Pár rövid mondat engedtessék meg. Elmentem a Kávéházba húsvéti Avion koncertre. A koncert remek volt. A trombitás lázas. Mesti szomjas. Ezen tények azt eredményezték, hogy 11-kor hazavittem a kocsit és visszasétáltam a kávéba Árpival, akinek ezúton is köszi. Közben lemondtam a böjtről, bevertünk egy üveg grappát, meg a kávéban még sok kaktuszlét, meg unikumot, meg újüveges sopronit. Jó ez a mégis iszom dolog, csak baszottul fáj tőle a fejem. Viszont állítólag részegen sem cigiztem. Azt hiszem nyertem. Bár a pénztárcámat még nem mertem megnézni. Ha jövő héten nem eszem, akkor baj van...

Most jutott eszembe. A szerelem a lehető legkomiszabb dolog a Földön. Más szóval, jó nagy kibaszás. Ígyis, úgyis a végén cucli lesz. Ennek ellenére azért valahol már nagyon várom, hogy elkapjon, kicsavarjon és a földhöz basszon. Hogy finoman fogalmazzak. Kéretik nem reklamálni, hogy nonstop az ellenkezőjét hangoztatom.

Elérkeztünk az önként vállalt kis magánakcióm utolsó hétvégéjéhez. Megpróbálok számot vetni azzal, hogy mit is értem el ezzel. Mármint a nemiszom, nemdohányzom, nemeszemhúst 40 napig című dologgal. Bár ez magával vonta a 40 nap 40 éjszaka című film tartalmát is, pedig azt nem fogadtam meg. De mindegy is. Szóval gyakorlatilag csak egészségesebbnek érzem magam. Viszont azt sokkal. Fogyni nem fogytam egy dekát sem, mert megnéztem a szaunában. Pedig már két hete a vacsorázást is abbahagytam. Na nem mintha nagyon radikális módszerhez folyamodnék, csak nem vagyok este már éhes. Lánnyal szinte nem is beszéltem egy-két bátortalan kísérletet nem említve (msn nem ér), szóval azt hiszem a fogyasztott szeszmennyiség korrelál a kapcsolatalakításaim sikerességével. Ez szomorú, de legalább felismertem. A nemcigizésnek nagyon örülök, remélem az így is marad. Viszont jövő héten lesz Sándor-nap és édesapám 50. születésnapja, szóval lehet, hogy felesleges volt ennyire gyúrni az egészségre, ha így is lehet, hogy halálra iszom magam.

Viszont voltam annyira eszes, hogy a szaunába nem vittem ma fürdőnadrágot. Azért megoldottam. Ismét kiderült, hogy hárman az összesen 72 évünkkel egy meleg, baráti összetartást tudunk felmutatni. Valamint 3 lakás árát készpénzben. Természetesen ez a közösség privátbankárjánál pihen befektetve (Kávéház Holding). A nagy számítás után átmentünk a bankba, ahol Tamás hitelügyintézését megtagadták szemtelenség miatt. Tudniillik Tamás iszik és rögtön azt hiszi, hogy a bank azért van, hogy neki szolgáltatást nyújtson, nem pedig azért, hogy Tamás odavigye a sok pénzt és otthagyja. Felfoghatatlan, hogy szemtelen Tomi miképp is láthatta ezt így. Mindenesetre több baj nem lesz, mert ma szóbeli figyelmeztetésben részesült. Ennek azért elég nagy visszatartó ereje van. Egyszer én is kaptam, mert rossz voltam és utána nagyon meg is hunyászkodtam. Nem szeretnék eljutni az írásbeli panaszig. Hiszen akkor lehet, hogy nemcsak megtagadják a hitelügyintézést, de persona non grata leszek. Azt meg ugye ki szeretné.

Ezen kívül kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Tegnap volt Szent Patrik napja. Ez mindössze azt jelenti, hogy tegnap kellett volna a messzi Irországban csatakra inni magát az egész brigádnak. Ebből mindössze Kuki teljesitett megfelelően, aki ugye már délután nekilátott az alkoholnak ott a messziben.
Tamást fél ötkor szedtem össze a Blahán. Mivel nem volt kulcsa a lakáshoz, ezért nem tudott bejutni nélkülem. Ez a motivum még fontos lesz, nem elfelejteni. Otthon odaadtam neki a kulcsát, amit feltett a kulcscsomójára eszesen. Én nekiálltam zongorázni illetve gitározni, Tamás pedig olvasni. Bandi ezalatt a bányában kopácsolt.
Egyszer csak csengett a telefon. Gitározás közben azt vettem ki, hogy valamilyen meghivás ellen tiltakozik a Tomi. Hosszan. Egy jó óra múlva csöngettek. Zozi érkezett, aki azonos az előző telefonálóval és hozott Tamásnak Guinnes-t, meg az ultimátumot, hogy mennek inni. Az ilyen nyomást, Tomás nem igazán tudja elviselni, ezért elment. Itt kezdődik a vicces rész. Igazából ez csak most vicces, éjjel egy hajszálon múlt, hogy ma nem a fantomképem mosolyog a kékfényben.

Kettő óra után csengett a telefonom. Egy, a várakozásokhoz képest meglehetősen józan Tamás kért, hogy engedjem be, mert nem vitt kulcsot. Kimásztam az ágyból, eltrappoltam a bejárati ajtóig. Az ajtó be sem volt zárva. Ekkor már sejtettem, hogy Tamás telefonbeli józansága csak valami hihetetlen fokú önuralom eredménye. Az ajtót kitárva nem csalódtam. Senki nem ismerte volna fel a küszöbön álló, fél méteres amplitúdóval dülöngélő, idiótán vigyorgó, rendkivül büdös, takonyrészeg csövesben (zöld kalapban és farsangi szemüvegben) bölcsész barátomat. Miután tapintatosan közöltem vele, hogy baszódjon meg és nyitva volt az ajtó, 2 perces fáziskéséssel fel is nevetett. Mire beértem a szobába, az összes létező lámpa égett. Lekapcsoltam a báli világitást és felkapcsoltam egy kisebb lámpát. Tamás ez idő alatt magára rámolta a fürdőszobai polcot, valamint minden létező dolgot levert, ami az útjába került. Gondoltam, hogy lefekszem, hiszen sokáig már nem lesz ébren. Ezt a gondolatomat követte a másik fél részéről egy nem teljesen adekvát, jó fél perces fingás, aminek nagyon örültem. Ezek után megjelent a szobában a teremtés koronája, Tamás. Lekapcsolta a nagyvillanyt, mert nagyon tapintatos is és nem akar felkelteni. A dolog szépséghibája annyi volt, hogy ugye én már lekapcsoltam hamarabb. Ezért ő felkapcsolta. Ez már akkora processzoridőt igényelt, hogy sokáig állt és nézte megkövülten a jelenséget. Biztos valami bennszülött átok!

Ezek után finoman kivitelezett mozdulattal lekapta a nadrágját, ezt követte hat lépés balra és a fránya eldőlni készülő asztal megtámasztása, majd utána a felsőruházat eltávolitása öt piruettel jobbra és a bizonytalanul álló fotel támogatása. Innen középút az ágy.

Mondom, most nagyon nevetek, de tegnap este kicsit pipa voltam. Remélem alakul majd forditva is. Tuti a fejeden fogok ugrálni Tomi!

Úgy döntöttem, hogy délután megtanulok zongorázni. Utána meg ha ráérek, akkor magamévá teszem a kvantumfizikát is, mert az érdekel nagyon. Lefekvés előtt meg elolvasom a világirodalmat. Miután letöltöttem az internetet eljátszom az összes valaha játszott dalt gitáron. Közben meg azt hiszem kiganézom a fürdőszobát és letörölgetek, valamint körbefutom edzésként a világot.

Ma egy picit tervezgetős vagyok. Holnap megcsinálom ugyanezt. Aztán ha rendszer lesz belőle, akkor csinálok benne helyet még valaminek.

Elaludtam megint. Mármint a tervezett hat órási keléshez képest. Pillanatnyilag egy szál törölközőben ülök itt. A kevésbé vizuális típusoknak ez most nem olyan rossz. A többieket sajnálom.

Tegnap este azon gondolkoztam, hogy milyen sokszor fordult elő velem életemben az, hogy annyira jól éreztem magam, mintha álmodnék. Minden alkalommal amikor ez történt, akkor szerepelt az álomban egy lány. Minden alkalommal, amikor ez történt, akkor ugyanez a lány rázott meg és keltett fel. Most tartok ott, hogy amikor elkezdődne bármiféle dolog, ami kicsit is hasonlít az álomra, akkor magamtól felébredek. Felébresztem magam, mint amikor azt álmodja az ember, hogy meghal. Félek ilyesmit álmodni. Pedig a gyávaság az egyik legrútabb bűn a vándor filozófus szerint. A gyávaság a legesgegrútabb bűn a csillagjós király és a szép molnárlány fia szerint.

Ma szép nap lesz.

Igazából nem csak erről a napról szeretnék írni, de mégiscsak jobb cím, mintha azt írnám, hogy "nyekk" vagy esetleg "izé". Meg egyébként is jobb esetben mindenki tisztában van a jelentésével, mindenki végigállt 38 iskolai ünnepélyt (nekem volt lila zakóm is) és szerencsésebbek szavalhattak is. Bár a közelmúltban a telaviv kettesen láttam egy adást, amelyben kérdezgették az utca emberét, hogy ezeken a munkaszüneti napokon tulajdonképpen mit is ünneplünk. Hát kérem szépen, nagy százalékban halvány lila fingjuk nem volt. Március 15-hez csak elenyésző esetben kapcsoltak Pilvax kávéházat, meg Petőfit, meg Nemzeti dalt, meg 12 pontot ésatöbbi. Nem is szeretnék abba belemenni, hogy micsoda nap volt ez a magyar történelem szempontjából, vagy világtörténelmi szempontból, de könyörgöm. Legalább annyit illene mindenkinek tudni, vagy megtanulni ebből a napból, hogy nálunk sokkal szarabb helyzetben lévő emberek hajlandóak voltak azt mondani az őket elnyomóknak, hogy egy nagy szart. Amikor meg meg akarták pofozni őket, akkor nem tartották oda a másik orcájukat, hanem egyszerűen kiálltak saját magukért. Elbuktak a végén, de azt a tényt, hogy nem lehet velük büntetlenül szarakodni, azért csak sikerül elérni. Vagy legalább azt, hogy nekem végigkísérte a gyerekkoromat, hogy napi egy huszárt rajzoltam. Hogy tudjam, hogy akikhez tartozom az nem az a csőcselék, akiknek lefestik, hanem igenis erkölcsös, tartása van és nem lehet a végtelenségig fát vágni a hátán. Akármennyire veréshez is szokott fajta. Valamint nem németül kell karattyolnom, mert sosem tudtam megtanulni rendesen a ragozást. Nem is lesz Bécsben cukrászdám.

Voltam tegnap mindenféle helyeken. Először is dolgozni. Mivel a napom ezen részét már a feledés jótékony fátyla borítja, ezért ne bolygassuk. Fél négy felé értem oda a szórakozóhelyre, ahol este a barátom zenekarának harmadik születésnapját ünnepeltük és voltak olyan kedvesek, hogy megkértek, hogy gitározzak két számban. Az egyikben szólót is kellett játszani. Tekintettel arra, hogy nem vagyok egy DzsimiHendrix, Gabó pedig majdnem az kicsit féltem a dologtól. De nem volt probléma. Sőt. Volt egyetlen pillanat, egyetlen másodperc, amikor összenéztünk a színpadon és ott talán egy másodpercre éreztem meg, hogy milyen lehet igazán jól zenélni és sok embernek. Bár ezt megfogalmazni is csak hazafelé tudtam. Voltam a kávéházban is, ahol szintén mulatság volt. A mulatságban részt vevő egységem merevrészeg volt. Ezután hazafuvaroztam Pankát, Diót és Ramcsiékat. Végigmentem a Kávé-Kilencesdűlő rallin. Mitfárerem Panka volt, akivel most nem vesztem össze. Kivéve hazaérkezés előtt, mert rosszat szóltam. Pedig nem akartam és itt is bocsi. Aztán vissza a koncerthelyszínre, búcsúzkodás, vissza a kávéba, Karcsikeresés, Stukkerkeresés, egyiksemtalálás. Találtam viszont Zsófit, aki adott szójafasírt receptet. Ezúton is köszönöm szépen. Aztán meglett Stukker is, meg a lányok is. Beszélgettem Saroltával is, aki nem tudni, hogy hazaért -e, mert a hely zárásától számítva legalább két órát kellett csövelnie a busz indulásáig. Valamint beszélgetésünk nagy része azzal telt, hogy visszakérdeztem, hogy "tessék". De csak mert rossz a fülem, mert Paska kapitány petárdát dobott a kapucnimba valamelyik szilveszterkor. De mivel még sosem beszélgettem vele, ezért gondoltam megírom. Az este záróakkordjaként hazavittem valamelyik Dióöccsöt (még mindig nem tudom megkülönböztetni őket) egy pityergő kislányt (jobbulást), a pityergő kislány barátnőjét ééééss.... dobpergés. Tamáskát. Tamáska eddigre túl volt az ún. merevrészeg fázison. Sokszor kellett győzködni, hogy ne aludjon el az anyósülésen a fejét a légzsáknak támasztva, mert az rossz és ütni fogom sokat. Aztán hazaérkezéskor kb. úgy szállt ki a kocsiból, mint egy mozgáskoodinációzavaros teve. Természetesen púp nélkül.

Ma menjetek el valami ünnepségre. Lehetőleg ne Pesten, ott szerintem nem lesz meg a méltósága ennek az ÜNNEP-nek. Ünnepeljetek. Legalább gondolatban egy percig. Szép napot!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három legény. Ez a három legény egy legénylakásban lakott nagy egyetértésben lájk koszosmalacok.

A legnagyobb legény komoly férfi volt, az asszonyok versengtek a kegyeiért, ő mégis csak egy férfinevű nőt szeretett. Ez a legnagyobb legény mindig korán kelt, és korán is feküdt, szorgalmasan és keményen dolgozott, hogy boldoguljon és mindig mindent rendben tartott szépen. Szerették is a másik két legények és általában mindenki, kivéve, ha ivott. Ilyenkor nem volt ugyan duhaj, de mivel a asszonyok szerették csibészes mosolyát, ezért sok kellemetlensége támadott. Ez a legnagyobb legény volt a legszorgalmasabb legény a Földön.

A második legény szorgalmas deák volt. Ritkán hagyta el a legénylakást és olyankor járatlan utakon járt. Mindig és mindenből tanult. Ha este ment járatlan utakra, akkor másnap például járni. Roppantul sokat tanult, de sajnos nem vetette meg az ördög bibliáját sem és sokszor lelt rá a hajnal, ahogyan a sátáni lapokat fixírozva szopta nikotin anyánk keserű csecsét. De ez a legény még ebből is tanult. Ez a középső legény volt a legokosabb, akit a hátán hordhatott a Föld.

A harmadik legény trubadúr szeretett volna lenni, de sajnos a falu összes trubadúrállását már betöltötték és az összes trubadúradón nagyon populáris minnezengerek és lantosok és kobzosok és mindenféle csepürágók ontották az értékelhetetlen művészetet. Ezért a legkisebb, harmadik fiú szoftverfejlesztő lett. Úgy gondolta, hogy ha már ilyen szoros kapcsolatba került az IT technológiákkal, akkor megpróbálja interneten fizetni a számláit. Hörrr. Háárrrr. De mit képzeltél, jajj, harmadik, s egyben legkisebb fiú. Olyat nem lehet!
Így a harmadik legényt megütötte a guta. Valamint a Magenta színű telefontársaság kurvaanyját.

Azt azonban megjegyezném, hogy a forrás szerint az ügyintéző hölgy annyira kedves és aranyos volt, hogy rá nem vonatkozik az utolsó mondat. Nem tudom, mi volt ma veletek lányok. Egyszerűen mindannyian meseszépek voltatok és mosolygósak. Egy ilyen borús napon. Ki érti? Mindenesetre köszönöm. Valamint köszönöm szépen minden egyes nap. Még akkor is, ha nem írom ide. Köszönöm szépen.

Mára elmúlt az agyfaszom. Reggel meglehetősen nehezen keltem, de ez most nem vette el a kedvem. Még az sem, hogy törölközővel a derekamon ücsörögtem a fürdőszobára várva. Hja, kérem, az élet egy doboz bonbon. Egyébként semmi érdemlegeset nem csináltam napközben. Munka után elindultam találkozni egy ismerősömmel, akivel megittunk egy teát. Ez már csak azért is esemény, mert eddig még sosem voltam teaházban és sosem ittam vaníliás teát. Bár az illata és maga a hely, valamint a társaság jobb volt, mint az íze. De azzal sem volt  probléma. Nem akartam bele túl sok mézet tenni, mert akkor meg az ízét nem érezném, csak az édeset.
Nem egészen ide tartozik, de lakótársaimnak most kellett elmondanom, hogy mi az a bukkake. Vagy ők az ártatlanság földi helytartói, vagy pedig én vagyok menthetetlenül romlott. A másodikra már egyébként is kaptam utalást az elmúlt napokban, szóval inkább az. Én inkább hívnám tájékozottságnak :) Bár itt jegyezném meg, hogy reggel észleltem, hogy megy a másik számítógép (ami nem az enyém) és gondoltam, hogy kikapcsolom, ha nem tölt. Aztán töltött. De nem ám a Bambi anyja visszatér 2-őt valamint nem is Halász Judit lemezt, hanem japán pornót. Tokió Hot.

Egész nap mosolytalan voltam. Persze mosolyogtam és nevettem is és volt, amikor fütyörészve indultam a konyhába teát készíteni. De alapvetően egész nap olyan érzésem volt, hogy valami nagyon nincs rendben. Hogy valami bennem változott meg. Vagy megváltozott valami abban a NAGY ODAKINT-ben, ami minden rajtam kívül és hirtelen nem tudom, hogyan is viszonyuljak hozzá. Lehet, hogy ez egyszerűen csak egy bal lábbal kelés a sok közül. Melegfront is van. Talán az okozza. Mintha bűntudatom lenne. Most persze védekezhetek azzal, hogy nem csináltam semmi rosszat. De akkor is tudom, hogy igen. Legfeljebb nem tegnap. Hanem fél éve. Egy hónapja. Akkor le sem szartam és most jön miatta az a picit meleg kábulás valahol a tüdő tájékán, a tétova tehetetlenség érzése, a kiszáradt száj és a lüktető halánték. Pedig nem is emlékszem, hogy miért kellene ezt éreznem. Lehet az is, hogy nem bűntudat. Csak valahogy rest voltam megtenni valamit. Vagy elfelejtettem valami nagyon fontosat. Valamit mondani. Valakit megsimogatni. Mit felejtettem el? Valami nagyon fontos lehetett és itt van a nyelvem hegyén.
Ki akar jönni az ÉN, hogy mindenkinek elmondhassak mindent mindenkinek... Mindent.
Az előbb letettem a gitárt, most újra fel kell vennem azt hiszem... Beszélni úgysem tudok.

Még nem voltam szavazni. Egyelőre itthon tömöm a fejem és nézem Bonót a televízióban. Voltunk tegnap Keszthelyen a Fürgerókalábak zenekar klipforgatásán. Az út kalandosra sikeredett. Útközben Makovics "Jack" és Graffits "Énbaszódjakmeg?" annyira csatakra itta magát, hogy többször álltam meg, hogy én nem vezetek tovább, hanem inkább hazagyaloglok. Nem sokszor akasztanak ki a barátaim, de a tegnapi nap során görbült a barátság. Csak, hogy érezzétek a helyzetem. Elindultunk. Egyrészt nem arra, amerre kellett volna, hanem egy alternatív úton nőnemű GPS-ünk hatására (szegénnyel egyébként az odaúton mindig üvöltött valaki), másrészt Ákosnál egy üveg Jack Daniels várt az elfogyasztásra. Ez még az odaúton nagyrészt bekövetkezett. Volt olyan is, hogy pisilés után Ákos kb. 300 métert szaladt vissza a sékerjéért, amiben a bekevert viszkikóla volt. Természetesen mi a megállni tilos helyen vártuk elakadásjelzővel. Visszafelé már megvolt a biztonságérzet és így csak sétált. Én meg őrjöngtem. Az ismeretlen úton sokszor előfordult, hogy nem tudtam, merre is forduljak. Ilyenkor a barátaim egymást túlordítva segítettek, hogy aszondja : "Harleeeeeeeem", "Kis-Kanada", "Nemarra", "Huáááááááááá". Egyébként Károly barátom, amikor éppen nem volt mondanivalója, akkor közölte, hogy "bárcsak már magához szólítana az Úr". Ezt kiegészítette az összes mondattal, amit népi környezetben, pletykás öregasszonyoktól hallott. Mondtam neki, hogy az először emlegetett ún. Úrral nagyon hamar találkozik, ha nem fejezi be a példabeszédek üvöltését záros határidőn belül. Ha nem vezettem volna és nem lett volna szükségeim információra, akkor biztos nevettem volna nagyon. Így azonban. Pl.

- "Merre forduljak?"
- "A molnárék fia, a' egy nagy széltoló. A tömzsi Mariskát is meggyömöszőte a ganéjdombná'."

Hát kössz bazmeg. Mellé még ordít két saturészeg barom, meg Szabó GPS mondja, hogy nemarra, amarra. Élmény. Ettől eltekintve kurvajó volt az egész nap. Stukker "énbaszódjakmeg?" nem annyira élvezte, mert széthányt mindent, meg végigaludta a klipforgatást. A hazaút is eseménytelenül telt. Kivéve, hogy meg kellett állni vagy háromszor, hogy Ákos ne rókázza össze az egész autót. Azt hiszem tíz hányás körül meg is állt.
Szóval ma elmegyek szavazni jól. Annyit hallani arról, hogy miért nem akarnak az emberek fizetni, meg hogy engem nem érint a 300 Ft, hogy mindig felkapom rajta a vizet. Hogy a kígyóba ne érintene? Mindenki lehet beteg. Azon kívül, ha jól számolom, a fizetésem majdnem felét levonják mindenféle adók címén. Ebben benne van az is, amit azért fizetek, hogy ha bajom lesz, akkor ne kelljen fizetnem. Nem? Őszintén szólva a faszom tele van azzal, hogy a fizetésem fele megy az állam bácsinak és ezek után még adózom a boltban minden egyes szaros zsömlén és ásványvízen, minden sörön, amit megiszok a kocsmában, minden kilométerért amit az én adómból is épített autópályán kell megtennem. Ha mindezen levonások után pedig félre tudok tenni valami minimális pénzt a bankban, akkor még a kamatot is megadóztatják. Hát egy nagy fityiszt, azt. Azzal ne jöjjenek nekem, hogy más országokban is így van, meg fejlettebb helyeken. Mert ez részigazság. És a részigazságokkal hazudnak a pofámba minden nap. Más helyeken más a helyzet. Más helyeken nem vonják le az ember fizetésének a felét adóként. Attól is a falnak megyek, amikor azt magyarázzák, hogy az államnak nincs pénze. Amit valahol ad, azt máshonnan kell elvenni. Ezt meg is értem. Gazdálkodni kell, azzal, ami van. De szerintem ebben a formában az állam nagyon rossz gazda.
A tandíjtól is égnek áll a hajam. Azok prédikálnak tandíjról, akik a vörös diplomájukat még ingyen szerezték? Megmondaná nekem valaki, hogy mi a faszból fizessen ki egy átlagos magyar család egy egyetemi képzést mondjuk a fővárosban? Ne kamuzza már azt senki, hogy a mindenféle ösztöndíj, meg a diákhitel, meg a bursa hungarica, meg a nemtommikből annyira könnyen meg lehet élni. Jó, nekem sosem volt ösztöndíjam. De volt is, hogy hetekig fillértologatás volt, hogy mire lehet. Pedig én Veszprémbe jártam, ami egy olcsóbb hely Pesthez képest. Csak gondoljunk bele. Aki mondjuk nem engedhet meg magának egy albérletet és nem kap koleszt, az akkor pápá egyetem? Mert egy albi mondjuk 20. Télen rezsivel mondjuk 30. És akkor nagyon alsó határt mondtam. Rendben, ezt betakarja a diákhitel. Ezen felül vagy 4 ropi a bkv bérlet és enni is kell. Nem hinném, hogy napi 500 Ft-nál kevesebből össze lehet bármi egészségeset és változatosat. De akkor legyen 500 Ft. Ez egy hónapban 15000 Ft. Ott tartunk, hogy ÖTVENEZER Ft és az illető még csak lakik, meg eszik és a városban közlekedik. Nem vett egy darab könyvet sem, nem ivott meg egy kávét sem és nem ment el egyetlen múzeumba, vagy egyetlen színházba sem. Vagy nem ivott meg az egy hónap alatt egyik este 18 tequilát. Nyilván ez a luxus része. És eddig lehet is ösztöndíjból. De pl. az utolsó félévben nekem 235 000 Ft-ot kellett kifizetnem tandíjként. Ha nem dolgoztam volna és nem segített volna a családom és nem segített volna a munkahelyem, akkor baszhattam volna. Ez az utolsó félévem volt. Lehet, hogy minden, amit leírtam ide, az teljesen szubjektív és talán nem is baj. De szerintem egyetlen opció ma a három igen.

A jó kurva anyátokat basszátok telibe. Még akkor is, ha így van. A lány bömböl. Család okosan néz, vígasztal üzemmód. Mások lelki nyomoran műsor? Ez szórakozás? Ez szórakoztatás? Már attól sírok, hogy belegondolok, hogy ma Magyarországon ezt sokan nézik. Hogy tömi a pattogatott kukoricát a Teszkó kóla mellé apuka a pörköltszaftos atletikatrikóban aztán kiordít a konyhába a feleségnek, hogy "Anyjuk gyere gyorsan! Nédd hogy sííír! Köllött neked kurválkodni világ csúfjára!" Még ha valóban pénzt is fogadott el szexért valamikor. Lehet mondani, hogy tudta mit vállal. De ez a lélektelen patkányság nekem sok.

Kemény élet, kemény férfiaknak. Az új kolónián nem igazán érzem úgy, hogy a táplálkozási piramis csúcsán lennék. De azt hiszem ez csak addig lesz, amíg ki nem pihenem magam. Kisebb atrocitások fognak érni minden harcoló felet, de azt hiszem ez így lesz rendjén. Mivel Tamáskával hozott össze a sors egy szobába, ezért el kell fogadnom, hogy Tomi sokáig tanul éjjel. Neki viszont azt kell majd elfogadni, hogy reggel hét körül wellnesszMesti felébred (ha minden jól megy) és rendes fény gyermekéhez méltón redőny felhúz, szellőztet, kartúnnetvörk mese be, reggelikészít. Közben a recsegős padlón mászkál, tusol, arclemosóval arclemos. Az arclemosó nem buzis, hanem kitisztítja a pórusokat, kis csacsik. ennyit erről, mert a héten komoly probléma nem volt. Andrást is csak egyszer akartam a beleivel megfojtani és bélsárral felírni a szobája falára, hogy "Csendben, baszod!". De ez a reggeli ébredéssel járó globális gyűlölet, amit a világ iránt érzek. Aztán ezt ilyenkor olyan szélsőséges módon élem meg, hogy úgy csinálok, mintha aludnék és magamban morgok. De ez eddig a héten csak egyszer volt. Mondom a rendszabályokat, amiket be fogunk vezetni. Ha elhagyjuk a helységet és huzamosabb ideig nem is megyünk oda vissza, akkor villany lekapcsol. Szarok rá, hogy az nem fogyaszt annyit. A mi háztartásunk ezzel fogja kivenni a részét az energiatakarékosságból. Micsoda türrannosz vagyok. Hehe. Ezen kívül bevezetésre kerül az étkezés utáni mosogatás, ami eddig mellőzött tevékenység volt. Kivéve, amikor valamelyikünket elkapta az a bizonyos kategorikus imperatívusz, ami szerint mosogatni kell.
A szobákban való dohányzás tekintettel a nemdohányzó lakókra (azaz rám, taps, taps) felfüggesztve. Amelyik kis genya megszegi, az a pöcsénél fogva szintén felfüggesztve. Vagy durvább büntetésként megsértődöm, amit nem kívánok az ellenségeimnek sem. Ellenségeim száma egyébként rohamosan csökken. Eddig sem voltak sokan. De az az egy is lassan kilép az egyszemélyes klubjából, mert nemsokára elérem a nirvánát és akkor már ilyen érzelmeim nem lesznek. Elengedek, meg megbocsátok, meg felülemelkedem mindenen. Kivéve, ha a Tamás a filtereket benne hagyja a teában. Akkor Tamást egy jól kivitelezett ún. parasztlengővel a Bardóba taszítom és kívánok neki valami hátrányos újjászületést.
Csak viccelek ám. Nem vagyok pofozkodós. Ja, meglett az órám.
Azt ismeritek, hogy "róka kereste a rókát, fóka kereste az órát."? Vagy valami ilyesmi. Azt hiszem a négyszögletű kerek erdő című lemezen van. Amin a "Hány lába van a madárnak, számold meg fiam" című szám. Meg még egy kérdésem lenne. Szerintetek egy átlagos elefánt hány papírzsebkendőt eszik meg per köbfénysebesség? Fáradt vagyok, aludnom kell, ebédre meg kagylót ettem.

A hétvégét csak cimszavakban irom le, mert a sok dolog igazából vasárnap történt. Pénteken voltam rokkhangversenyezni Tatabányán, ami nem lett annyira rossz, mint amennyire gondoltam. Külön köszönet Gerinek, aki elmagyarázta, hogy hogyan kell a gitár nyakát állitani és igy meg tudtam másnap reggel csinálni a Variaxot. Ami az én kis szerelmem ugye. Most ismét nagyon egymásra hangolódtunk a hétvégén. Eltekintve a vasárnaptól, amit mindjárt mesélek. Szombaton egész nap lustálkodtam, meg gitároztam, aztán délután összeszedtem a Tomit és Pankát és kimentünk a Vikihez a Szörfbe. Viki szerint most van párzási időszak. Ezt tőle tudom. Aztán itt nagy autókázások árán (haza, aztán vissza) megint a Szörfben kötöttünk ki. Itt Csabi csinált fejedelmi vacsorát. Itt sajnos meg kellett szegnem a húsevéses böjtöt. Mégiscsak két órát dolgozott vele. Egyébként egész este parlamenti Tomin röhögtünk, aki a kertész. De ezt nem mesélem el, ha nem baj. Meg voltunk koncerten is, ahol egy régi barátom énekelt, akivel most már nem beszélek. A koncert szerintem nagyon jó volt, meg annak a majomnak egyre jobb hangja van és egyre jobban is énekel. Mondjuk attól még nem lesz ember a szememben.
Vasárnap meg pakoltunk. Mert ugye költöztünk. Ezt nem kivánom senkinek. Kokó segitett nekünk és Éva. Kokó reggel még lázas volt, szóval emberfeletti teljesitményét ezúton is köszönjük. Hálából szopunk,nyalunk, gombot varrunk.
Itt szeretném megjegyezni, hogy a jóbüdöskurvaanyját azoknak a mérnököknek, akik szerint bármiféle emelésre alkalmas rész teljesen felesleges egy mosógépen. De nem baj, mert ahol meg lehet fogni, ott legalább vág, mint az állat. Valamint a kerék is teljesen felesleges, mert igy is túl könnyű szállitani. Ezenkivül a tegnapi nap során kiosztottam még pár halálos itéletet a bútorok tervezői között is. Miért kell egy iróasztalnak 350 kg-ot nyomnia? Miért kell bele mindenféle ólmot önteni? Vagy miért kell timbuktui öreg Ruamakve fából késziteni, aminek a neve is annyit tesz, hogy "Buta Fehér Ember, Ne Csinálj Belőlem Asztalt"? Na mindegy. Felszenvedtünk mindent a negyedikre. Innen egy indokkal vagyok hajlandó költözni a közeljövőben, mégpedig ha lesz saját lakásom. Bár ez a veszély nem fenyeget. De most viccen kivül. Magas végzettséggel, remek fizetéssel is csak kb. 25 év hitelre tudok egy 40 négyzetméteres odút venni. Nem hiszem, hogy ez lenne a normális. Szobám most sem lett. Tamással dobott össze a sors, ami remek, mert Tamás csendben van, tévézni nem szokott, viszont egész éjjel olvas. Még nem tudja, de erről fog leszokni. Ellenkező esetben nem tudok aludni, ami egészen kiállhatatlanná tesz. Tegnap rendeltünk még pizzát, hogy ehessünk valamit. Valami félreértés folytán két óriásit kaptunk, szóval még több, mint a fele megvan, pedig hárman zabáltuk magunkat dudára, valamint én az ajándék somlóit maradékát reggeliztem, annyi maradt. Most pedig, mivel kiderült időközben, hogy a belépőkártyám megvan, ezért már csak az órámat keressük.
Holaórám, dikk?

Ma kifejezetten nyűgösen keltem. Pedig kialudtam magam. A nyűgös ébredéshez hozzájárult az is, hogy mivel nem volt itthon ennivaló, ezért egy almát vacsoráztam. Reggelre a helyzet nem változott, kaja változatlanul nem volt. Mármint ezt úgy értem, hogy semmi olyan, amit megennék. Kis családom tökéletesen ignorálja, hogy én nem eszem húst. Tehát mondjuk kolbász, valamint zsírszalonna nagy mennyiségben megtalálható, egyébként tök üres a hűtő. Maradt a vajas pirítós, mézes kenyér. A reggelemet nem dobta fel túlságosan az sem, hogy 1 órára temetésre mentem, amin utoljára, hála Istennek 8 éve voltam és akkor is teljesen kikészített lelkileg. Szóval már előre nagyon nyűgös voltam.

Egyébként sem tudok szembenézni múlandó mivoltommal és egyetlen ezzel kapcsolatos kérdésemre sem tudok magamnak válaszolni. Ilyenkor aztán meg főleg gondolkozhat az ember, hogy mit miért is, meg hogyan is. Olyan végtelenül szomorú látni a gyászoló rokonokat. Bele sem merek gondolni, hogy mit érezhetnek. Sírni látni egy barátodat és tudni, hogy semmiképpen nem segíthetsz. Látni, ahogy az ittmaradt férj valahova messzire néz, ahol még ugyanúgy vele van az, aki most elment. Hihetetlen, hogy egyszer ott fogunk ülni mi is. Én is. Vagy engem fognak leengedni és optimális esetben lesz, aki szomorú lesz. Azt hiszem, hogy végülis csak és kizárólag nem lehet ennyi ez az egész. Megszületni, gyereket csinálni, örülni, néha sírni és utána menni a dobozba. Biztos, hogy a lényegnek a szeretethez van köze. Az utolsó, végső lényegnek. Csak megfogalmazni úgy sem tudom. Meg megérteni sem, amíg minden őszinte emberi megnyilvánulást úgy irigylek másoktól. Mert másokon látni őszinte örömöt, meg jóindulatot, amit néha én mesterkéltnek érzek magamban.
El akarok kicsit bújni csendben és millió ember között ordítani. Tisztán, egészségesen ébredni minden reggel és kocsonyarészegre inni magam és elpusztítani mindent. Valakit nagyon szeretni és odaadni neki mindent és megvetni a gyenge érzelmeket és másokét kihasználni. De úgy Istenigazából már tudom is a mindenre megfelelő válaszomat. Gitározni fogok. Szar számokat és nagyon jókat és nyálasat és tököset és tisztát és rücsköset. Arra vágyom, hogy minden nap ez után hanyattbaszhassam magam az ágyon és megnézhessek egy AC/DC koncertet défaudén. Vagy esteleg Kadlott Karcsit.

Vasárnap hajnalban minden olvasónkat szeretettel vár kis kommunánk bútort pakolni. Jelentkezéseket kommentben várom. Ezen kívül, aki tud szerezni nekem egy franciaágyat, az kap egy pirospontot. Tudom, hogy a szimpla ágy olcsóbb, de gondolni kell Andrásra is, hogy hétvégente nagy kényelemben tudjon szekszuálni. Bár remélem ezt az új albiban megoldja a saját ágyán. Meg az is fontos, hogy amikor hazaérek a bányából fáradtan, akkor hasraeshessek egy szép nagy ágyon és összenyálazhassam a párnám.
Ha tudnám, hogy nem csak egy évig fogok ott lakni, vagy esetleg kettőig, akkor még lehet, hogy hajlandó lennék nagyobb összeget befeketetni egy ágyba, de baszki. 80 ropi? Meg 50? Egy ágyról van szó, nem egy NASA műholdról. Bár azt hiszem az árakat tekintve egyedül csak a szeszek árfolyamával vagyok tisztában. Tegnap pl. gondoltam, hogy veszek egy tejet. Azt feltételeztem, hogy a tej alapvető dolog, csak nem lehet drága. Oszt a faszt nem. Majdnem hanyattestem a boltban. Azt hiszem szereznem kell egy idegenvezetőt ehhez a világhoz. Vagy valakit, aki minden ilyet elrejt előlem. Odaadom rá a pénzt, legyen meg minden és ne tudjam, hogy egy kiflit 40 Ft-ért is lehet kapni. Jövő héten meg ágy hiányában nomád leszek Pesten.

Jimmi szerint okadek volt az uj lukendfil ezert levettem. Valamint azert is, mert otthon meg maskepp nezett ki. Majd valamit kezdek vele.

A mai napon olyan produktiv vagyok, hogy az msn miatt tele vannak smile-val a forraskod komment reszei.

Rájöttem, hogy ilyeneket is lehet csinálni. Fikázni nem ér, mert az olyan kommenteket iziben türlöm. Tudom, hogy van még mit csiszolni a dolgon, de kezdődik a varázsdobozban a Boa című 13-szoros Oscar-díjas alkotás. Szuperbörtön, óriáskígyó, jég, meg Zs-kategóriás akciósztárok. Mi kell még a szép szombat estéhez? Most pedig mindenki vigyázzon, mert valami robbanás van és még öt másodperc...

Tejbe hajigáltam kekszet...

Tudom, hogy gyűlöletbeszéd, meg minden, de lincseljük meg az összes magyar celebritást. Mindet. Mindet.

Pénteken ugye hazamenekültem Tatára. Nem is akartam sehová sem menni, aztán otthon gitároztam jódarabig. Aztán átautóztam a Hargitába, ahol már várt rám Zoli és Gyurika. Velük trécseltem kb. 7-ig, aztán átsuhantam Bajra a Gabóhoz. Aztán itt nevettünk sokat, meg filmet néztünk. A film nagyjából dupla műsorideig tartott, mert Gábor minden nagyobb poénnál be akart pisilni. Így a toalettre való szaladgálás és a filmnézés eltartott vagy éjfélig, amikor már nagyon álmos voltam és hazamentem anyukámhoz Agostyánba. Most először tudtam aludni abban a hihetetlen nagy csendben, ahol az egyetlen zaj a fák recsegése. Anyu keltett fél 6 felé, gyorsan reggeliztem, aztán anyu bevitt Tatára, ahol kb. délig gitároztam. Délben lementem a próbaterembe, ahol meglepő dolgok történtek. Próbáltunk. Ráadásul zenekarom kétharmadát nem is akartam megölni, mert egézs ügyesek voltunk. Azért még ránk fér a gyakorlás, de szombat délután olyat is csináltunk. Estefelé meg elmentünk a kávéba. Itt mindenféle csábító démonok csábítottak alkoholfogyasztásra, de erős maradtam. Pedig ugye alkohol nélkül egyelőre nélkülöznöm kell a lányokkal való beszélgetés csodáját. Aztán mivel óriási tömeg volt, meg az összes ismerősöm takony részeg volt (tisztelet a kivételnek) hazamentünk. Az este legviccesebb pontja szerintem szegény Sziszó volt, aki kb. fél óráig kereste sírva a pénztárcáját. Majd kiderült, hogy odaadta Zsofónak, hogy vigyázzon rá. Amikor ezt elmondtam neki, akkor már azt hiszem örömében sírt.
Hazafelé a vasúttól nagyon laza zenét hallgattam és rájöttem, hogy mennyire jó is, hogy nem is rúgtam be. Otthon még gitároztam picit, mert apámék valami bálban voltak, aztán tente.
Vasárnap mindenfelé voltam. Voltam mamámnál. Voltam napfürdőzni a tóparton. Voltam szaunázni Tamással és Zsófival. A csajom nem jött. Ennek talán az az oka, hogy még nem tudja, hogy a csajom. De apróságokon nem akadunk fent, ugye? Meg talán még azért is jó, hogy nem jött, mert így nem látott a szaunában egy kurvanagy hátast dobni. Így csak a helyszínen dolgozó öregúr volt a szemtanúja, hogy szerény 90 kilóm meglódul, vízszintesbe vágja a habtestemet és hagyja a gravitációt dolgozni. Konkrétan a seggem majdnem letörött, mint egy porcelánvizsla füle. Bár annak tutira nem fájt annyira.
Aztán még a mai napon nagyon kis ügyes voltam. Az előbb voltam futni a várban. A futás második fele turisztikai jelleget kapott, mert csak sétáltam és csodálkoztam, hogy milyen szép, valamint, hogyan lehetek ekkora többemeletes barom, hogy itt lakom másfél éve és nem nagyon mentem még fel. Aztán mivel az agyamba nem nagyon jutott oxigén eme hihetetlen sportteljesítmény miatt, olyan tudatállapotba emelkedtem, hogy különböző ősi tudásokat mondhatok már magaménak és egyetemesen, egységében látom a világot. Azonban ez az oxigén ismételt térhódításával elenyészett. Azt hiszem ezzel fogom indokolni, hogy még elmegyek futni. Mármint a héten. Egyetemesen.

Volt ma nálam édesanyám. Fel kellett jönnie Budapestre valami háromnapos orvosi fejtágításra. Mesélte is, hogy mi ez. Egy kötelező továbbképzés, amit el kell végezni, különben nem dolgozhat. Na most ebben az a jó, hogy a három napos előadás negyven valahányezer kincsbe kerül, amit senki nem fizet ki. Na most ebben semmi szállás, semmi kaja. Szóval, ha Bácskiskunoposszumban vagy orvos, akkor kicsengeted szépen Magad ezeket, vagy bejársz. Még hozzátenném, hogy 4500 kincsbe került egy büféjegy, ami beváltható volt két kávére, valamint két üdítőre. Ennyit erről. De hozott anyu marcipános tortát, amit mind megettem. Egyesek ezt sajnálták és dühöngtek is, de mivel a marcipános torta, valamint személyük közé egyelőre áthidalhatatlan szakadék nyílt a téridőben, ezért fenyegetőzéseik hatástalanok maradtak és a torta egy négydimenziós csúszdán előbb a számba, majd a múltidőbe csúszott. A torta megevése katalizátorként hatott törökbasa hasamra, valamint arra is, hogy svédtornázzak, mert a lelkiismeretem nem viseli el az állandó mérték nélküli zabálást és arra utasítja a testet, hogy hízzon és akkor meg megnézhetem magam. Vagyis inkább a megnézés mellőzésével csak simán nem lesz jó, hogy nem tudok apróbb helyeken, mint pl. a szoba, megfordulni.
Arról akartam írni, hogy mily csodás is a főváros. Lekísértem édesanyámat a buszhoz és közben sok mindent láttam. Mindent lehet itt látni. Látni négykerekű csodákat. Látni négykerekű nemannyira csodákat. Sokkerekű sárga új dolgokat és nagyon régieket. A szükségesnél kevesebb kerékkel rendelkező kétlábúakat. Abból sok van. Van nagyon sok bolt. A boltokban lehet kapni olyan dolgokat, amikre az embereknek semmi szüksége. Nagyon sok bolt van. Nagyon sok olyan dolgot lehet kapni, amire semmi szükségünk. Aztán lehet kapni milliónyi olyan dolgot, amire szükség van. Mindenből százféle, csillog minden és minden szép és új. Nagyon sok ember van és mind nagyon siet valahova. Amikor végre odaér, akkor ott nagyon türelmetlen, hogy éppen miért van ott, mert hiszen siet mondjuk haza, hogy siethessen másnap máshova. Aztán sok ember van, aki mindegyik másiknál sokkal jobban siet és sokkal fontosabb is. Őket onnan könnyű megismerni, hogy a lábunkra lép és mikor te kérsz tőle bocsánatot, akkor sem néz oda, mert roppantul siet. Van rengeteg hely, ahol lehet dolgozni. Lehet mocskos, aljas munkákat és szép fehérgalléros menedzserkedéseket végezni. Mégis sok ember nem tud csinálni semmit. Nem kapnak munkát. Szerintük a többi ember szarik rájuk. A többi ember szarik rájuk. Nagyon sokan cigarettáznak és eldobálják a csikket. Rájuk mérgesek a nemdohányzók. Sokan nem dohányoznak és emiatt sok helyen nem is lehet dohányozni. Emiatt mérgesek a dohányzók. A buszokon az emberek nem adják át a helyüket. Aki bajban van, annak nem mernek segíteni, mert félnek, hogy ha segítenek kiszolgáltatottá válnak. Ez igaz is. Akkor meglátható, hogy emberek és az ember sebezhető.
Ezt a várost pedig kibaszott lélektelen ragadózók lakják. Köd van, büdös levegő. Haza akarok menni a városomba végre.

Lehet, hogy most csapongani fogok. Tegnap voltam nagybevásárlást intézni ügyesen. Gyakorlatilag a boltban található halból készült termékek nagyrészéből vásároltam. Ha a munkahelyemen minden nap lenne valami megfelelő hús nélküli táplálék és nem kellene kétnaponta rántott sajtot ennem, akkor még sokkal könnyebb lenne ez a nemhúsevés. Bár jelenleg a nemivással küzdök a legjobban. Tekintve, hogy a hűtő minden egyes kinyitásakor rám mosolyog egy üveg Jim Beam. Azért az olyan nagyuras lenne, ha mondjuk minden dolgom végeztével, este 8 felé majd az új albérletben, megfürcsizve lehuppannék egy jó hangalámondásos VHS elé és sok jéggel meginnék egy duplát. Na de ugye ez is eljön majd és akkor már fel leszek készülve lelkileg. Lehet, hogy két duplára is.

Befejeztem tegnap este Herripottyer kalandjait és egy kicsit rossz is. Ugyan voltam olyan disznó, hogy előre utánaolvastam a végkifejletnek, de akkor is, most nem lehet többet belemerülni abba a világba. Bár még lesz két film, azt lehet várni. Meg lehet várni a Hobbitot, ami megintcsak nagyon jó kis mozinak ígérkezik. Kár, hogy nem Peter Jackson rendezi azt is.

Elmentünk ma jegyet venni a színházra, amit nem tudom, hogy említettem -e. De végre kiöltözős, szépen viselkedős, gyönyörű színházas varázslat lesz egy estém márciusban. Ráadásul a Nemzetiben, ahol még sosem voltam és ráadásul a Mester és Margaritát, amit meg imádok. Ma mentünk jegyet venni. Elvileg a Váci utcában kell. Ezt Zsofó találta ki. Odamentem ötre, ott találkoztam Vakond Tomival és arájával. Aztán az utcában össze is mentem lelkileg, mert sok ember és sok bolt van és ugye a legtöbbről azt sem tudom, hogy miféle dolgokat árulnak benne. Aztán kiderült, hogy a jegyvásárlást csak Zsofó gondolta úgy, hogy itt lesz, a jegyeladók nem. Ezen kicsit elszomorodtunk. De milyen szerencse, hogy pont ott volt az utcában a skót lacikonyha meg csomó más gyorsétterem is. Valamint, ami ennél is nagyobb szerencse, hogy az utcában női divatárut árusító boltok is vannak. Tamás legnagyobb örömére volt valami kétbetűs bolt is. Azonban Mesti sem ide, sem pedig enni nem ment. Hanem haza. Hazafelé még sikerült beleszaladnom a zsigeri emberi geciségbe. Felszálltam a 78-as buszra. Előttünk állt még két busz. A sofőr becsukta az ajtót. Kintről egy nénike tipegett oda és elkezdte kopogtatni az ajtót. A sofőr erre megjegyezte, hogy "késő bánat". Aztán miután ilyen bölcsen és szeretetreméltóan megoldotta a kialakult szituációt még álltunk ott vagy fél percet. Közben a néni még nyomogatta az ajtónyitót, meg egyre inkább lett mérges. A pilóta le sem szarta, csak az előtte álló kollégáját bíztatta kedvesen, hogy "indulj már, te fasz!". Aztán elindultunk és hazahozott. Csak azt bánom, hogy miért nem kérdeztem meg tőle, hogy mibe tartott volna kinyitni az ajtót. Bűnösök közt cinkos, aki néma ugye :(

Véget ért a második hétvégém a teljes absztinencia jegyében. Valamivel kevesebb értetlen arcot és megrovást kaptam, mint egy hete. Talán nem is olyan hihetetlen, hogy valaki, aki rendszeresen elsziv napi egy doboz cigit, mulatozás név alatt megiszik egy köbméter égetett szeszt, valamint húst hússal eszik néha ne csinálja ezt. Egyébként nagyon jól esik ez a megtisztulás. Pénteken voltam Zsofó meglepetés szülinapján, ami szerintem nagyon jól sikerült, remélem Zsófónak tetszett annyira, mint amennyire meghatódott. Aztán táncikáltunk is picit. Meg próbáltam trécselni, de nem ment valami jól. Ezen a részén még dolgoznom kell. Nem keveset. De mindenért kárpótolt az a felfedezés, hogy létezik a szombat reggel. Ugyan a kutyám ugatott fel ismét, de most még ez sem tudott felidegesiteni. Mivel nagyon nyugodt voltam, ezért megtaláltam a vesszőparipámat és elkezdtem azon idegeskedni. Tudniillik nem működik az M-Audio Fast Track USB hangkártyám. Nagy vágyam lenne, hogy ha leülök, akkor mindenféle kibaszott pattogó zaj nélkül tudjak felvenni latency nélkül. Azt hiszem ez nem lenne olyan nagy kérés, hamár az a kurva hangkártya erre van kitalálva, meg még drága is. Ezzel kb. el is voltam egész nap. Meg voltam zenélni 120 perces Makoviccsal és Tikmannel. Ez egész jó szórakozásnak bizonyult. Az egyetlen negatívumot az jelentette, hogy 120 perces Makovics kedvese úgy forgatta a szemeit, hogy azt hittem kitört a világháború, amikor kiderült, hogy halvány fogalmam sincs arról, mi az a Dojcse Banana. Először azt hittem, hogy valami új zöldséges a belvárosban. Aztán mikor ez kibukott, akkor Gertáj fenyegetően felvázolta az apokaliptikus képet, hogy hát így hogy fogok ruhát venni a feleségemnek és különben is. Nem egyszerű az élet. Bár ettől a problémától feleség nélkül nem kell tartani, szóval inkább ennél a megoldásnál maradnék egyelőre. De azért azt meg kell említeni, hogy Gertáj hozott nekünk csintalant, ami nagyon finom volt. Meg megettünk egy kevés sültkrumplit a szőnyegről. Az is finom volt, bár azt Ákos nagymamája csinálta, nem pedig Gertáj.
Este voltam koncerten, ahol trécseltem, meg kaptam süteményt Lillától, akinek névnapja volt, mégis olyan búvalbaszott arccal mászkált, mint egy búvalbaszott izé. Biztos fáradt volt a süteménysütéstől, mert a sütemény azért kurvajó lett. A koncerteket is meghallgattam. Ismét meggyőződtem róla, hogy kis megyénk TommiLíje a Geri, akinek már állandó eposzi jelzője lesz nálam az állat. Mert ahogy az dobol, olyan nincs. Na majd meglássuk közelebbről vasárnap, mert szerintem kimegyek zenélgetni hozzájuk.
Egyébként is. A mindenre érvényes új jelszavam. Majd meglátjuk. Majd meglátjuk...

A mai nap tökéletesen megfelel arra, hogy valahol hangos zenét hallgassanak az emberek és mocsárrészeg, ocsmányboldoggá szomorodjanak. Ha innék, sokat innék. Csak mert süt a nap.

Reggel korán keltem és megettem a finom reggelit, amit idekészítettél. Kicsit sajnálom, hogy éjjel megetted a lecsót, amit magamnak csináltam, de azt mondtad, hogy kell az energia a kistestvéremnek, aki nemsokára érkezik. Nagyon várom már. Sajnos éjjel nagyon sokáig csináltad a dolgodat, így mikor felkeltem, még aludtál. A konyhában láttam a nyomaidat. Voltam isiben is, hazafelé meg olvastam. Hazajöttem és láttam, hogy megint ittál a kedvenc poharadból, mert volt benne még víz. Ennek azért örültem, mert kiborítottam és tiszta víz lett minden, ami olyan játékos dolog. Ekkor sokszor eszembe jutott a nagymama. Aztán csináltam magamnak egy rántottát. Előtte még elmosogattam, mert este már nem volt rá időd. Tudom, hogy nem büntetsz meg, ha összekoszolok valamit, mert a sütő és az összes konyhai dolog úszott az olajban utánad is. Szeretem, hogy nem engeded, hogy búrában éljek és kihívások elé állítassz. Imádom erőkifejtéssel levakarni sütésed maradékát a serpenyőről. Még valamit hadd mondjak el anyu. Tamás! A faszodat kiverem drótkoronggal. Meg sajtreszelővel.