipán presszóba, odáig meg megisszuk a sört. Sajnos azonban a sors kiszámíthatatlan játékainak hála, a Tulipán presszót - miért, miért nem - bezáratta a Vám és Pénzügyőrség. Bürokrácia az van. A kisember meg inna egy italt és akkor bezárják a Tulipánt is. Huss. Volt - nincs. Így összeszedtük Pankát, meg Karcsinak vettünk kifestőt, hogy rajzoljon szépen és kisétáltunk a várfalra. Ott megittunk egy köbméter sört, mert hogy várjuk a lézersót. Én mondjuk nem vártam. Aztán lett is lézersó. Kicsődült a tömeg, eljött az egész város, ott toporgott mindenki a várban. Elmondom szerintem milyen volt a lézersó. Nem is. Azt mesélem, milyen lett volna a lézersó, ha mi csináljuk és majdnem ilyen, mint ami most volt.
Vettünk 2 rekesz sört.  Megittuk. Mikor besötétedett beálltunk a kocsival a várudvarba. Karesz betette a kedvenc válogatás cd-jét a hájfájba, amiből remekül ordított a Kadlot Karcsi, meg a Coolio. A Tamás egy lézerpointerrel bebaszva hadonászott és azt hitte Tie-fightereket rajzol a várfalra. Meg dinoszauruszokat vízionált. Én elaludtam. A tömeg elégedett volt, ma is kultúrálódott kicsit.
Szóval nevetséges volt az egész szerintem.
Este 11-re már itthon is voltam, mert picit túlittam magam.
Szombaton már vártam a délután, kb. az egész délelőttöt ezzel töltöttem, valamint fröccsöt ittam. Ugye nincs itthon a macska, cincognak az egerek. Mármint apukámék elmentek Erdélyországba. Délután átmentem Gabóék próbájára, meg levittem a Variax-ot, hogy kipróbálhassa mindenki. Nekem meg dagadt a mellyem a büszkeségtől, hogy az enyim. Más kérdés, hogy közöm a gitározáshoz. Szegény gitár biztos megkönnyebbült, amikor a Gabi vette kézbe, hogy "végre valaki, aki tud, nem az a szemüveges, beképzelt majom". Sajnos a zenekari próba alatt elfogyasztott kb. 20 fröccs kicsit megnyomta a tudatom, így a vége felé mégis gitároztam. Sokat. Igaz, hogy Gábor Gibsonján, mert ő meg dobolt. Aztán mentem még kávéházba is, ahol már ott volt a kis galerim, valamennyien nagyon részegek. Voltunk még a Citromban is, amit állítólag Kaméleonnak hívnak (lehet, hogy cé-vel), ott álltunk egy darabig, illetve mindenkinek azt kiabáltam, hogy a "szemeidben ott van Mexikó!". De ezzel azért nem jutottam közelebb a nirvanához. 3-ra már haza is értem anyukám lakásához, mert csak odáig sikerült elsétálni. Most meg nem mentem ki anyumhoz, ami miatt jól lelkiismeretfurdalásom lesz, meg minden.