Reggel frissen ébredtem fel. Na most picit túloztam. Olyan friss voltam, mint egy friss izé. Igazából már én sem tudom, miért kezdtem így, de az egész napom olyan szép, kerek egésszé állt össze, mint a mesében. Így már érthető, hogy nem kezdhetem úgy, hogy mikor felébredtem, azt hittem, hogy egy mosott szar és egy felmosórongy szerelemgyereke vagyok, amin átment az úthenger. Ez az állapot megközelítőleg 10 és fél másodpercig tartott, amikor kimásztam az ágyból, mert nem szokásom a lustálkodás (folyamatosan hazudok. Jövőre leszokni erről is). Megláttam Bandit cigarettázni a konyhában, aztán megkérdezte, hogy mitől ébredtem ilyen korán, valamint mi ez a frissesség. Ekkor kinyitottam a másik szemem is és mivel ezzel visszahelyeztem a világot a három dimenzióba, megláttam a negyedik dimenzió eddig még el nem ért részét. Történetesen azt, hogy a téridő úgy görbült meg a hatalmas gravitációval rendelkező fekhelyem körül, hogy azonnal vissza fogok szédülni. Így is lett. Az ágyam, mint egy aprócska fekete lyuk, jótékonyan magába fogadta testem. Információ is veszett el. (Mr. Penrose szerint lehetséges). Bár meglehetősen földtől elrugaszkodott elképzelés, hogy az ágyam fekete lyuk lenne, mindenesetre a felkelés leírása már így is kicsit hosszabb, mint ahogy az Arany emberben megy le a nap a vaskapu felett, tehát a vége az lett, hogy felébredtem.
Arcmosás, reggeli, indulás. Meglepődtem. Mikor leértem, éppen jött a busz. Isteni szerencse, mert nagyon hideg lett volna várni. Aztán mikor át kellett szállnom, akkor is pontosan jött a busz. A munkában minden úgy ment, mint a karikacsapás. Hazafelé minden busz tökéletesen pontosan érkezett. Mindegy, mikor hová mentem. Megnéztünk egy fantasztikus albérletet. Nagyon jó helyen van, nagy, világos, felújított, olcsó. Csodás. Vettem négy könyvet. Szerencsére pont nálam volt a könyvutalványom, amit szerencsére pont most kaptam. A négy könyvet is úgy vettem meg, hogy életemben először lekaptam a polcról hármat (a negyedik a herripottyer) és nem foglalkoztam vele, hogy mennyibe kerül, meg miért nem a másikat veszem meg. Hazafelé jótékonykodtam is még. Otthon főztem vacsorát, tornászkodtam, hülyére zabáltam magam (erről is leszokni).
Végül voltam moziban, ahol megnéztük a Csárli Vilzon háborúját, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, mert jó film nagyon. Nem az a tanulsága, de legjobban azon nevettem, hogy kb. 40 éves koráig lehet az ember iszákos szoknyapecér. Utána is megválthatja a világot. De addig is megválthatja minden nap saját magát azt hiszem.

U.i.: Tamással élmény vitatkozni. Ilyenkor mindig értelmiséginek érzem magam. Persze az értelmiségivel való vitatkozás kimerülhetne abban, hogy azt mondom Tamásnak, hogy a faszt és nyakon vágom (elvégre hö és mit képzel a kis köcsög, nincs is béemvéje), de mindig visszafogom magam, mert Tamás okos és a vitatkozásból lehet sokat tanulni.

Gondoltam irok egy pár sort Sándor barátom névnapjáról, mert az előző bejegyzés egyik kommentje eszembe juttatot valamit. Minden évben ezt a napot jobban várom, mint a karácsonyt. Ilyenkor egy kiválasztott szombaton összegyűlik a régi baráti társaság és már kora délutántól fröccsözgetünk Sanyiéknál. Édesanyja mindig csinál szendvicseket, meg pogácsát, meg mindenféle finomságot. A fröccs általában Karcsi bácsi féle mindenizű borból készül és egy régi emlék tiszteletére, amit már valamennyien elfelejtettünk, mindannyian kiwi szörppel isszuk. Gondolom valami olyasmi lehetett, hogy valamelyik kocsmában nem volt málnaszőr, ahol málnásfröccsöt szerettünk volna inni. Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy legalább egy olyan tatai műintézmény van, ahol szerény társaságunk múlt ködébe vesző tevékenysége folytán ihattok málnás fröcsit. Szóval olyan egy óra körül kezdődik a mulatság Sándoréknál, ahol az előző évek videóit nézegetjük, fényképeken nevetünk, valamint egymást túlorditva mesélünk a másikról cinkesebbnél cinkesebb történeteket. Aztán lassan elérkezik az öt óra, amikor elkezdődnek azok a dolgok, amit a következő években fogunk mesélni. Általában ilyenkor már óriási az orditás és teljes a káosz. Kiborult ropik, leöntött pajtások, rosszabb esetben a folyosón fekvő, alvó emberek. Számomra a legemlékezetesebb az volt, amikor 7 órakor elindultunk a kávéba, gyorsan ittunk még, majd az első sörüket ivó emberek legteljesebb elképedésére Endre cimborámmal az épp alig hallható zenére rituális fogasbaszást adtunk elő orditva. Valamint teli nyelvvel végignyaltam a budiajtót, mert az szexi. Aztán azt hiszem hazavittek. Valamikor nagyon korán. Idén március 29-én, szombaton tartjuk ezt a napot. Jól vigyázzatok! Valamint vigyázó szemetek Sándorra vessétek és mi vagyunk a szabadság Sándorai. Kiskezüket csókolom.

A tegnapi napom nagyon-nagyon sok ideje az első péntekem volt, amikor elindultam autóval a kávéba, hogy én ma bizony nem iszom. Illetve a kávéba csak azért mentünk, mert ott kezdődött a gyűlés fél hat tájban, mert koncertre szándékoztunk menni Tatabányára. Ezt előzetesen egyeztettük Krisszel is, aki már hamarabb oda is ment a buli helyszínére. Sajnos azonban, amikor összeszedtük Zsöfit, akkor kiderült, hogy bizony a belépés ellenében 1500 jó magyar Forintot kell odaadni a bejáratnál álló embernek, ehhez pedig a társaság egyetlen tagjának sem volt kedve, ezért telefonáltunk Krissznek, hogy nem megyünk. Egyébként a szóbanforgó jelenet miatt nagyon kellemetlenül éreztem magam, mert mégiscsak én szóltam neki, hogy menjünk már, meg jöjjön, mert koncert. Aztán megállapodtunk abban, hogy ő átjön Tatára és én majd egyszercsak hazaviszem.

Szóval érdekes dolog ez a nem ivósdi. A következő dolgokat tapasztaltam. Az ember barátai üvöltő, tántorgó tahók, akik még a legcsekélyebb módon sem viccesek, inkább kellemetlen a megjelenés velük. A gondolatot továbbszőve, valószínűleg én is ugyanezt produkálom, sőt egészen nagy annak a valószínűsége, hogy sokkal kellemetlenebbül. Akik szóbaállnak velünk, azok vagy szintén részegek, vagy szerintük tényleg vicces ez. Bármelyik változatot nézzük egyedüli rossz a modellben az az idióta, aki állandóan vedel és akkor jó neki, majd ha nem iszik, akkor savanyú neki a szőlő. A másik dolog, amit tapasztaltam, hogy eddig már saját magamnak népmeséket mondtam a legendásan nagy pofámról, ennek ellenére alkohol segítsége nélkül kb. annyira tudok társas kapcsolatokat teremteni, mint egy autista. Ennek nem örültem nagyon. Tekintve, hogy az eddig is minimális esélyét annak, hogy valami nő szóbaálljon velem ez a tény nullára redukálja. Ha pedig mégis szóbaáll, akkor annyira megijedek attól, hogy szóbaálltak velem, hogy nem is tudom eldönteni, hogy azt mondjam -e, hogy "höhh, ja" vagy esetleg "aha, aha, jaaa. hehe". Aztán miután a megfelelő mondat kiválasztása után el is dőlt, hogy mennyire vagyok szánalmas, akkor elkezdek gondolkozni azon, hogy inni kellene, de ugye ott az autó. Meg az összes kis barátom azzal baszogat, hogy úgysem bírom ki húsvétig, hogy ne gyújtsak rá, ne egyek húst, valamint ne igyak alkoholt. Márpedig csak azért is kibírom. Legfeljebb megtanulok józanon beszélgetni lányokkal.
Volt még tegnap pornófilm ötlet is. Elvileg nyáron forgatjuk. Rendező és operatőr lesz Mammut, én leszek a világosító (az szerintem rang). Szereplő egyelőre csak férfi van, de nem szeretnénk homopornót, szóval jelentkező lányokat várunk. A három férfi főszereplő Lackó, a malackó, Geri Gun, valamint Stukker, akinek új nevet is adtunk, aminek a történetét el kell mesélnem, mert megsértődött rajta. Egy percig azt hiszem, amíg emlékezett rá. Szóval Tamás bevezette a kávéházba az alattomos nevű italt, ami málnaszőr, meg tabasco szósz, meg vodka. Ez egy remek ital, próbáljátok ki. Beszédes a neve. Szóval az eszmefuttatás csak számomra lesz vicces, mert én végighallgattam, de akkor is leírom, legalább én tudni fogom. AlatTomi. Ez volt ugye az első és legkézenfekvőbb. Volt ezenkívül pornós: Alatt Tomi. Aztán a pornófilmhez kapcsolódóan Thomas Alan. Ugye Al, a Tomi. Ide jön még a 20-as évekből kölcsönzött, megintcsak a filmünkhöz kapcsolódó szeksztilalom (ez a fogalom gyökér). Aztán a nagyon erős hangya mintájára a szexdémoni Al Atom. Ugye Atom Alan. Magyarul ugye Oszthatatlan Alan. Nem tudom, mi az Alan magyarul. Elen. Elek. Na az tuti nem. (Egy Elek nevű rokonom lefűnyírózta egy ujját. Kétszer. Először még visszavarrták neki. Évek múlva megint rossz helyre nyúlt. Eszes.). Azt hiszem ezzel véget is ért az eszmefuttatás. A barátaim takonyrészegek lettek, én hazavittem Krisszt (aki kopasz, meg zighej lesz most már :D).

Ma voltam diplomaátvenni. Nagyon szép kis ünnepség volt, volt talár meg minden, majdnem egy egész másodpercig a figyelem középpontjába került mindenki, aki átvette. Annál a pontnál majdnem felröhögtem, amikor az oktatásügyi faszomtudja milyen szakállamtitkár elkezdte megmondani a valót, hogy milyen fontos az oktatás, meg ő meg a kormány ezért mennyit tettek. Ja mondom tandíj. Aztán van pofája kijönni efottra a #&@ler Pistinek, aztán ott tartani mindenféle előadásokat, hogy miért lesz jó a tandíj. Én pl. negyedmillió Ft-ot fizettem egy tárgyért, egyetlen félévben. Kurva jól esett. Mindegy, elfogult vagyok. Amúgy nagyon szép volt az ünnepség, meg nem is volt olyan nagyon hosszú. Utána voltunk ebédelni, ahol kb. másfél órát vártunk a kajára, de egyébként nagyon kedvesek voltak a cincérek, meg a kaja is nagyon finom volt. Valami sok fűszeres sajtos raviolit ettem, ami magyarul sajtos tészta, csak töltve. Volt hozzá paradicsomszósz, meg rukkola. A rukkola szerintem kákics, annak idején én a Füles néven futó nyúl típusú házikedvencemnek szedtem. De gondolom itt drágább, mint az ólmozott változat az út mellett, ezért azt is megettük. Bár a díszítést nem kellen ugye. Sajnos az ennivaló annyit késett, hogy nagyapám, akinek a gyógyszer bevétele után egy órával enni kell harapnivaló után nézett. Ekkor nagyanyám egy szendzsót kapott elő a szatyrából, amihez másik nagyanyám elővett egy nagy zacskóban előre megpucolt narancsot és fullextrás étterem közepén jóízűen megették. Majd mivel a kis haspókok előre sokat ettek, ezért két szalvéta közé egy zacskóban bebaszták a maradék húsokat a retikülbe. Hiába mondta nekik édesanyám, hogy elteszik dobozban. Ez a biztos.
Megemlítették, még másik nagyapámat, aki szegény már nem lehetett itt. 2000-ben ment el az öreg. Úgy gesztikulált, meg legalább annyira mogorvának is mutatta magát, mint Walter Matthau a filmjeiben. Nagyon szeretett horgászni. De valami nagyon. 4-5 doboz piros szimfónia mellett éjszakákat elücsörgött a csendben és várta a nagy halat. Pont mint az ilyen című filmben. Nagy hal. Láttátok ezt a filmet? Kötelező. Én láttam nagyon sokszor.  Annak a filmnek a végén van, hogy a haldokló apa megkéri a fiát, hogy meséljen neki. És a fiú az öregnek elmeséli, hogy hogyan változik majd át azzá a hallá, amit egész életében ki akart fogni és hogyan engedik el ők, a parton maradó halászok. Nagyon szép az a film. Ma mesélte apám, hogy egyik nap, amikor bementek a papámhoz, csak a keresztapám maradt bent nála tovább, akkor a papa megkérte, hogy meséljen neki a halakról. Hiányoztál ma az asztaltól papa... Kiabálhattál volna picit velünk politika miatt, emlegetthettél volna sosem készült veszternfilmeket. Sosem tudtál halkan beszélni. Most mégis nagyon halk voltál.

Azok volnánk mi az albérletben. Név szerint, Tamás kerub, András szeráf valamint Mestike. Utóbbi még csak novícius, nincs beiktatva hivatalosan. Ezen minőségében az albérlet a héten unatkozott. Mestike nem csinált semmit a héten, az msn nevű ősi babiloni ráolvasást valamint ráírást gyakorolta, valamint a gitározáskodott. Bandi szeráf egész héten dolgozott. Látástól Mikulásig. Amikor nem dolgozik, akkor Mestike tanonc helyett pakol, valamint mos. Tamás kerub olvasott, jófajta pécsi dohányt rágott, a csodálatos új találmány, az internettó (amit kézhez kapsz, a neked fizetett bitekből) segítségével barangolt a világszéles pókhálón, valamint ma el is mosogatott. Mindeközben még arra is jutott ideje, hogy megigyon egy jó üveg bort, pár sört HZsófiéknál, üvöltözzön egyet a beosztottjaival , akik KoboldZs, valamint az egyelőre szesztilalomban élő Mesti padavan. Utóbbi furcsán nézett útban a villamos felé, amikor a főnök fél milliméterről a fülébe ordítja, hogy "Nőinemiszervcsakcsúnyán". Ha nem lenne a társadalmi langalétra, akkor már kecsesen fültövön is vágta volna. Találkoztak útjuk során egy szerencsétlen sorsú fiatalemberrel, aki kint töltötte az éjszakát. HZsófi, valamint Tamás hosszan beszélgettek vele, a beosztottak némán figyelték a kibontakozó drámát. Amikor a feszültség már hangolásig pattant, akkor jött egy villamos és hőseink felszálltak. A mellékszereplő pedig nem. Hazafelé volt vitatkozás olyan témákról, amihez két növendék angyalunknak semmi köze, lévén sosem lesz benne részük. Mind a ketten azt bizonygatták, hogy szerelem márpedig van. Ha pedig van, akkor irány a legmagasabb épület Pesten, fel a tetejére és ugrás.
Hányszor ugrottunk már és ti is hányszor fogtok még :)

Ami nem tartozik ide az az, hogy délután öt és hat óra között kapuzárási pánikom lett, mert egy fiatalember úgy köszönt nekem a lépcsőházban, hogy "jó napot kívánok." Aztán fél 7 felé megint elmúlt a kapuzárási pánikom (ami ety fertősző betekség) mert kiváló az immunrendszerem. Most majd mindjárt ledőlök olvasni és akkor megint lesz. Holnap pedig irány a festői Tata! Halihó!

Hölgyeim és Uraim. 2008. augusztus 12-én Iron Maiden a Szigeten. Meg egy AC/DC-t és egy Black Label Society-t idénre és karácsonyra nem is kérek semmit. Na jó, mondjuk egy Angels and airwaves koncertet, mert az olyan felemelő lenne.

Pénteken nem dolgoztam. Mivel sztrájkoltak a bácsik es a nénik, akik intézik a vasutat. Én elhiszem, hogy nem egy álomállás jegyeket kezelni, meg kopácsolni a vonat kereket és azt is megértem, hogy a vonatpilótáskodás nagyon felelősségteljes beosztás, de ha a munkaadó szervezetet eladják, akkor én sem mondhatom, hogy akkor hoci a különbözetből a részem. Arról nem beszélve, hogy amit szolgáltatás csúfnéven produkálnak a Győr-Budapest fővonalon a gyorsvonat közlekedésben, az egy vicc kérem. De a rosszabbikból. Sasjózsis. Szerencsére én személyvonattal járok és azzal nagyon meg is vagyok elégedve, mert pontos, tiszta, csendes, le tudok ülni es kedves a személyzet. Gondolom van valami iskola, ahol ha látják, hogy "Na fijam, neked kipotyog a vetőmag a szádból...", akkor irány a gyorsvonat. Persze nem akarok általánositani, de sokkal több rossz tapasztalatom van azzal. Az állando késésrol már nem is szólva. Mikor nyáron, szélcsendes időben késik fel órakat. Erről ennyit, mert igy is több szót vesztegettem rá, mint amennyit megérdemel. Annyi a lényeg, hogy hazamentem mar csütörtök este, hogy elkerüljem a sztrájkot. Otthon már várt rám Pakkendáré a vasúton, hogy elvihessen a kávéba, hogy még találkozzunk Tamással, aki ment sielni. Kareszka nem jött, mert hogy beteg. Valamint arra hivatkozott, hogy ha ma velünk találkozik, akkor holnap nem tud teljesen egészségesen nekivágni a szervezete módszeres elpusztitásának alkohol által, útján, módján (nem kivánt törlendő). Tiz órára már otthon is voltunk és el is aludtam, mint akit agyonvertek. Másnap izgatottan készülődtem az Eötvös-napra. Konkrétan arra, hogy Ákossal elmentünk egy felsőoktatási tanácsadas nevű valamire, amiból számomra annyi derült ki, hogy mindenki kommunikálni akar, meg nyelvet tanulni. Aztan halkan megjegyeztem egy pár fiúnak, akik közül az egyik mernök akart lenni, hogy amennyiben szeretnének egy kis táblát segithetek felirattal, nyugodtan menjenek csak a legnépszerűbb szakokra. Úgysincs túlképzés. Ezzel a kijelentésemmel nem arattam osztatlan sikert. Ezért inkább trécseltem Gertivel, mig vártunk Ákosra, aki habosra beszélte a száját egy rendkivül érdeklődő fiatal épitőmérnöknek készulő lánynak. Aztán mi ezt meguntuk Gertrudisszal es kivonultunk cigarettázni. Ákos jött, irány a Kulacs ételbár. Itt hangulatfokoztunk és mire Károly megérkezett én már tudatmódosultam is. Ehhez semmiféle szájhabzást es révülésbe esést elősegitő dobot nem kellett beszednem, valamint gombákat sem fogyasztottam. Legmegbizhatóbb emberem, a soproni megtette a magaét, valamint rendkivül emelkedett hangulatban leledztem egyébként is egész nap. Az este további részében dimenzióváltottam és vasárnap reggelig úgy is maradtam. Szombaton voltunk zenélni Oroszlány városában. Ebből számomra egy nagyon érdekes dolog derült ki. Nem vagyunk elég pofátlanok. Mert elméselek valamit. Adva van egy lány, aki annyira szerencsés, hogy olyan kedves, odaadó barátai vannak, hogy szerveznek neki egy születésnapi meglepetés bulit. Apu, anyu, nagyszülők involved. Van torta, van csillagszóró, boldog születésnap éneklés, pogácsa valamint nagy mennyisegü sör és rövidital, hidegtálak, sütik. Hangositás, versmondó, musicaléneklő, meglepitcsinaló barátok. A szervezők úgy döntenek, hogy a lánynak meghivnak egy zenekart is. Nevezzuk mondjuk TATU18-nak. A zenekar késik egy órát. Talajrészeg a sofőrön kivül az egész brigád. Nagy nehezen kitalálják, hogy mégis zenélnek. A felkonferálások szövegeiből ki lehetne adni egy könyvet, aminek az lenne a cime, hogy "Szavak, amiket sose használj a gyereked 25. szülinapja előtt" vagy esetleg "Fülvédő" (Magvető Kiadó, 2008). A zenekar a szülinapos tiszteletére eljátssza Zsivány Zoltán művész úrtól a "Nincsen jobb, mint egy nyomorult ringyó" cimű számot abban a hiszemben, hogy ez egy szülinapon rendkivül adekvát es mindenki úgy örül neki, ahogy ők. Közben a zenekar egyre részegebb lesz. Hazamenetel előtt megesznek, megisznak mindent, elviszik a söröket, majd abban a hiszemben, hogy most jön a jól megérdemelt lincselés, menekülőre fogják a dolgot. Azonban ez elmaradt. Megköszönik a szervezők a részvételt, kézszorongatás, érzékeny búcsúzás az édesanyától. Teljesen megilletődtem. Köszönjük akkor mi is, hogy nem jutottunk Metternich sorsára és boldog szülinapot innen is Gizi! :)
Szombat éjjel még köszönettel tartozunk Petinek is, mert azt az üvöltözést, amit elviselt hazafelé, kevés kipróbált gazember tolerálta volna. Éjjel még elmentem megnézni a Donnie Darko cimű filmet, aztán arra ébredtem, hogy Makovicsné Repülő Gerti ugrik a fejemre. Többször. Szerintem hangot is adtam annak, hogy elásom, mert puha a föld, de a fenyegetést nem követte tett, mert az álommanók belebújtak a bubumba.
Vasárnap ettem otthon halat, amit utálok, de egyébként is mindegy volt, mert a gyomrom teljesen hülyének nézett, nem igazán ismerte fel a szilárd dolgokat. Délután napfürdőztem Pankával, aki többször emlitette, hogy nem aludt délután és ezt a problémát az idegrendszere, valamint egyéb szervei rendkivül rosszul tolerálják. Ezért kávét ittunk. Találkoztunk Paska kapitánnyal, akit missziója teljesitése közben csiptünk el. A misszió az előző este a bokorba rejtett kincs felfedezése volt. A kincset kétszer két és fél liter vadász, valamint egy nejlonszatyor képezte, alkoholilag. Szerencsére Paska kapitány (szárazföldi patkányok, hárr, hárr) fejében az egyetlen dolog, ami kikezdhetetlenül megmarad, az az ilyen térkép, ezért a misszió hamar sikerrel járt. Utána voltunk sört inni, aztán Pankáéknal ettem korhelylevest, meg kaptam pezsgőt, koccintgattunk egy sort, hazameneteltem, fel Pestre, aholis rosszul lettem. Viszont rendeltünk pizzát, meg megnéztuk az Arany iranytű nevű filmet. Pár észrevételemet megosztanám.
Rögtön először azzal kezdeném, hogy meglehetősen nagy pazarlás volt erre szánni a biteket, amiket letöltöttünk. (Sic) Vannak benne szereplők. Valami párhuzamos univerzumban. Van valami Por is, de számomra nem derült ki, hogy mi köze az univerzumok összekötéséhez ennek a Pornak. Minden szereplőnek van egy daimon-ja. Az olyan, mint a lelke. Csak egy állatba zárva. Mindig vele van, tud beszélni es nagyon szeretik egymást és hajjajj. A gyerekek daimonjának nincsen fix alakja. A főhősé egy görény és macska között variál, de van, amikor lepke. Az jutott eszembe, amikor megtámadják őket, akkor ez a daimon izé miért nem változik át mondjuk 6 és fél méteres krokodillá, aztán apritja le az ellent. Vagy a másik. A daimon ugyanazt érzi, mint a gazdája. Ha pofonvágják, neki is fáj. Ha a daimont bántják, a gazdának is ugyanolyan rossz. Az jutott eszembe, hogy mondjuk tegyük fel, hogy Balázs vagyok, aranyiránytűbeli lakos. A daimonom egy kibaszott orrszarvú. Minden hétvégén berúgok. Belegondoltatok, hogy egy városban mekkora pusztitást végez egy merevreszeg orrszarvú? Vagy mondjuk a főhős faterjának hópárduc a daimonja, mert ő lord. De mivel ez nem társadalmi poziciótól függ, mivan ha a lordnak lesz a daimonja egy varacskos disznó, a kinai piacon áruló árusnak meg mondjuk oroszlán. Meg ha szegény vagyok és nincs pénzem, de van egy zabagép daimonom? Bár ez daimon nélkül is probléma ebben az univerzumban is. Meg aztán a legjobb a filmben. Szerepelnek benne páncélos medvék. Rendben, hogy ez fantasy, de azért mondjuk a hobbitok jobban ki vannak dolgozva. Ezeknek a medvéknek külön királysága van. A főhős találkozik egy Iorek Bernison vagy milyen nevű medvével, aki whiskyt vedel, mert elvették a páncélját é s mellesleg ő a medvék száműzött hercege. Három perccel később már a páncéljában (ami a medvének a daimon) győzi le a királyt és akkor ő a király. Gondolom direkt adtak a medvének ilyen nevet, mert hülyén nézne ki, ha kapnál egy névjegykártyát, hogy aszondja : Orsós Géza, páncélos medve.
Szóval az film egy baromság. Viszont olvastam közben, hogy a nagyon igényes asztalos nem szereti a tré fát. Érted?
Valamint ismerem a hossz i betű használatát, de ezen a billentyűzeten nincsen.

Nemsokára nagyböjt. Legalább próbáljuk meg. Kérlek.

Elfogytak a színek. Mondom a történetet. Azt ugye rögtön leszögezném, hogy 2008 van. Kb. 10 évvel ezelőtt a saját, otthoni, szánalmas teljesítményű kompjúterem már megbirkózott 256 színnel. Ezzel azért egészen le voltam maradva ám a világtól. Most ma a munkahelyemen a csudálatos Solaris rendszeren dolgoztam, amikor is eme szoftvercsoda elkezdett mindenféle érdekes tüneteket produkálni. Első körben azt, hogy az általunk készített szerény programocska által igényelt minimális színeket nem sikerült megjeleníteni. Ez mondjuk 16, tehát azért nem olyan sok. Ha ehhez azt hozzávesszük, hogy a masina nagyon sok pénzbe került, valamint azt, hogy több memória, meg processzor van benne, mint amennyit egy átlagember el tud képzelni, nem túl nagy teljesítmény. Ezen picit csodálkoztam és ma volt a napja, hogy már másfél hete kerestem a hibát a saját rendszerünkben. Aztán kiderült a turpisság. Tudniillik elfogytak a színek. Nem vicc. Elfogytak. Sokat akartam megjeleníteni. 256 darab istenverte színt nehezére esett megjeleníteni annak a kibaszott erőműnek. Amikor ezt kifundáltuk, azt hittem szívatnak. Mint a "kifogyott a CD íróból a lézer" szöveg, de nem. Egy 8 GB memóriával, meg a tökömtudja milyen hiperüberNASA processzorral felszerelt fos, Solaris rendszerrel nem bírta feldolgozni ezt a félelmetes problémát, pedig általános iskola hetedikben a Prehistorik2 már sikerrel vette ezt az akadályt egy 486-oson. Na mindegy. Hogy létezhet ekkora kalap szar? Én elhiszem, hogy biztonságos, meg szerver, meg sok szakszó, dehát ha egy használhatatlan bithulladék a grafikus felület, akkor miért erre a rendszerre kell fejleszteni? Szánalom.
Majd írok emberi dolgokról is, de ez hihetetlen :D  Lehet skandálni, hogy kockafejű.

Jajj, annyira röhögök, hogy muszáj megosztanom a' internette'. Letöltöttem egy filmet, oszt abban van, hogy a főszereplőt kiskorában megátkozzák, hogy bárkit szeret, annak a lánynak a következő palija legyen az igazi. Aztán elkezdtem gondolkozni. Az első nagy szerelmemnek már gyereke van, férjnél van. A második nincs is Európában és boldog. A harmadik. Nos azt hiszem, hogy boldog, mindenesetre úgy néz ki megvan a nagy Ő. Azóta is csak boldog embereket látok. Nagyon röhögök. Ki akar férjet? Kb. egy évig kell elviselni engem és utána lehet férjhez menni az igazihoz. Azt hiszem ebből fogok bizniszt csinálni. Háhá :D
Azt azért hozzátenném, hogy baromi szerencsés vagyok, hogy ennyiszer érezhettem ezt.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb csodáját produkáltam. Pénteken fent maradtam Budapesten tök egyedül és nem mentem el vedelni, hanem itthon ültem, gitározgattam és lefeküdtem időben aludni. Most jön a produkció. Ma reggel időben felkeltem, kisikáltam a fürdőszobában a csapot. Közben rájöttem, hogy a nők valószínűleg azért alacsonyabbak, mint a férfiak, hogy nekik ne fájduljon meg közben a hátuk. Ez lehet az egyetlen magyarázat, mert utána kihúzni alig tudtam magam. Ezt egyébként milyen gyakran kellene csinálni? Mert most tiszta, meg minden de egy hét alatt mocskos lesz. Az azt jelenti, hogy hetente? Akkor mikor megyek inni? Aztán leültem pihenni és megcsodálni a művemet. Majd kis szusszanás után nekiálltam a kádnak. Ide már segítségül hívtam mindenféle ordító rokkendrollbandákat, hogy lelkierőmet és dühömet, amellyel a koszt ölöm fokozzák. A kádnál még jobban megfájdult a hátam. Viszont érdekes dologra lettem figyelmes. Amit eddig én a kád színének gondoltam, az mocsok. Ennek csak egy szempontból van érdekessége, mivel én tusolós vagyok, nem szoktam áztatni magam. De Andris majd elgondolkozik, hogy miért nő karfiol a hóna alá. Bár igazság szerint, ha nőne, az is jó lenne, mert anyukám bőrgyógyász, aztán majd meggyógyítja és vesz a pénzből névnapomra valamit. A legnehezebb napirendi pont következett. Ehhez már internetes segítséget kértem, mert ötletem nem volt. A wc. Stukker blogján megcsodálhatjátok, hogy ő bizony kitakarította a héten nagyon is. Most ehhez képest vagy fél órán keresztül cucáltam bokákolva. Most fényes, mint a Salamon pöcse. De amelyik legközelebb összeszarja, azt kibelezem és véres szarral írom a falra, hogy szemetelni tilos. Ezek után összesöpörtem, lehúztam az ágyneműt, összeszedtem a szennyest, indítottam egy mosást, összeraktam az ágyam, aztán most főzöm az ebédet. Rájöttem, hogy mi a tanulság. Lesz a faszom háziasszony. Azért jó érzés ám, hogy hasznos vagyok. Legalább magamnak. Valamint barátkozom a szombat van, miért nem vagyok másnapos érzéssel. Fura.

De most komolyan. Az előttem álló öregember fizetés közben megfeledkezett arról, hogy visszaharákolja, vagy neadj' Isten megtörölje. Ezért vagy 5 cm hosszan lógott a szép áttetsző, de mégis magas viszkozitású nyaklánc az orrából. Ezen aztán Mesti nevetett. Aztán most lehet kommentet írni, hogy micsoda érzéketlen állat is vagyok. Majd írok rendeset is, de most begubózom az albérlet magányába, gitározni fogok, takarítani, esetleg lemenni sétálni, amikor süt a nap. Hátha jön szembe valaki sárga esernyővel. Bár ha jobban végiggondolom, még ne jöjjön. Van addig egy csomó dolgom.

Hétfő reggel gyökeres jellemváltozáson mentem keresztül annak szellemében, hogy megelégeltem a trógerkodást, ezért vasárnap is csak könnyedebb mennyiségben vettem magamhoz alkoholt, valamint cigarettát, készülve arra, hogy másnap már jellemfejlődök is. Az este megrendelt, a filmnézéshez szervesen kapcsolódó pizzánkat Tamással már csak nyammogtuk, nagyon fáradtak voltunk mind a ketten. Szerintem ez a szauna káros hatása lehetett, amit egyébként nagyon élveztem, mert volt ott kocsma is, meg víz is. A meleg része, na az kurvaszar. Már amikor beültünk első körben, akkor is égett az orrom környéke, levegőt csak az épp megfelelő mennyiségben kaptam, valamint elkezdtem mindenféle nemdefiniált villógó színes dolgokat látni. Azonban ezek nem tudtak annyira lekötni, hogy nagyon sokáig kényeztessem (kínozzam) magam odabent. A víz része az jó volt, kellemesen felébredtem tőle, meg talán a gyötrő másnaposságom is múlni kezdett és a fitnesszprogramunk melléktevékenységeként felmentünk a büfébe sört inni. De mivel ott nem lehetett cigizni, ezért kimentünk, aztán nézelődtünk meg a hétvégén kacarásztunk sokat. Hazafelé azon nevetgéltünk, hogy miféle szánalmas egység is a miénk. Hárman szívtunk két cigit, egy további ásványvizet sem tudtunk volna venni, valamint egymás mellett gyalogoltunk a civilizációtól 200 km-re lévő strandról haza. Azért ha belegondolok az autóssokpénzemvanmegcsajom típusú emberek sem lehettek abban a percben boldogabbak kis társaságunknál, mert minekünk annyira jó volt. Mondjuk attól még ez vicces. Szóval hétfő reggelre arra ébredtem, hogy a kelő nappal kinyílott a két szemem és frissen, üdén meredt a telefonomra, ami csipogott. Ráébredtem, hogy gyökeresen megváltozott az életem és sosem lesz már ugyanolyan. Aztán rájöttem, hogy korán van és elmúlt. Visszaaludtam, felébredtem (nyűgösen) rájöttem, hogy az életem pont ugyanolyan, mint tegnap csak jobb esetben nem vagyok most másnapos. Hirtelen azonban ezt nem bírtam eldönteni. Kimentem a konyhába, trappoltam még egy darabig, letusoltam és elmentem munkába. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy nagyon szép dolog, hogy sokmindenkinek szeretnék örömöt okozni és úgy gondolom, hogy ezt rövidital vásárlás formájában teszem, de az elmúlt államvizsga ünneplési időszakban ezt olyan szintre emeltem, hogy a bankszámlámra tekintve majdnem sírtam. (Elsősorban önsegélyező tevékenységre kell gondolni. A szerző karitatív tevékenységét elsősorban saját rászoruló személye irányában fejti ki. A szerk.) Azonban nem adjuk fel ugye. Kitaláltam, hogyan lehet beosztani azt a maradék 10 Mátyást két hétre. Először is, nem megyünk haza. A vonat drága, a szüleim megértik. Karesz már kevésbé, de egyszer kibírja. Sajnos az életbenmaradás érdekében a cigarettáról lemondtam. Ez már egyébként is aktuális. Fél éve folyamatosan leszokom. A reggelivel és az ebéddel az a nagy szerencse, hogy a cégnél ahol dolgozom ezt meg lehet oldani kajajeggyel, ami még elég sok van. Két hétre tuti elég. A vacsora már cinkebb, de hat után úgysem kell enni.
Ezen kívül Zoltán barátom esti meglepetésbulijához beruháztam egy doboz cigire, vagy 6-7 sörre, egy üveg borra. Zoli egyébként nagyon örült és szerintem is remek mulatságban volt részünk. Ráadásul a helyszínen elfogyasztott viszki, pezsgő valamint egyéb szeszesitalok nem terhelték a kasszát. Nem így a szórakozóhely, ahol egy Mátyást elkértek a belépésért, meg további súlyos pénzeket az italokért, ezért azt kihagytam. Hazafelé Tamással megreggeliztünk a Szerájban. Igazság szerint nem tudom, mit ettem volt benne rizs, meg valami husi, meg saláta, meg üccsi. 1400. A szórakozóhelyen egyébként remek táncolásban volt részünk, valamint testőri feladatokat is el kellett látnunk, mert olyan csodaszépgyönyörűséges lányok jöttek velünk, hogy nem győzték elhessegetni az udvarlókat. Konkrétan Dió, Panda, Annuska valamint Csillu. Szóval másnap felkelve, miután négyig táncoltunk Pankával, Dióval, Csillussal, valamint Annával (ugyanazok, mint az előző mondatban) volt még kb. 5000 Ft-om meg egy óriási fejfájásom. Reggelire valami bogyót ettem. El kellett mennem dolgozni, aminek azért nem örültem azért nagyon. Hazafelé betértem a boltba és bevásároltam a következő rendkívül fontos dolgokat:
-kefír (luxus, de szeretem)
-erőspista (kellett a keddi utolsó igazi vacsorához)
-valami zacskós tészta (szombati ebéd)
-zöldséges aprópecsenye konzerv (vasárnapi ebéd)
-4 kifli
-hagyma (szintén a vacsorához)
-darált hús (szintén a vacsorához)

Ebből a Tamáska által vásárolt kiegészítőkkel bolognai-t készítettünk és elkezdtük megnézni a jó öreg Jack Bauer kalandjait. Aztán abban mondtak nagyon fontos dolgokat.
Mára viszont tényleg fitnesszprogramot írtam elő, valamint írom a kiadásokat.

200 Ft - 4 kifli, rágó

Holnap jelentkezem. Attól azért nem kell félni, hogy éhenhalok. Két-három heti koplalás meg sem kottyanna. Akkora tartalékaim vannak :D

Végtelen megnyugvással tölt el, hogy vannak olyan napok az ember életében, amikor egy rakás megmagyarázhatatlan apró dolog történik vele. Mondjuk ülhet egy kanapén. Vagy észrevehet más embereket. Más emberekben az embert. Egészen pici megmagyarázhatatlan dolgokat. Amikor tudja - nem csak reméli - tudja, hogy minden csak egy nagyon vicces, könnyed dolog és minden az ég adta világon rendben van. Ilyenkor mindig biztos vagyok benne, hogy jobb ember leszek. Pedig minden héten elbukom és mégis ilyenkor tudom, hogy mosolyogva tudok majd felállni, hogy boldog leszek. Talán pont attól, hogy mindig elbukom. Talán már boldog is vagyok. Tavaszillatot éreztem és tudom, hogy más is érezte. Millióan ma. Nem vagyok többé egyedül.

Hehe. Az imént keltem. A fejemben szaladnak a rinocéroszauruszok. Tegnap elmentem kultúráltan szórakozni a Veszprémben megismert barátaimmal Budapesten. Remekcsodás volt. Bár a végére a kultúra részét elhagytuk és nagyot karaokeztunk. Most meg ugye a rinók. De már meghallgattam a dalom és annyira fel vagyok dobva, hogy dontsztop mí ná.

Azon gondolkoztam, hogy lehet, hogy itt lenne az ideje elfogadni saját magam. Sosem gondolok bele, hogy mit miért teszek és egyfolytában csak ott állok egy kialakult szituációban, amit úgy érzem, hogy nem tudok irányítani. Pedig biztos, hogy lehetne. Első lépésként tudni is kellene, hogy milyen vagyok. Persze tudom, hogy milyen vagyok, de vannak dolgok, amiket nem merek bevallani saját magamnak sem. Inkább leírok pár dolgot most, lehet, hogy könnyebb lesz.
25 éves vagyok. Azt hiszem az utóbbi másfél évemet az határozta meg, hogy nagyon megbántottak. De most úgy érzem, hogy az én hibám is volt az az egész. Márai írta, hogy azt az embert, akinek igaza van, azt nem lehet megvigasztalni, csak az idő hozhatja meg a megváltás a bánatára. Tökéletesen igaza van. Keresem minden másodpercben az igazolást, hogy igazam van. Hogy igazam volt. Pedig ez nem vezet semmire. Lassan talán elérkezem oda, hogy meg is értsem, ne csak leírjam. Rengeteget iszom. Mármint mondjuk hétközben nem, de hétvégén, ha elengedem magam, akkor nagyon. Ilyenkor jön aztán az, hogy nem ismerek sem Istent, sem embert. Dohányzom. Igenis dohányzom. Akárhogy áltatom magam, hogy most már leszokom, akkor is. Most dohányzom. Abszolút nem tudom elfogadni azt sem, hogy akkora vagyok, mint egy víziló. Azzal győzködöm magam, hogy sportolni is fogok. Ezt csak remélni merem. Azt is hallottam, hogy az emberek nem változnak meg csak úgy. De igazából ezt nem hiszem. Nem hiszem, hogy nem lehet megváltozni. Meg lehet, csak nagyon fáj. Ha lusta vagyok hozzá, akkor biztos, hogy nem is fog menni. Nem fog menni egyik percről a másikra sem. De ezt is el kell fogadnom. Lassú lesz és egyáltalán nem látványos. Apró dolgokat meg fogok tenni és akkor mondjuk egy év múlva észre fogom venni, hogy jéé már nem is olyan. Azért vannak pozitívumaim is. Imádok gitározni. Imádom. Egyszerűen akármeddig tudnám csinálni. Azt hiszem, akkor lennék a legboldogabb, ha ezt csinálhatnám egész életemben. Bármit, csak zene. Beszari vagyok lépni, hogy ez az álmom teljesülhessen. Mondjuk nem vagyok valami nagy gitáros, ezt is tudom. Szeretnék annak látszani, de akkor sem. Gyakorlás. Ezt is fel kell írnom. Aztán azt hiszem van pár ember, akiket nagyon-nagyon szeretek és talán ők is szeretnek. Ez a mondat megint álszent volt, mert remélem, hogy szeretnek és valahol tudom is. Ez nagyon jó dolog. Borzalmasan be vagyok viszont szarva, hogy fogalmam sincs, mi lesz az életemmel tulajdonképpen. Tudom, hogy nálam sokkal okosabb emberek megkérdezték ezt már főállásban is, de akkor is. Miért?
Szóval elfogadás. Mi a szarnak írtam ezt le? Mondjuk magamnak. Valamit talán értek belőle holnap is.

Kiment a konyhába es levett  a polcról egy poharat. Úgy gondolta, hogy majd munka után elmosogat, mert most nincs kedve. Megtörölte fáradt szemeit és egy teafiltert keresett abban a kis fémdobozban, amit talán valamelyik nagynénjétől kapott. Igaz, hogy kicsit elaludt megint, de muszáj meginnia egy teát, mert különben nem fog észheztérni. Pedig minden nap egyre könnyebb lesz a munkája. Marketing-igazgatóként dolgozott egy multinacionális vállalatnál. A konkurencia nagyon meggyengült az utóbbi időben, tulajdonképpen nem volt semmi más dolga, mint ezt kihasználni. Pedig tudta ő nagyon is jól, hogy a saját szolgáltatásuk es termékcsomagjuk azért nem az igazi. Tulajdonképpen azt is lehetne mondani, hogy bárki, aki igénybe vette a szolgáltatásaikat, azonnal átpártolt volna a konkurrens céghez. Ügyvédjeik azonban olyan körmönfont szerződéseket, hűségnyilatkozatokat irattak alá, hogy nem lehetett kiskaput találni. Szóval egesz jól ment ebből a szempontból a bolt.

Még emlékezett azokra az időkre, amikor a másik vállalatnál volt. Igaz, nem volt ekkora a piac még akkor, de azért nagyon szép idők voltak. Egy fiatal lelkes csapat, akik igyekeztek megváltoztatni a világot. Elsősorban a főnök volt roppant innovativ, csupa újitással állt elő. Ebből származott aztán a baj is, mert az egyik nap megkerdőjelezte a főnök meglehetősen autokratikus döntéseit, majd miután csúnyán megalázták, megpróbálta megfúrni a projektet. Természetesen azonnal kirúgták. Szivesen visszacsinálta volna, de most már nem lehetett mit tenni. Bár most jobban álltak, mint a régi cége. A képükbe nevethetett volna. De már az ügyfelek sem érdekeltek annyira. Naponta egyre többen vannak. Nem győzi ő már ezt.
Kavargatta egy darabig a közben elkészült teát, majd lassan belehörpintett. Az első kortynál fel is szisszent:
- Az istenit, de forró...

Otthagyta a maradékot es kabátot vett, hogy elinduljon munkába. Minden nap ugyanaz. Óvatosan lépett ki a fényre. Előző nap is beverte a szarvait. Megcsóválta a fejét, miközben bezárta az ajtót. Menni kellett. Sokan vártak rá.

Ma voltam a telefonomhoz vásárolni elő- illetve hátlapot, mivel szerénységemnek sikerült megszabadulni a hátlaptól szilveszteri mulatság címén. Aztán betértem egy helyre, ahol több ilyet árusító bolt is volt. Az első hely, ahová bementem, nem volt valami bizalomgerjesztő. Két, kifejezetten unszimpatikus fiatalember seftelt másik két, szintén nem nagyon szimpatikus úrral. A két eladó fiatalembernek ezen kívül randa nagy szakálla is volt, nem olyan szakállparódia, mint nekem volt, hanem rendes szakáll. Gondolom ettől idősebbnek, meg felelősségteljesebbnek néztek ki. Ott álltam vagy 2-3 percig és nézegettem az egymás hegyére-hátára hányt telefonokat, meg mindenféle kiegészítőket. Aztán kezdett derengeni, hogy bizony nekem ez a bolt nem igazán szimpatikus, de akkor már nem akartam kimenni. Aztán még végighallgattam a minden bizonnyal teljesen legális kedvezmények felsorolását, amikor megszólított az egyik eladó fiatalember:

10 méter gyaloglás után bementem egy másik helyre, ahol köszöntek, megkérdezték mit szeretnék, fizethettem kártyával, kaptam számlát, jótállást, elköszöntek és megköszönték a vásárlást. Úgy látszik a második helyen már hallottak arról, hogy az nem kifejezetten hátrány, ha a szolgáltatás igénybevétele után a vevő elégedett. Nem pedig az én teszek szívességet, h vásárolsz hozzáállás.
A másik dolgot már lassan kezdem megszokni. Abban a nem is olyan kis boltban, ami itt van tőlünk nem messze van egy néni, aki pénztáros. Nála lehet fizetni kártyával. Ezért nála szoktam fizetni. Namármost az egy bunkó tahó. Sorolnám. Köszönés nyista. Az általad vásárolt cuccok kosár mellé baszkodása. Jobb esetben nincs törékeny. Én olyat már nem is nagyon veszek. Ha be kell ütni a pin-kódot, akkor eképpen kér meg alázatosan - Kódot!  Csoda, hogy nem vág nyakon, hogy mit képzelek magamról, hogy elrontom a napját, hogy ott vásárolok. Amikor alá kell írni a számlát, a tollat úgy vágja az emberhez, jobb esetben az asztalhoz, mintha 35 éves fegyházbüntetésem után szabadulnék, amiért megöltem egy papot. Agyonvertem egy ministránsfiú lábával, majd mindkettőből pörköltet főztem. Kicsi hagyma alá, először azt kell megkapatni, meg vigyázni, hogy oda ne kozmáljon a paprika, mert akkor keserű lesz. Bocs elkalandoztam. Szóval egy paraszt fasz. Azt elfelejtettem, hogy, ha kinyújtod a kezed akkor még véletlenül sem helyezi bele az aprót. Értem én, hogy nagyon kevés pénzt kap és annyiért nem tud kedves lenni, de nem rosszabb neki így? Komolyan. Az a másik, hogy értem én, de leszarom.
Nem tudom, mitől lesz az általános, hogy mindenképpen a rosszindulatot kell feltételezni az emberről. Az igaz, hogy én sem vagyok más. A buszon is legalább egyszer megnézem, hogy megvan -e a pénztárcám. Igaz, már volt rá példa, hogy valakinek nagyobb szüksége volt rá, csak elfelejtett megkérdezni, mielőtt kölcsönvette. Azóta meg elköltöztünk, aztán nem is tudja visszaadni. Szóval minden nap ezt látni eléggé nyomasztó lehet, ha picit sem tudjuk megtalálni a szépet, nem? Bár nekem nagyon sokszor van, hogy annak ellenére, hogy nagykabátban úgy közlekedem, mint egy naív víziló és állandóan olvasok a buszon valaki mindig eltapos. Miközben próbálok kilépni alóla és bocsánatot kérek még meg is toldja egy szúrós tekintettel vagy valami megjegyzéssel. Aztán ezeket én mindig lenyelem. Az ilyenek lőnek agyon mindenkit, vagy ejtenek előbb-utóbb túszokat. Akiknek minden nap a lábára lépünk. Akiknek minden nap a lábára lépek. Pedig nem rosszindulatból teszem ám. Szóval szarházi telefonosbácsik illetve köcsögtahó pénztárosnéni. Ne haragudjatok már a világra. Meg rám se.

Hát nekem ennyire jó napom, mint tegnap már nagyon régóta nem volt. Vettem a boltban sokminden finomat, meg egészségeset, meg nem cigiztem egész nap. Gitároztam egy nagysokat, elpakolásztam, megfürcsiztem, megnéztem egy filmet, olvastam, aztán fél 11-kor már aludtam is. Meg ha hozzávesszük a ma reggelt, akkor meg még jobb. Fel tudtam kelni akkor, amikor akartam! A felkelést nem követte az azonnali heves öngyilkossági szándék. Ezt jó jelnek tekintem. Ma asszem elmegyek parkettát venni. Lehet, hogy tapétát is. Vagy hazamegyek, gitározom és alszom egy nagyot. Júúúú.

Csütörtökön megvolt a diplomavédés, utána meg hazaautóztam Tatára. Székesfehérvártól Zámolyig egy úriember úgy gondolta előttem, hogy a 40 km/óra tökéletesen megfelelő sebesség ahhoz, hogy 3 perc múlva egy ordító idegronccsá váljak. Azt hozzátenném, hogy akkora köd volt, hogy a látótávolságot úgy 10 méterre saccoltam, de ezt a töketlen balfaszkodást azért a szituációhoz mérten is erősnek éreztem. Nem voltam toleráns. Rossz, csúnya Mesti. Otthon majdnem eltöltöttem 3 percet, mert rohannom kellett a vonathoz. Vettem útközben viszkit, hogy jó legyen, aztán már vonatoztam is fel Budapestre kis barátaimhoz, akik Tamás szigorlatát ünnepelték már... lássuk csak nagyon délután óta. Aztán volt bizsom nevű kockajáték - szigorúan röviditallal - pár percnyi ektiviti, trécselés, pizzaevés, zenehallgatás, falfirkálás. Úgy látszik, ha iszom valami rejtett jellemvonásom felszínre kerül mindig. Most nem arra gondolok, mint ti, hogy egy ordító baromállat leszek. Hanem mondjuk erre a firkálásra. Bár a hölgyismerősök fürdőszobacsempéjének díszítése a "P#NA" szóval, alkoholos filccel azt hiszem nem képezi egyenes folytatását a méltán híres magyar festészetnek. Inkább olyan hip-hoppos. Tegelek, vagy mi. Aztán el is nyertem méltó büntetésemet, mert Panka ráfestette a fejemre, hogy pöcs. Mivel az est szórakozóhelyen való folytatásától eltekintettünk, ezért a többiek is eltekintettek a feliratról és néztek inkább máshova én meg néztem inkább üvegesen. Egészen sokáig ébren is maradt a csapat. Majdnem negyed 12-kor kidőlt mindenki. Dió elvonult csicsikálni, Tamáska is összeesett, jómagam is és Pakkendáré is. Ákos meg ilyenkor már egy metálkoncerten villázott, meg nekem írogatott sms-t, hogy "sátánt basztam reggelire". Ja, reggel. Hajnali 8 órakor hűséges telefonom ébresztett, hogy haladjak befelé a bányába. Ahogy az egy okos zombitól elvárható. Valószínűleg így is indultam el, mert Panka szólt, hogy a feliratot a fejemről távolítsam el, mielőtt még bemennék beindítani a szalagot. A nap eseménytelenül telt el. Legalábbis számomra. A csapat többi tagja ébredés után magába zavart 3 kör unikumot, mert nem bírták elviselni az előttük álló nap fenyegető rémképeit. Az estére vonatkozó terveknek is lőttek, mert azt beszéltük, hogy senki nem megy sehová, hanem okosan otthon pihenünk. Aztán módosult a terv. Kitaláltuk, hogy menjünk moziba. Ennek nagyon örült mindenki. Tamás felvetette, hogy a moziban is lehet inni, tehát vegyünk inni is. Ennek már csak én örültem nagyon. Aztán úgy döntöttünk, hogy a projektből eltávolítjuk a mozit, mint felesleges sallangot. Így péntek estére maradt a Reccs. Valikám nagyon rendes volt, megengedte, hogy táncizzunk, mert mi azt hittük, hogy van buli. Voltam a pletykában is, ahol nem igazán tudom már, hogy mit csináltam, de néztem okosan ki a fejemből, meg beszélgettem egy régi vívó cimborámmal, akit már nem láttam ezer éve.
Szombaton haldoklottam. De úgy durván. Mikor életre keltem, akkor benéztem Oláh Andrisékhoz próbára, de sajnos csak az utolsó szám felét hallgathattam meg, elmentem a mamámhoz, aki nekem adott egy csomó ruhát. Mert mindig megvesz mindent a papának, ő meg sosem hordja. Aztán most úgyis divat a retró. Én meg szeretem a régi zakókat. Kaptam ballonkabátot is. Papa egyszer viselte, 82-ben Párizsban. Pont annyi idős, mint én.  Mármint a kabát. Aztán elérkezett az este hét óra és jött a Tömi. Meg a Panka. A kávéban meg Sanyi. Meg Krisztián. Meg a Makovics, akivel ki is fejeztük egymás iránti szeretetünket. Az estéről kb. annyi képem van, hogy nem tudtam elmenni úgy még budira sem, hogy valaki ne hívott volna meg egy röviditalra. Az este vesztese azonban mindenképpen Lengyel B., aki totális autistára itta magát. Egy szál kifordított pulóverben helyeztem be egy taxiba, miután elmondta, hogy "ja ... khaaaabbáááásstt..ayaagii".
Hála az égnek azóta meglett a kabátja is, meg a tárcája is. Valami számomra ismeretlen jótevőnek köszönjük szépen. Vasárnap kóma. Most viszont, hogy megint kezdek jól lenni, most nagyon jó, hogy jó. De még milyen jó, hogy jó. Most olvastam egy könyvben, hogy boldogság nem létezik, csak az az állapot, amikor az ember nagyon figyel. Most én nagyon figyelek. Ha pedig nem ezt csinálom, akkor pedig nem veszek tudomást magamról. S az is jó.

Ma megvédtem a diplomamunkámat. Az oklevelem minősítése kiváló. Most pedig futok Pestre, a viszki betárazva. Buldog, mint a bülldög.

Megpróbálom a dolgokat részletesen leírni, mert muszáj rá emlékeznem majd nagysokára is. Először is biztos, hogy azzal kezdeném, hogy elnézést kérek mindenkitől, akivel türelmetlen voltam, akire nem volt időm, akivel ordítoztam. Ennyire ideges szerintem még életemben nem voltam. Kb. egy hete nem nagyon alszom végig egyetlen éjjelt sem. Köbméterszámra ittam energiaitalt, kávét, valamint szégyenkezve be kell vallanom, hogy tegnap, meg ma dohányoztam is. Előző nap délután ötkor még úgy álltam, hogy az operációs rendszerek tantárgyból nem tudtam semmit sem. Ami azért nem egy megnyugtató állapot. Délután négykor befejeztük Tamással a romantikus filmnézést, ami a Legenda vagyok, valamint a Kegyetlen játékok című filmeket tartalmazta és nekiálltunk tanulni. De nagyon. Tamásnak már most üzenném, hogy nagyon drukkol neki mindenki és amennyit tanult, elképzelhetetlen, hogy ne sikerüljön jól a holnapi szigorlata. Bár bevallom, fel sem tudom dolgozni, hogyan lehet egy szociólógiai szigorlatra felkészülni, ami oldalak ezreiből áll.
A tegnapi tanulás a kávézás és őrjöngés jegyében telt. Egyáltalán nem tudtam feldolgozni a tárkezelés, a virtuális memóriakezelés és lapozási technikák témakörét és ez roppantul idegesített olyan hajnal kettő felé. Aztán megpróbáltam aludni, de csak oldalt tudtam feküdni nyitott szemmel. Aztán András elkezdett horkolni, akkor felkeltem téblábolni még picit, meg beszélgetni Tomival, aki még mindig tanult. Szegényke. Aztán valahogy elaludtam. Mintha eltelt volna három másodperc és rögtön csörgött is az óra. Hazavonatoztam. Megjegyzem roppantul tetszett a Déli pályaudvaron az a náci hozzáállás, ahogy a jegyeket ellenőrzik mindenhol.
Tatára érve üvöltöttem, mert nem volt meg a cipőm. Valamint a borotvám sem. Nagyon-nagyon üvöltöttem. Aztán valahol eldugva a spejzban a kolbászok alatt megtaláltam a szép topánomat. Becsücsültem a kocsiba és irány Veszprém. A Környei úton halálfélelmem volt, mert minden le volt fagyva, az autón ugye meg nyári gumi. De azért szerencsésen ideértem. Futás be az I épületbe, ott is a 9 emeletre, a könyvtárhoz. Egyébként fogalmam sem volt, hol van ez, mert soha nem jártam még ott. Éppen ebédszünetet tartottak, de állítólag nagyon pörögtek az események, szóval bíztam benne, hogy a kijelölt 3/4 3 helyett hamarabb bemehetek.
Aztán mikor visszajött a bizottság azonnal be is suhanhattunk. Mondom miket húztam.

Programozási nyelvek: 7. Gráfok ábrázolása: adjacencia matrix és n-ik hatványának jelentése, incidencia mátrix, adjacencia lista, súlyozott gárf. (Representation of graphs: adjacency matrix and meaning of nth power, incidence matrix, adjacency list, weighted graph.)

Szoftvertechnológia : 6. Felhasználói felület tervezése (ember-gép kommunikáció).

Számítógép hálózatok: 16. Forgalomirányítás és torlódásvédelem a hálózati rétegben.

Aztán ezeknek nagyon örültem, mert így nem kellett vizsgáznom fordítóprogramokból, ami nagy mumus volt, meg hírközléselméletből sem, meg operációs rendszerekből sem, ami pedig a tegnapi nap során nőtte ki magát mumussá. Nagyon naggyá.

Aztán programozási nyelvekből vizsgáztam először. Méghozzá úgy, hogy Dr. Dominich odajött, hogy én vizsgázom -e programozási nyelvekből. Mondtam is neki, hogy igen. Erre közölte, hogy reméli, hogy viccelek. Aztán nyeltem egyet és mondtam, hogy nem. Kérdezte, hogy mit húztam. Megmondtam. Arra meg azt mondta, hogy az meg biztos, hogy vicc. Ebben azért nem osztoztunk, mert halvány lövésem nem volt a mátrix n-dik hatványának jelentéséről. Aztán megnézte mit írtam, kérdezett kettőt, amire okosan válaszoltam, aztán azt mondta, hogy ötös. Itt kezdett el formát ölteni bennem, hogy ez az államvizsga mégsem az a kivégzés, amire én számítottam. Aztán annyire belelkesedtem, hogy írtam vagy két oldat számítógép hálózatokból és ki is vonultam a Leitold tanár úrhoz, hogy akkor most én hadd. Aztán ez kicsit elsietett lépés volt, mert két oldal ide, kifejtett 6-7 forgalomirányítási és torlódásvédelmi algoritmus oda, kérdezett kettőt és gondosan felépített tudásom össze is omlott. Lövésem nem volt, mit akar kihozni a távolságvektor alapú forgalomirányítás - szerinte - hibás leírásából. Aztán még kérdezgetett a végtelenig számolás problémájáról, amivel az egész felkészülés alatt egyáltalán nem találkoztam, bár mikor a tárgyat hallgattam, akkor igen, de az 2003-ban volt, szóval ismereteim megkoptak kicsinyt. Hármast adott. Aztán el is keseredtem.
Ezek után visszasunnyogtam a padomhoz, aztán nekiláttam a szoftvertechnológia kidolgozásának. Ennek azért örültem nagyon, mert a tétel tartalmával foglalkozom a munkahelyemen kb. másfél éve. Aztán csak pár címszót írtam és nagypofával kivonultam és megmondtam Simon tanár úrnak, hogy én nem írtam, inkább beszélnék. Aztán eldiskuráltunk. Meséltem neki a kis tapasztalataimról, aztán ő hümmögött, meg kérdezett, meg válaszoltam, aztán kaptam egy mosolygós ötöst. Vége. Holnap megvédem a diplomát és nagyon vége. Tényleg :D Ezzzaz!

Idei első munkanapomon természetesen elaludtam. Igaz most nem annyira, mint tavaly állandóan, de azért nem így terveztem. Ahogy én képzeltem, úgy lett volna a napom, hogy bemegyek dolgozni, fitten, mindenkinek mosolygok szépen és tanulok háromig, amikor is megszököm haza és itthon is tanulok. Ehhez képest megérkezésem utáni második percben haza akart küldeni a főnököm, mert nem tudtam beszélni, annyira köhögtem és mivel látott valami pusztító dél-amerikai vírusról filmet, ezért megijedt, mert azt hitte olyanom van keverve valami mutáns TBC-vel. Mondjuk, amennyire köhögök, ez még elő is fordulhat. A mai nap híre, hogy célegyenesbe fordult vajúdásásom első közös szerelemgyerekemmel. Az édesanya roppant ideges (első szülés), az édesapa is, mert apás szülés lesz. Remélem nem lépnek fel komplikációk. Mindenki drukkol. Há' és...